Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Figyelmeztették az ukrán elnököt, hogy ne követeljen lehetetlent, és a NATO-felszólalását is megfúrták.

Nyitókép: Drew Angerer / Getty Images
A The Telegraph arról ír, hogy Ukrajna nem fog továbblépni a NATO-tagság felé az idei éves csúcstalálkozón, mivel a tagországok attól tartanak, a szövetség háborúba keveredhet Oroszországgal. Mint kiderült, Németország és Amerika határozottan ellenezte, hogy Zelenszkij időkeretet kapjon a NATO 75. évfordulóját ünneplő találkozón.

A Biden-kormányzat gondolkodását jól ismerő forrás így nyilatkozott:
Nagyon szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna idén előbbre jusson a teljes jogú NATO-tagság felé vezető úton”.
Hozzátette: aggódnak az Oroszország által jelentett fenyegetés miatt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt figyelmeztették: ne követelőzzön, ne kérjen lehetetlent a szövetségtől. Hangsúlyozzák, hogy Oroszország jelenleg a frontvonal mentén halad előre, és a nyári hónapokban további offenzíva várható.
Tavaly az ukrán elnök már azt is „abszurdnak” nevezte, amikor a NATO elutasította Ukrajna teljes jogú tagságra vonatkozó kérelmét,
emlékeztettek. Vajon mit fog szólni most, tehetjük föl a költői kérdést.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
