Hatalmas ereje lett az európai jobboldalnak – már csak rendet kell vágni benne

Nyitóképen: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja római eredményváróján. Fotó: MTI / EPA / ANSA / Giuseppe Lami

Jókora erő képződött meg az európai jobboldalon vasárnap – de ember legyen a talpán, aki rendet vág benne. A jú­nius 9-én lezáruló európai parlamenti választás egyrészt meg­erősítette az európai jobboldal minden komponensét, másrészt – ami talán ennél is fontosabb – súlyosan meg­gyengítette az európai konzervatívok ellenfeleit.

Lapzártakor Írországon kívül minden uniós tagállamból érkeztek végeredménynek tekinthető adatok, amelyek alapján az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) 73 fős képviselőcsoporttal a negyedik legnagyobb frakcióként kezdheti a 2024–2029-es ciklust, 4 képviselővel terebélyesebben, mint ahogyan a 2019–2024-est zárta. Az Identitás és Demokrácia (ID) frakció pedig még az Alternatíva Németországért (AfD) párt kizárása ellenére is 9 fővel erősít, elsősorban Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének (RN) fényes franciaországi diadala miatt. Ez önmagában 131 mandátum, de itt még nincs vége a dalnak, a jobboldal ugyanis jelentős rejtett tartalékkal bír mind a frakción kívüliek 46 fősre várt, a Fideszt is tagjai között tudó csoportjában, mind azon 55 képviselő között, aki az EP-ben korábban nem járó pártokból jutott be. Ők szintén frakción kívül indítják majd a ciklust, de már az elejétől frakciókeresővé válnak. Jelentős részük olyan pártokból került ki, amelyek a jobboldalt erősíthetik.

A jobboldal javára rendeződött át az európai politika centruma is. 10 mandátummal erősebb, 186 fős lesz az új ciklusban az Európai Néppárt (EPP), amelyben jórészt a keresztény-­konzervatív politikát feladó pártok találhatók, de akad még néhány elkötelezett kereszténydemokrata is. 5 mandátummal 134 fősre gyengül a balközép Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) frakció, a másik két fősodratú pártcsaládban pedig hullaszag terjeng: 102-ről 79-re olvad a liberális Újítsuk Meg Európát (Renew), 71-ről 53-ra a Zöldek – Európai Szabad Szövetség mandátumszáma. A két nagy pártcsalád összeurópai jelenlétének köszönhetően viszonylag immunis az egyes tagállamok belpolitikai fluktuációira, a kisebb liberális és zöldfrakció viszont a legerősebb tagpártjának gyengélkedését szenvedi meg. A Renew veszteségeinek nagy részét az adja, hogy Emmanuel Macron francia elnök Kell Európa nevű választási listája csúfosan leszerepelt, a zöldfrakciót pedig az terheli meg a leginkább, hogy a német Szövetség ’90 – Zöldek kormányzati teljesítményét még a mindig megértő német választók sem képesek elfogadhatónak értékelni. Hasonlóképpen egy-egy azonosítható motorja van a két nagy európai jobboldali frakció növekedésének: az ID-t a franciák hajtják, az ECR-t pedig az olasz jobboldal minimális erősödéssel vegyes átrendeződése Giorgia Meloni miniszterelnök pártja, az Olaszország Fivérei (FdI) javára.

Az európai jobboldal első ligája a szövetségképes pártokat tekintve – azaz a párton belüli totális rendetlenség, kül­politikai botrányok és vállalhatatlan kijelentések által megrázott, Marine Le Pen által májusban kiközösített AfD-t nem ideértve – szürreálisan néz ki. Az élen 30 fős delegációval az RN áll, aztán Giorgia Meloni és az FdI következik 24 képviselővel, majd 20 fővel a kissé megfogyatkozott lengyel exkormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) áll. A sort a nagyságrenddel kisebb Magyarországon tevékenykedő Fidesz–KDNP zárja 10+1 képviselővel. (A KDNP-s Hölvényi György még az Európai Néppártot erősíti, de a szintén oda ácsingózó, 7 fős delegációt küldő Tisza Párttal aligha férnek majd meg egy csárdában.) Marine Le Pen, Giorgia Meloni, Jarosław Kaczyński, Orbán Viktor – ők volnának tehát a szupercsapat, akik 85 képviselőjükkel a gerincét adják bármiféle európai jobboldali együttműködésnek.

