A történelmet nem a gyáva, kisszerű alakok írják

Nyitókép: Képernyőkép

„Göncz meglehetősen ellentmondásos szerepet töltött be, a nemzeti kormány intézkedéseit, az igazságtétel megvalósítását többször elszabotálta, sokan nem alaptalanul arra gyanakodtak, hogy valójában nem ő dönt fontos kérdésekben, hanem azok, akik mögéje bújva befolyásolják.

Azon az őszi estén a tömeg – elsősorban volt ötvenhatosok, egykori bajtársai – kifütyülték a köztársasági elnököt. A kortársak tudatába beleégett a pillanat, de az eltelt hosszú idő miatt talán sokan mit sem tudnak arról a szerencsétlen, esetlen idős emberről, aki zavartan toporog, kétségbeesetten pillog oldalra, mi legyen, mígnem kisomfordál a Parlament előtt ácsolt dobogóról, mint ahogy a rossz tanuló kullog a helyére. A Blokád című film is remekül bemutatja, mennyire nem volt ura Göncz a döntéseinek, elsősorban az SZDSZ kemény magja határozott arról, mikor mit mondjon, hová álljon, és beszéljen-e egyáltalán.

Ekkor már, a Demokratikus Charta égisze alatt megtörtént a régóta eltervezett összeborulás az állampárti utód MSZP és az ál-rendszerváltó, ál-liberális SZDSZ között, aminek eredménye 1994-ben a régi rendszer rossz emlékű figuráinak visszatérése, a pufajkás Horn Gyula miniszterelnöksége, majd némi polgári kitérő után Gyurcsány hazugságra épülő szomorú-dicstelen rémuralma lett. A történelem kerekét azonban nem lehet visszaforgatni; ahogy ’56 szellemisége és igazsága is győzedelmeskedett, úgy a balliberális oldal súgói, manipulátorai, láthatatlan főnökei is csak 2006-ig tudták megtéveszteni a magyar népet, amelyik olyan erősen immunizálódott, hogy a globalisták azóta se nyertek idehaza semmit. (Legfeljebb Budapestet öltöztetik időnként vörös – újabban szivárványszínű – rongyokba, de hát ez is a magyar história része…)”