a gyártás Kína, Tajvan, Dél-Korea és Japán között oszlik meg, de Malajzia, Indonézia és a Fülöp-szigetek is jelen vannak. Egy ideig Japán volt az USA technológiai kihívója, de az USA visszavette a vezető szerepet, most ugyanez történik Kínával, ám Japán elért annyit, hogy az ő maratógázaik nélkül összeomlana a chipipar.
A félvezető-ipar tőkeigényes dolog, a kutatás-fejlesztés nagy befektetést igényel, hogy haladni tudjon az ipar a korral. A multik, az egyetemek és intézmények vonnak össze erőforrásokat, hogy ezeket tudják koncentrálni a fejlesztésben. A lánc jó része Kelet-Ázsiában van, természeti katasztrófák és geopolitikai konfliktusok által veszélyeztetett helyeken.
Tajvant részben azért sem fogja Kína megtámadni, mert ott gyártják a fejlett chipek 99%-át.
Kínai invázió esetén az iPhone-okba nem tudnának éveken át chipeket gyártani. Ezért az USA szeretné újra házon belülre telepíteni a chipek gyártását, most 9-10 százaléka a chipeknek ott készül, adófizetők dollármilliárdjaival támogatva. Tíz év alatt ez a szám 15 százalékra nőhet, és még modernebb chipeket akarnak gyártani, hogy ha esetleg Kína megtámadja Tajvant, akkor is legyenek ilyen eszközeik. Kínának így csökken a zsarolási potenciálja, de közben gyengülhet Tajvan „szilíciumpajzsa” is – jelezte Tasnádi.
Bánhidi szerint Tajvan szerepe kisebb, az értéklánc kritikus eleme nem a gyártás, hanem a tervezés.