Nagyot veszítettek az EP-választásokon a kommunisták és az antiszemiták

2024. június 19. 10:10

A szavazóik számát tekintve történelmi veszteséget szenvedtek el a kommunista és a zöld pártok, amelyek eddig a Hamász két fő szövetségesének számítottak Brüsszelben.

2024. június 19. 10:10

Nyitókép: Palesztin tüntető Barcelonában /Albert Llop / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az Európai Koalíció Izraelért (European Coalition for Israel) nevű szervezet szerint Európa három legantiszemitább pártja mind spanyol, ezek a: Sumar, Izquierda Unida, és a Podemos. A három párt nyíltan kommunista, és 2018 óta mindegyiküknek ült minisztere a szocialista Pedro Sánchez kabinetjében – írta a Tablet magazinban Itxu Díaz spanyol újságíró. 

A három szélsőbaloldali párt súlyos vereséget szenvedett el az Európai Parlamenti választásokon. 

Díaz megjegyzi: a pártok a kampányuk jelentős részét azzal töltötték, hogy a Hamászt támogatták és Izraelt támadták. „A nacionalista Vox párt kivételével, amelynek vezetője, Santiago Abascal május végén találkozott Benjamin Netanjahuval, hogy kifejezze támogatását, a főbb spanyol pártok egyike sem tette Izraelt választási kampányának részévé” – olvasható a cikkben. 

Ezt is ajánljuk a témában

Pofon a balosoknak

Nem csak a spanyol szélsőbal szenvedett csúfos vereséget, a portugál kommunisták is elvesztették képviselőik felét. A párt október 7. után egy nappal már Izraelt hibáztatták a Hamász barbár támadásáért. 

A választás vesztesei között ott voltak a szlovén szociáldemokraták, akiknek a vezetője elérte, hogy országának kormánya elismerje a palesztin államot.

 Franciaországban a zöldek, akik azzal vádolták Izraelt, hogy „megszegi a nemzetközi jogot” a 10 képviselőjükből 5-öt vesztettek. 

Szintén alul teljesített Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök pártja a PSOE, amely jóváhagyta a palesztin állam elismerését, annak ellenére, hogy a spanyolok többsége nem támogatta ezt. 

Izrael barátait támogatták az európaiak

Itxu Díaz megjegyzi: ezzel szemben Izrael legnagyobb támogatói jól szerepeltek. 

A szerző példaként sorolja fel a Fideszt, amely megnyerte a magyarországi választást, a spanyol Vox-ot, amely megduplázta képviselői számát. 

A hét EP pártcsalád közül a Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformisták, valamint a Le Pen vezette Identitás és Demokrácia csoport is jól szerepelt. A két párt tagjainak 85 százalék támogatja Izraelt, míg a Néppárt 60 százaléka pozitív a zsidó állammal. A legtöbb európai ország kampányának nem volt része Izrael, de a Parlamentnek rendszeresen állást kell foglalnia a konfliktussal kapcsolatban – írja Díaz. 

„Eddig három irányzat létezett egymás mellett az EU-ban: az Európai Néppárt konzervatívjainak mérsékelt Izrael-támogatása, Giorgia Meloni, Orbán és más vezetők rendíthetetlen támogatása, valamint a kommunista blokkok, a zöldek és a baloldal egyre növekvő része által a palesztinok és így a Hamász támogatása” – írja a szerző. 

Jön a változás?

A cikk szerint ugyan jelenleg úgy néz ki a Néppárt továbbra is a szocialistákkal marad koalícióban, de sokkal több Izrael-barát, gyakran szélsőjobboldalinak bélyegzett képviselő került be az Európai Parlamentbe. 

A szerző szerint mindez esélyt adhat arra, hogy az Európai Unió javítsa a kapcsolatait Izraellel, s talán jobban támogassa a zsidó állam Hamász elleni küzdelmét. 

„Az Izrael-barát pártok számának e figyelemre méltó növekedésénél is fontosabb, hogy a kommunista és a környezetvédő pártok, amelyek eddig a Hamász terrorizmus két fő szövetségesének számítottak Brüsszelben, történelmi veszteséget szenvedtek el szavazóik számát tekintve” – írja  szerző. 

A teljes írás itt olvasható. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2024. június 19. 11:27
a kommunista és a zöld pártok... azt hitték a muszlimszopás menő
auditorium
2024. június 19. 11:17 Szerkesztve
Ez evidens, de megmagyarázzák a "bizonyitványukat" a következő szöveggel. "Megköszönjük választóinknak a bizalmat és tanulságképpen még jobban felkészülünk a jövőben, hogy az állami egészségügyet és oktatást megfelelően tudjuk támogatni (ez a vesszőparipájuk) és a polgári alapbér további folyósitását is fogjuk biztositani , szociális lakásokat épiteni ". (Több ezren éltek ezzel vissza, közöttük sok marokkói és román, akik ezzel hazamentek nyaralni vagy otthon ebből egész jól megéltek, voltak Porsche autós gazdag ol.ok is közöttük). Ami az antiszemitizmust illeti valóban növekedett nyugaton a magas létszámú muzulmán bevándorlók és a szélsőbalos palestinpártiak miatt, közöttük tüntetnek az antifák is. Csak helyi kisebb lapok irják meg a zsinagógák elleni merényletet. A közvélemény keveset tud róla, a Politico ilyesmivel nem rukkol elő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!