Sürgős hívást kapott az orosz védelmi miniszter – a vonal másik végén a Pentagon volt
2023 márciusa óta nem volt ilyen magas politikai szintű, közvetlen kommunikáció a két ország között.
Szerintük ez a lépés anélkül jelentene nagy segítséget az ukránoknak, hogy az amerikai hadsereg a konfliktus hivatalos részévé válna.
Nyitókép: Ezra Acayan/Getty Images
A Biden-kormányzat azon dolgozik, hogy feloldja az amerikai katonai vállalkozók Ukrajnába telepítésére vonatkozó de facto tilalmat, mondta négy, az ügyet ismerő amerikai tisztviselő a CNN-nek. Ez jelentős segítséget nyújtana ugyanis az ukránoknak az amerikai fegyverrendszereik fenntartásában és javításában anélkül, hogy az amerikai hadsereg közvetlenül beavatkozna a konfliktusba.
A CNN-nek név nélkül nyilatkozó kormányzati forrás elárulta, hogy az elnök elkötelezett amellett, hogy ne küldjön amerikai csapatokat Ukrajnába, és még nem született végleges döntés a szerződéses hadiipari alkalmazottak beutazásáról, de ha ez megtörténik, az intézkedés még az idén életbe léphet.
Ez lehetővé tenné az amerikai hadügyminisztérium szerződéses partnereinek, hogy az orosz támadás óta először lépjenek ukrán területre.
Az elmúlt két évben Amerika arra törekedett, hogy távol tartsa az állampolgárait az ukrajnai háborús zónától. Ennek következményeként, ha az elmúlt két évben amerikai típusú fegyverek vagy rendszerek megsérültek vagy karbantartásra szorultak, azokat rendszerint Lengyelországba, Romániába vagy más NATO-tagországokba kellett szállítani javításra.
Az amerikai vezetés a várható lépéstől a karbantartási folyamatok jelentős felgyorsulását várja. Az idén leszállítani tervezett F-16-os vadászgépek is olyan fejlett fegyverrendszerek közé tartoznak, amelyek állandó karbantartást igényelnek.
***
Ezt is ajánljuk a témában
2023 márciusa óta nem volt ilyen magas politikai szintű, közvetlen kommunikáció a két ország között.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Saját honfitársaikat küldik minden eszközzel a halálba az ukrán toborzók. Gyomorforgató jelenetek.
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette: precíziós fegyverekkel semmisítették meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat kijevi központját.