Tudnak-e még fordítani a brit konzervatívok, vagy jön a baloldali cunami?

Nyitókép: Carl Court/AFP

Rishi Sunak miniszterelnök a választást beharangozó beszédében hangsúlyozta: elérkezett az idő, hogy Nagy-Britannia jövőjéről döntést hozzanak. Szerinte a legfontosabb kérdés, hogy az emberek kiben és hogyan bíznak meg. Kritizálta riválisát, Keir Starmert, aki szerinte csupán a hatalmat keresi, folyamatosan változtatja véleményét, és nincs konkrét terve arra vonatkozóan, mit kellene tenni.

Sunak rámutatott, hogy bizonytalan időszakot élnek, amit a koronavírus-járvány és az ukrán háború okozta energiaár-emelkedés tovább nehezített. 

Az Egyesült Királyságban legutóbb 2019 decemberében tartottak választásokat. A jelenlegi kormányfőt, Rishi Sunakot 2022. október végén nevezték ki miután elődje, Liz Truss pár hét után lemondott. A rövid életű kormányzatok egyáltalán nem jellemzők a szigetországra. 

A kormányfő büszkén említette, hogy kormánya szerinte világos tervekkel rendelkezik, és jobb jövőt teremtett az Egyesült Királyság gyermekei számára. A brit helyzetről és az előrehozott választások kérdéséről Szeghő Patrik brit szakértővel beszélgettünk.

***

Mit történt a Konzervatív Párttal 2022-ben?

2022-es év egy rendhagyó volt az Egyesült Királyság történetében, ez volt ugyanis a két uralkodó, a három miniszterelnök és a négy válság éve. A jelenlegi helyzet megértéséhez domborítsuk ki ebből a felsorolásból az utolsó kettőt! 2022-ben a lakosságnak szembesülnie kellett az energia-, a megélhetési, a lakhatási és a munkaerőhiányból adódó válsággal.  

A brexit negatív hatásai is egyértelművé váltak: a munkaerőhiányon túl a szigetország gazdasági zászlóshajójának számító pénzügyi szektor szerényebb gyarapodást mutatott. Az alapvető fogyasztási cikkek ára számottevően megnőtt, az infláció is emelkedett, s mindezekkel együtt a háztartások kiadásai is. A kiadások nagymértékű emelkedése megélhetési válsághoz vezetett, a lakáspiaci túlkereslet és az infláció együtt pedig lakhatási válságot idézett elő. A brit nagyvárosokban a lakásbérleti árak évtizedes csúcsokat döntöttek a 30 százalékos növekedéssel. Ebben a helyzetben vette át a stafétabotot Liz Truss Boris Johnsontól, de nem ezek miatt. Johnson renoméját a Partygate-botrány és annak ködösítése tépázta meg olyannyira, hogy az a párt népszerűségét is elkezdte kikezdeni lassan.

Liz Truss tehát egy válságokkal terhelt időszakban került a kormányszékbe. Őt még II. Erzsébet királynő nevezte ki néhány nappal a halála előtt. Voltaképp ki Liz Truss és milyen körülmények között váltotta őt Rishi Sunak?

Truss egy tipikus karrierpolitikus,  aki 2010 óta több államtitkári pozíciót is betöltött. A Cameron-kormányban helyettes oktatásügyi, a May-kormányban helyettes igazságügyi miniszter volt, majd 2021-től Johnson alatt a külügyminiszteri posztot foglalta el. 

de amerikai értelemben vett libertárius elképzeléseivel túlmutatott Thatcher neoliberális gazdaságpolitikai megközelítésén. A Thatchernél is „thatcherebb” Truss azonban kevesebb mint ötven nap után megbukott, aminek az oka a szeptember végén bejelentett költségvetés-kiigazítási kormányprogram és annak az elhibázott kommunikációja volt. A „katasztrófa hat hete” alatt nemcsak Truss népszerűségi indexe zuhant a mélybe, de fokozatosan a Konzervatív Párt támogatottsága is 32 százalékról a történelmi mélypontnak számító 20 százalékra zsugorodott. Eközben az új pártvezetővel, Keir Starmerrel felálló Munkáspárté 42-ről 56 százalékra emelkedett. Ez a „győztes mindent visz” elvére épülő, egyfordulós brit többségi választási rendszerben azt jelentette volna az akkori modellezések szerint, hogy a toryk megsemmisítő vereséget szenvednek, ha akkor tartják a parlamenti választásokat: a 650 fős parlamentben több mint 350 képviselői hellyel rendelkező párt kevesebb mint ötven helyet szerzett volna. Nem csoda, hogy a kellemetlen és váratlan mélyrepülés miatt a toryk szembe fordultak Trusszal és Sunakkal váltották le.

