Arról nem is beszélve, hogy a francia haditengerészet képességei – a folyamatos fejlesztések ellenére – továbbra is mind az amerikaihoz, mind a kínaihoz képest elenyészőek.
A mostani konfliktus is mutatja, a francia elnök ambíciói és a realitások között komoly szakadék tátong. Emiatt mindenképpen szükséges lenne az ország indo-csendes-óceáni stratégiájának újrakalibrálása, amelynek az ambíciók realisztikus átértékelését is magában kellene foglalnia.
Egyes vélemények szerint Párizsnak újra kellene gondolni a „kiegyensúlyozó hatalomra” [puissance d'équilibre(s)] vonatkozó elképzelését,
szorosabb együttműködésre kellene koncentrálnia Washingtonnal.
Emmanuel Macron külpolitikáját ismerve erre viszont aligha lenne vevő a francia elnök, aki láthatóan már arra készül, hogy Donald Trump győzelme esetén Franciaország vegye át a „szabad világ” vezetését – akár reális ez a forgatókönyv, akár nem.
És egy fejlemény a végére: új-kaledóniai tárgyalásai végén Macron bejelentette: elhalasztják az erőszakos tiltakozást kiváltó választójogi reform életbe léptetését a csendes-óceáni szigetcsoporton, és új politikai megoldásra törekszenek. Úgy tűnik, a grandeurnek is megvannak a határai a világ túlfelén.