Az Európai Bizottság, illetve az őket szolgalelkűen követő tagállamok – mint például Németország – olyan intézkedéseket hoznak sorban egymás után, amelyeknek egyszerűen nem lehet más végeredménye, mint az évezredes hagyományos földművelés és állattenyésztés lehetetlenné válása, ami »pusztán« csak azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az, ami a »mindennapi kenyerünket«, étkünket adta nekünk ez idáig, annak vége, az tönkremegy, a gazdák ellehetetlenülnek, s végeredményképpen egyszerűen éhen halunk.
Mind emögött a zöldideológia áll, az Európai Unió zöldmegállapodása, a Green Deal.
Először: a gazdák arra kényszerítése, hogy bizonyos területeken ne műveljenek földeket, kopárosítsanak, fejezzék be tevékenységüket a klímavédelem érdekében. Erre kényszerítették néhány hónappal ezelőtt Hollandiában a gazdákat, az intézkedések több mint tízezer gazdálkodót hoztak lehetetlen helyzetbe.