Sunaknak a gazdasági- és társadalmi problémák mellett „Truss örökségével”, azaz a népszerűségvesztéssel is meg kellett birkózni? 

Pontosan. A következő brit parlamenti választásokra a törvény szerint 2024 szeptembere és 2025 januárja között kell sort keríteni. Ezt szem előtt tartva Sunaknak két év állt rendelkezésére visszaelőzni a Munkáspártot. A kormányfő helyzetét sokan John Majoréhez hasonlították, aki a thatcheri adópolitika miatt rendkívül népszerűtlenné vált konzervatív kormány vezetését vette át, majd pár évvel később megnyerte a választásokat. Korábbi elődeihez képest Sunak megfontolt, szakavatott, kompromisszumkész személy képét keltette. Húszas éveiben a nemzetközi pénzvilágban szerzett tapasztalatot, pénzügyminiszterként a járvány idején pedig bizonyította képességeit a piac és a lakosság előtt is. Az eredeti elképzelései szerint a 2024-es választásokat a szakértői imázs köré építette volna fel. 

és szakértő csapatával együtt képes lesz lépésről lépésre kivezetni az országot a válságokkal terhelt időszakból. Egy kormányváltás mindezt a folyamatosságot tenné kockára. Az előzetes várakozások alapján a kormányfő 2024 november közepére írta volna ki az országos választásokat; ugyanis a Sunak-kabinet azzal számolt, hogy őszig sikerül a brit gazdasági növekedést számottevően beindítani és az inflációt is letörni. Mindez a kampányidőszakra lehetővé tette volna egy adócsökkentő csomag beharangozását. A szigetország választóira jellemző a gyakorlatias hozzáállás, így amennyiben a kormányfő érzékelhető eredményeket lett volna képes felmutatni, akkor a toryk két év alatt valóban le tudták volna dolgozni a Munkáspárttal szembeni hátrányukat.

Eredetileg tehát ősszel került volna sor a következő szigetországi választásokra. Akkor miért írt ki mégis Rishi Sunak előrehozott választásokat?

2024 tavaszára láthatóvá vált, hogy a brit gazdaság szerényebben teljesít, mint azt a miniszterelnök csapata remélte. Bár az inflációt sikerült visszaszorítani 2,3 százalékra, az előrejelzések alapján a brit gazdaság 2024-ben is mindössze szerény, 1,7 százalék körüli gazdasági növekedéssel számolhat, sőt 2025 elejére visszacsúszik az utolsó helyre a G7 országok sorában. Az államháztartás tehát előreláthatólag őszre, a választások „tervezett” idejére nem kerül olyan állapotba, hogy a költségvetés megengedhessen olyan mértékű bevételkiesést, amelyet a kampánystratégia meghatározó részeként alkalmazni kívánt adókedvezmények eredményeztek volna.

erre azonban 2024-ben nem építhetnek kampányt. Az elmaradt eredmények hiányában a Sunak-kormány nem keretezheti magát szakértő, megoldó kormányzatként.

2023 tavaszától kezdődően 2024 késő tavaszával bezárólag az időközi parlamenti választásokat rendre vagy a Munkáspárt vagy a liberálisok jelöltjei nyerték meg. Sőt 2023 őszétől kezdve a Munkáspárt hagyományosan, akár a 19. századig visszamenően konzervatív választókörzeteket is el tudott hódítani. A toryknak további problémát okozott, hogy a liberálisok választási stratégiája már 2023-ban is láthatóan az volt, hogy kifejezetten konzervatív választói körzeteket próbálnak elhódítani. Az időközi választásokon erre több ízben is sor került. Mindemellett a szélsőjobboldali Reform Párt (a Brexit Párt utódja) országos támogatottsága is 10–15 százalékra emelkedett, és az időközi választásokon is látható vált, hogy a párt konzervatív jelöltektől vett el szavazatokat. Az, hogy a toryk választótáborát mind középről, mind jobbról dézsmálja egy-egy párt, az egy egyfordulós, többségi elvre épülő választási rendszerben hatalmas kockázatot hordoz magában a Konzervatív Párt számára.