A germán ajkú Európa – Ausztria, Németország és Hollandia – hozzájárulása az uniós jobboldalhoz udvariasan kifejezve is ambivalens. Az Osztrák Néppárt (ÖVP), valamint az EPP holland tagpártjának enyhe gyengélkedése miatt a 2019-esnél 3-mal kevesebb, 37 képviselő kerül ki a kontinens e területéről az Európai Néppártba, az ECR-hoz nem tudnak hozzátenni, az ID-t pedig egyszerre erősítik és gyengítik. Elsöprő sikert aratott az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), és hasonlóan kiválóan sikerült a választás Geert Wilders frissen kormányra került holland Szabadságpártjának (PVV) is – mindketten 6 képviselővel gazdagítják az ID-t, ez összesen 9-cel több, mint öt évvel ezelőtt. Németország viszont sokat árt az összefogás ügyének azzal, hogy a térség legnagyobb jobboldali pártjának, a 4 mandátummal 15 fősre erősödő AfD-nek sehogy sem sikerült konszolidálódnia. Vele nem közösködik egyik komoly jobboldali párt, sem a Fidesz, sem 
a franciák, sem az olaszok – ők az ECR–ID-frakciórendszer keretein kívül időnként együtt szavazásra használhatók. Olybá tűnik azonban, hogy ők lesznek majd a sarokkövei annak a formálódó képviselőcsoportnak, amely integrálja a frakció nélküli európai kemény jobbosok jó részét, köztük a Mi Hazánkot is.

Germán-Európa ezzel együtt sokat segít az európai jobboldalnak ellenségei elhárításában: a „magyarevő” Katarina Barley által vezetett német szociáldemokrata lista az AfD mögött végezve 2 mandátumot is veszített az előző ciklushoz képest, a zöldek pedig 9 képviselővel kevesebbet küldhetnek, mindössze 12-t. Ehhez a folyamathoz az osztrák zöldek is hozzájárultak némi diszkrét gyengüléssel, amelynek huszonhárom éves csúcsjelöltjük, Lena Schilling hazugságbotránya lehetett az oka. Emellett a német politikai aréna új színfoltja, Sahra Wagenknecht baloldali szuverenista szövetsége is elérte első értékelhető sikerét, 6 helyet szerzett újoncként az EP-ben.

Az AfD körül formálódó kemény jobboldali szövetség egyik legfőbb erőtartaléka a Balkán, illetve Közép-Európa lehet. Bulgáriában és Horvátországban is bejutott az EP-be egy új jobboldali párt, előbbiben az Újjászületés 3, utóbbiban a Haza Mozgalom 1 széket szerzett. Ezek jól jöhetnek a Mi Hazánknak és az AfD-nek a frakcióalapításhoz szükséges képviselők összekalapozásához – nekik ugyanis hét tagállamból kell érkezniük. A Balkán országainak néppárti erői tartották pozícióikat, ideértve az ismét Strasbourgba jutó és két képviselőt is kiküldő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Okozhat azonban némi fejfájást a Fidesznek az, hogy Romániában a Moldova bekebelezésével házaló, szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – amely ellen a két nagy kormányerő, a névleg liberális Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a névleg szocdem Szociáldemokrata Párt (PSD) nagykoalíciót kötött – 5 mandátumot szerzett. Ők hiába vádolhatók fasiszta elhajlással, az európai fősodor kevésbé kezdte ki őket, mint a kormányzó Fideszt – az ECR-nak márpedig döntenie kell arról, hogy a két párt közül melyiket veszi fel, mert egymással egyértelműen nem kompatibilisek. Az, hogy a Fidesznek több mint duplaannyi mandátuma lesz, mint az AUR-nak, a magyar jobboldal felé billentheti a mérleget; biztató jel, hogy az AUR-t az európai jobboldali seregszemlékre jellemzően nem hívják meg, eleget téve a Fidesz kérésének. A Balkán országaiból 22 néppárti mellett 9 frakción kívüli képviselő származhat tehát, akik közül 5 az ECR, 4 az AfD–Mi Hazánk-frakció felé orientálódik.

