Szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni

Nem szabad megengednünk, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk, még több hatáskört vegyen el, még több hitelt vegyen fel.

Világos beszéd.
Nyitókép: MTI/ EPA/ Zurab Kurcikidze
Az ukrajnai harcok legfeljebb még egy évig fognak tartani, illetve csak januárig, amennyiben az amerikai elnökválasztáson a republikánusok győznek – jelentette ki kedden Bidzina Ivanisvili, a Georgiában kormányzó Georgiai Álom párt alapítója.
Az Ukrajnában dúló háború legkésőbb egy év múlva ér véget, ha pedig az amerikai elnökválasztáson a republikánusok aratnak győzelmet, úgy már januárban”
– hangsúlyozta a milliárdos üzletember pártja választási kampánymegnyitóján.
Ivanisvili egyben megjegyezte, hogy amint véget érnek a harci cselekmények Ukrajnában,
el fognak tűnni a nézeteltérések Tbiliszi és Brüsszel, illetve Washington között
és Georgia „a globális politikai szereplők érdeklődésének teljesen más tárgyává fog válni”. Mint mondta, egy éven belül alapvetően meg fognak változni a globális és a regionális érdekek, de Georgia tervei és kapcsolatai is.
Kedden a kormánypárt hivatalosan is bejelentette kampánya kezdetét az október 26-án esedékes georgiai parlamenti választásokkal összefüggésben.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ez a legújabb megtévesztő taktika.
A brit és francia katonai erők már jelezték, hogy készek vezető szerepet vállalni egy akár 30 ezer fős nemzetközi békefenntartó misszióban.
Kíméletlen fokozatba kapcsolt az oroszok nyári offenzívája.