Most megtörhetjük az együttműködést a baloldal és a gyenge jobboldaliak között.
A Néppárt nélkül bizonyosan nem lesz többsége jobboldalnak, azzal is legjobb esetben is nagyon szűk többség várható. A Néppárt viszont eddig gyakran inkább a szocialistákkal, a baloldallal szavazott együtt, mintsem a jobboldalibb pártcsaládokkal. Mit vár a Néppárttól, ha az ECR és az ID frakciója erősebb, mint ma?
Azt várom, hogy a jobboldaliak kemény ellenzéket fognak alkotni. Ha nagyobb ereje lesz két frakciónak, akkor határozottabban tudunk harcolni kulturális és társadalmi kérdésekben. A Vox ehhez kíván hozzájárulni.
Mik a Vox várakozásai az EP-választásokra?
Az a várakozásunk, hogy a támogatottságunk nagyon megnő, s ennek következtében megduplázzuk az EP-képviselőink számát. Az EP-választások kifejezetten jól jönnek a számunkra. A spanyol parlament nemrég fogadott el egy törvényt, ami félmillió illegális bevándorló helyzetét szabályozza, és csak a Vox szavazott ellene. A helyzetüket legalizálni fogják a szocialisták, a kommunisták, a szeparatisták és a ráadásul az elvileg jobboldali Spanyol Néppárt szavazataival. A másik nagy téma Spanyolországban az Európai Unió 2030-as fejlesztési céljaival kapcsolatos, azok ugyanis nagyon is sértik a spanyol gazdák, a spanyol mezőgazdaság érdekeit, sérti a nemzeti ipar helyzetét; és ebben is