Közép-Európában Donald Tusknak sokat köszönhet az Európai Néppárt: elsősorban az ő lengyelországi győzelmének az érdeme, hogy a 2019-esnél 6-tal több, 
30 közép-európai képviselő ül majd az EPP-frakcióban. Azonban a lengyel Jog és Igazságosság és a legnagyobb cseh kormányerő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) gyengélkedése miatt a közép-európai ECR-osok mindössze 23-an, a korábbinál 8-cal kevesebben lesznek, 20 lengyel és 3 cseh. Van viszont az ECR-nak jelentős tartaléka a régióban: a 11 fidesz–KDNP-s képviselő, valamint egy új cseh formáció, az Eskü és a Maguk az Autósok nevű pártok szövetsége, amely 2 mandátumot szerzett. A magyarországi választás második helyezettje, a Tisza Párt 7 képviselőjével az EPP-be tart, és 9 új képviselőre számíthat innen az AfD–Mi Hazánk-frakció is: a Mi Hazánktól Borvendég Zsuzsannára, a szlovák Köztársaság párt 2 képviselőjére, valamint a kirobbanó sikerrel 6 főt az EP-be juttató lengyel Konföderációra. További izgalmas színfoltot jelentenek a közép-európai választási térképen a nem konzervatív, de szuverenista pártok: az Andrej Babiš-féle cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) 2 mandátummal erősebben, 6 fős delegációval kezdi a ciklust a liberális Renew frakcióban, az S&D-ből felfüggesztett szlovák Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és Hang-Szociáldemokrácia (Hlas-SD) pedig a 2019-esnél 3-mal több, összesen szintén 6 képviselőt küld az Európai Parlamentbe. Ők akár kaphatók is lennének valamiféle közös közép-európai szuverenista projektre. Cseh­országban egyébként a választást immár hagyományosan Babišék nyerték, Szlovákiában pedig a liberális Renew-ba tartozó Progresszív Szlovákia, melynek 6 leendő képviselője közül a csúcsjelölt Ódor Lajos volt ügyvezető miniszterelnök lett. A Fidesz kevés néppárti szövetségese egyikének, a szlovén Janez Janšának duplázásos győzelem jutott osztályrészül, szervezete, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) 4 mandátumot kapott, duplaannyit, mint a kormányzó Szabadság Mozgalom.

Észak-Európában mindeközben a fű se nőtt. A helyi néppártiak a kormányzó finn Nemzeti Koalíció kis erősödésének köszönhetően a 2019-esnél 1-gyel többen, 12-en vannak, az ECR-ba tartozók viszont 5 helyett már csak 4-en, mert a Magyarországgal szemben kritikusan nyilatkozó Finnek Pártja a kormányzásban kissé elkopott, mandátumainak száma megfeleződött, a szintén kormányzó Svédországi Demokraták (SD) pedig tartotta pozícióját. A cseh kormánypárt mellett a finnek vannak még hangosan ellene a Fidesz ECR-ba való belépésének, ám ők együtt sincsenek feleannyian, mint a Fidesz–KDNP delegációja. Megőrizte mandátumát a Dán Néppárt képviselője, az ID-t a csúcsjelölti vitákon képviselő Anders Vistisen, valamint egy új erő, a Dániai Demokraták (DD) tart még az ECR-ba, így a plusz 1 néppárti mandátumot leszámítva a nagykép Európa e táján változatlan.

Nem így Latin-Európában, amely a masszív európai jobboldali előretörés igazi hajtóereje mind az EPP, mind az ECR frontján. Az EPP-nek az segít sokat, hogy a spanyol Néppárt (PP) 22 fős, az előzőnél 9-cel nagyobb delegációt küldhet az EP-be, ők adják a latin-európai néppártiak felét. Jelentős erősödéssel, 6 helyett 9 fővel érkezik vissza Strasbourgba a néhai Silvio Berlusconi pártja, a Hajrá, Olaszország (FI) is. A portugál néppártiak továbbra is 7-en, a franciák jócskán gyengülve 6-an vannak, így jön ki a latin-európai néppárti delegáció 44 főre, 10-zel többre a korábbinál. Az ECR Európa e részéről 35 mandátumot nyert, 26-tal többet, mint korábban. Ennek legfőbb aktora az FdI, amely orbitális, 19 fős mandátumnövekményt könyvelhet el, miután megszólította a Liga párt szinte összes korábbi szavazóját. Így ők 24-en lesznek, de sokat segít az ECR helyi erőin az is, hogy Marine Le Pen unokahúga, Marion Maréchal pártja is bejutott 5 fővel az EP-be, és a korábban gyengélkedő spanyol Voxnak is sikerült 2-vel 6-ra növelnie képviselői számát. Az ID Latin-Európában egyszerre nevet és sír: a Nemzeti Tömörülés 30 fős, a korábbinál 7 személlyel nagyobb delegációja óriási siker, de hatalmasat bukott, 21 fővel karcsúbban, 8 székkel tér vissza az EP-be Matteo Salvini Ligája. Kis szépítés gyanánt az EP-ben eddig nem szereplő portugál Elég! is hoz 2 képviselőt. A legnagyobb jobboldali siker Európának ezen a felén is abban van, amit a pártok a megszerzett székeken túl értek el: úgy megverték Emmanuel Macron liberálisait, hogy mind mandátumarányban, mind szavazatarányban több mint kétszer annyit szereztek. Macronnak alig van több képviselője a Fidesz–KDNP-nél, 13 fős delegációja a korábbinál 10-zel kisebb, s a francia zöld ökologisták is 8 képviselőt vesztettek, már csak 5-en vannak. Így hát megvalósult Dobrev Klára álma, s a bukott EP-választást valóban előre hozott törvényhozási választás követi – csak épp nem Magyarországon, hanem Franciaországban.