Sunak tehát belátta, hogy a gazdasági témára, a szakértő kormányra nem tudnak választási kampányt felépíteni. Önmagában ez még nem magyarázat az előrehozott választások kihirdetésére.

A történethez hozzátartozik, hogy kinevezésekor Rishi Sunak kormányfő elsősorban a konzervatív parlamenti frakció többségének támogatását élvezte, ugyanakkor a Johnson-párti országos párttagság körében nem volt népszerű. 

E szándékát tükrözte, hogy a 2023-ban kinevezett miniszterek a párt valamennyi irányzatát képviselték. A sorra elveszített időközi parlamenti választások, valamint a helyhatósági választások eredményei továbbra is azt mutatták, hogy a toryknak nem sikerült kellő mértékben ledolgozniuk a hátrányukat, és az idő rohamosan fogy. Mindez a Johnsonhoz közel álló, populista, társadalmilag konzervatívabb, a bevándorlást kulcskérdésként kezelő, kisebbségben lévő szárny egyre kevésbé burkolt kritikáját váltotta ki. Sunak a kezdetektől igyekezett megnyerni és maga mögé felsorakoztatni a párt társadalmilag konzervatívabb szárnyát és szavazóit elősorban a bevándorláspolitika kérdésében. A pártegység fenntartása, továbbá a költségvetési kiadások enyhítése okán az Egyesült Királyság kormánya szigorított a bevándorlás- és vízumpolitikán. Utóbbi elsősorban az ún. házastársi vízum esetében érvényesül. Ugyancsak elfogadták a Ruanda-tervet is, amellyel az illegális afrikai bevándorlókat a biztonságos harmadik országnak nyilvánított Ruandába toloncolják ki. Itt kerülhet sor majd a menekültkérelmek hivatalos benyújtására. 

A kormányfő május 22-i, a választásokat bejelentő beszédéből pedig az rajzolódik ki, hogy az új kampánystratégia központi elemét adják majd, ha már a szerény gazdasági mutatók miatt a „szakértő” szerep hiteltelen lenne. A miniszterelnök reményei szerint a stratégiaváltás és a pár héten belül sorra kerülő előrehozott választás egyrészt megakasztja a Munkáspárt kampánystratégiáját, másrészt a konzervatív választókat megcélzó liberálisoktól és a Reform Párttól is elveszi a lehetőséget, hogy jelöltjeiket kellőképpen felépíthessék egyes választókörzetekben.

Mennyire lehet sikeres ez a stratégia?

Sunak beszédében a globális problémákra és a nemzetközi kapcsolatok kiszámíthatatlanságra helyezte a hangsúlyt, kiemelve, hogy a hidegháború óta nem volt ennyire törékeny és megosztott a világrendszer. Azaz a kormányfő elsősorban a biztonságpolitikai kérdésekben próbál érvényesülni a Munkáspárttal szemben. Az új választási és kommunikációs stratégia részeként 

A sok vitát kiváltott Ruanda-terv megvalósítására nyár elejétől, a választások előtt pár héttel kerül sor. Ebben a kérdésben a Konzervatív Párt és a Munkáspárt között éles véleménykülönbség húzódik, így a kormánypártnak lehetősége nyílik karakteresen eltérő víziót felmutatni egy meghatározó kérdéskörben.

Tehát a toryknak van esélyük ledolgozni a hátrányukat július 4-ig a Munkáspárttal szemben? Mi olvasható ki a közvélemény-kutatók adataiból?

A felmérésekben a Munkáspárt 2023 folyamán 45–47 százalékkal stabilan vezetett a Konzervatív Párt 23–27 százalékával szemben, de az országos népszerűség nem feltétlenül arányosan oszlik el területileg a választói körzetekben. A brit választási rendszerben nem létezik sem győztes-, sem veszteskompenzáció. Mindemellett a szigetországban a televíziós választási vita is meghatározó módon befolyásolja a választások kimenetelét, ugyanis a választók 10 százaléka csak a szavazás előtti napokban dönt preferenciájáról. 

