Tíz repülőtér és sok millió utas bánhatja: drasztikus lépésre készül a Ryanair
A francia kormány a repülőjegyek után fizetendő adó háromszorosára emelését tervezi.
Az EP-választás Franciaországban is a nagyvadak összecsapását hozza.
Fotó: Ludovic MARIN, Miguel MEDINA / AFP
Az elmúlt években leegyszerűsödött a francia politika: a helyzetbe került, centrista Emmanuel Macront és elnöki pártját folyamatosan támadja jobbról Marine Le Pen és mozgalma, valamint a másik oldalról a szélsőbal –
a korszak fő kérdése pedig az, hogy a rendszerkritikus erők felül tudnak-e valamikor kerekedni a rendszer erőin.
Eddig nem tudtak. A 2017-es és a 2022-es elnökválasztást is Macron nyerte Marine Le Pennel szemben, a főhatalom eddig nem tudott a jobboldali kihívó kezébe kerülni. Kérdés, mi lesz majd 2027-ben, amikor a francia alkotmány jelen rendelkezései szerint Macron már nem indulhat harmadszor, Marine Le Pen viszont nekifuthat még egyszer a választásnak.
Ennek egyik főpróbája lehet az idei európai parlamenti választás Franciaországban.
A jellemzően folyton elégedetlen franciák számos alkalommal kifejezték ellenérzésüket Macronnal szemben,
gondoljunk csak a lecsúszó és vidéki középosztály sárgamellényes tüntetéseire, vagy a zavargásokra mindig kapható szélsőbal folyamatos aktivizmusára.
A nagy kérdés, hogy ezúttal a Le Pen-féle tömörülés képes lesz-e látványos győzelmet aratni Macron és pártja – a most éppen Renaissance-nak (Reneszánsznak) nevezett és más centrista-liberális pártokkal Ensemble (Együtt) néven koalíciót alkotó mozgalom – fölött.
Jelen állás szerint nagyon is képes lesz. Az utóbbi hónapok felmérései szerint a Nemzeti Tömörülés fölényes győzelmet arathat Macron pártja fölött. A felmérések régóta tartó, egyértelmű trendet mutatnak: Le Pen mozgalma erősödik, Macroné gyengül. Olyannyira, hogy az időközben szintén erősödő baloldal is ott liheg az elnök nyakán, és egy erős hajrával akár a harmadik helyre taszíthatja a közben Európa fővezéreként víziókat alkotó és kinyilatkoztató Macron pártját.
A Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés most 33 százalékon áll, míg a Macron-féle Reneszánsz alig 16 százalékot szerezne,
a szocalisták pedig 14 százalékot tudhatnak magukénak. Mindezt úgy, hogy a szélsőbalos La France Insoumise is 8 százalékot szerezne külön.
A mérsékelt jobboldali, Európai Néppárthoz tartozó Republikánusok 7, az Éric Zemmour-féle Rekonkviszta 6, a Zöldek pedig szintén 6 százalékot szerezhetnek.
Mindez egyrészt a francia politikai újbóli széttöredezettségét, a választók ide-oda sodródását, másrészt a Macronnal szembeni általános elégedetlenséget mutatja.
A Nemzeti Tömörülés várható világos és nagy arányú győzelme
Marine Le Pen végső áttörését és beágyazódását mutatja a francia társadalomban,
melynek kapcsán már a nevetségességet súrolja mozgalmának „szélsőjobboldaliként” való címkézése. Az EP-választáson a figyelem ugyanakkor nem csak a későbbi újbóli elnökjelöltségére fókuszáló Marine Le Penre, hanem a párt fiatal, feltörekvő vezető politikusára, Jordan Bardellára is jut.
A még mindig csak 28 éves, jó fellépésű Bardella francia fiatalok tömegeit tudja megszólítani. A 18 és 25 év közötti választók egyharmada szavazna a Nemzeti Tömörülésre – ez pont megfelel a párt országos átlagának, tehát egyáltalán nem csak a morgó, elégedetlen öreg kispolgárok állnak már a Le Pen-féle mozgalom mögött. Bardella nagyon aktív a TikTokon, amivel megint csak könnyen el tudja érni a fiatal tömegeket. A 25 év alattiak körében 17 százalékon áll a korszellemet képviselő szélsőbal, míg a nemrég még a fiatalos lendületével hódítani akaró Macron pártját a fiatalok alig 6 százaléka választaná. Az elnöki pártnál többen szavaznának a Zöldekre, a szocialistákra és a Republikánusokra is a fiatalok.
Ha ezek a trendek a hamarosan sorra kerülő EP-választáson is érvényesülnek, akkor
Franciaország egyrészt az Európai Néppárttól jobbra eső erők legerősebb bástyája lesz a következő ciklusban;
másrészt pedig saját franciái fogják kihúzni a talajt és a politikai hátországot az európai vezér szerepére továbbra is kitartóan törekvő Macron alól. A kontinens egyik vezető hatalmában alig néhány saját EP-képviselőt felmutatni ugyanis nem a legjobb ajánlólevél és ütőkártya az év második felében esedékes nagy európai poszt-osztozkodáshoz.