Évtizedek távlatából vizsgálva elmondhatjuk, hogy a Munkáspárt akkor szerepel valóban jól a választásokon, ha a közvélemény-kutatásokban legalább 20 százalékkal vezet a Konzervatív Párt előtt, és a támogatottságuk az időközi választásokon 50 százalék felett van. És ez a két feltétel jelenleg teljesül. Sőt 

a pártkommunikáció gyorsan igazodott a kampányhelyzethez, a pártvezetés pedig fegyelmezetten, szervezetten és magabiztosan nyilvánul meg. Az előrehozott választások kihirdetése ugyanakkor zavart okozott a Konzervatív Párton belül. Szem előtt tartva a párton belüli törésvonalakat és azt a tényt, hogy Sunak a saját miniszterei előtt is titkolta a szándékát az előrehozott választásokkal kapcsolatban, inkább azt sejtetik, hogy ebben a kampányban a kormányfő magára marad. 

Egyes elemzők az előrehozott választások kiírását pániklépésként értelmezik. John Majorhöz hasonlóan Rishi Sunaknak is óriási bravúrra lenne szükség a választások megnyeréséhez. 1992-ben azonban Major hiába nyerte meg a választásokat mégis, a párt oly mértékben megosztott volt, hogy 1997-ben magára maradt a kampányban, és a megújult Munkáspárt történelmi győzelmet aratott a konzervatívok felett. Tapasztalatból elmondható, hogy ha a brit konzervatívok választási kampánya jobbra tolódik, és így a Munkáspárt képes leuralni a gazdaságpolitikai témákat, akkor megszerzik a középen álló szavazók széles rétegét. A toryk helyzetét tovább rontja, hogy a választások beharangozását követően több mint száz vállalat- és pénzügyi vezető biztosította támogatásáról a Munkáspártot, és 

A jelekből az olvasható ki, hogy a nyáron a toryk történelmi vereséget szenvednek, és az Egyesült Királyság következő miniszterelnökét Keir Starmernek hívják majd.

Milyen következményei lesznek az eredménynek a pártokra és az országra nézve? Várható pártszakadás a Konzervatív Pártban?

Biztosra veszem, hogy nem lesz pártszakadás. Azért, mert a brit választási rendszer logikája két nagy párt létezését és túlélését ösztönözi. 

Emiatt a brit pártpolitikában megszokott a különböző szárnyak vetélkedése egy párton belül anélkül, hogy pártszakadástól kellene tartani. A pártoktól az sem idegen, hogy a saját miniszterelnöküket, pártelnököket buktatják meg, hogy megállítsák a párt népszerűségvesztését. És az Egyesült Királyságban az is megszokott, hogy a nagy pártok több cikluson keresztül, több mint egy évtizedig vezetik az országot, majd rendszerint „elfáradnak” a kormányzásban, ekkor a belső törésvonalak kiéleződnek, majd elveszítik a választásokat. 

Úgy tűnik, hogy a választóik egy része is elvesztette a hitet a torykban. Egy ellenzékben töltött időszak megújulást és a belső lövészárkok betemetését hozhatja a Konzervatív Párt életébe csakúgy, mint ahogy a Munkáspárt esetében történt. Egy munkáspárti kabinet megalakulása esetén is azonban az Egyesült Királyság belső lehetőségei korlátozottak maradnak az év hátralévő részére. 

Ebben az évben azonban az Egyesült Államokban is választásokra kerül sor. Ennek kimenetele befolyással lehet a két ország viszonyrendszerére: egy Starmer–Biden-páros kétségkívül előnyösebb lenne a Munkáspárt számára, de Donald Trump megválasztása esetén se kerülne sor kenyértörésre. 

Az amerikai–kínai vetélkedésben, továbbá Oroszország-politikájában Washington potenciális partnerként számíthat óceánon túli hagyományos szövetségesére, kiváltképp, ha a nemzetközi szervezetekben betöltött szerepének megerősítéséről, újragondolásáról van szó.