Ha jól értjük, a liberális demokrácia brüsszeli őrzői szerint nincs helye azoknak a liberális rendben, akik konzervatív vagy „vallásos-jobboldali” nézeteket vallanak – ez tiszta beszéd

(Nyitókép: Simon Wohlfahrt/AFP)

A tapasztalat arra tanít bennünket, hogy inkább az eredmények, mint az ígéretek alapján ítéljünk meg politikai projekteket. Az ideológiák természetükhöz híven – valláspótlékként – valamiféle megváltást vagy felszabadítást ígérnek. A kommunizmus azt ígérte, megszabadít bennünket minden nyomorúságunktól; a fasizmus a dicsőség helyreállítását ígérte; a liberalizmus szabadságot. Úgy tűnik, mindhárom kudarcos vállalkozásnak bizonyult.

Ma persze jellemző a ködösítés: ezek nem is liberálisok. Akiknek kellemetlenek a fejlemények, azok vagy menekülnek a jelzőtől, vagy menekítenék a jelzőt a megmaradt kevesek, igazak seregébe. (Nem kételkedünk abban, hogy fontosak az ideológiákon belüli szektás törések, de hát Trockij is kapott egy jégcsákányt a fejébe, pedig szegény oly lelkiismeretesen védte a forradalmi terror eszközét.) Mintha a „történelem végéről” szóló győzelmi jelentés nem a liberális demokráciát tűzte volna zászlajára, mintha nem ez volna a második világháború utáni domináns ideológia, és mintha nem

A szabadság ígérete volt a kampány – amit látunk, az meg a gyakorlat. A gyakorlatban a liberális-demokrata mainstream jobban teljesít a szabadság korlátozásában, mint annak megteremtésében vagy védelmezésében.

Érdemes felidéznünk még egyszer, mivel indokolták a brüsszeliek a NatCon-konferencia betiltását: „A rendezvényt nem lehet megtartani, mert az esemény célja, hogy egybegyűjtse a nemzeti konzervatív nézeteket valló akadémikusokat, a kultúra, valamint a politika képviselőit, és azért, mert

(…) A konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez és az egyedülálló nemzeti hagyományok újjáélesztéséhez.”

Tehát, ha jól értjük, a liberális demokrácia brüsszeli bástyáinak őrzői szerint nincs helye azoknak a liberális rendben, akik konzervatív vagy vallásos-jobboldali nézeteket vallanak, illetve azoknak, akik a nemzethez, a nemzeti függetlenséghez és a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodnak.

Ez legalább világos beszéd. Tudtuk eddig is, csak ilyen szépen és tisztán nem mondták ki.

Sajnos

amelynek nevében és érdekében a jelenlegieket felszámolja. A bennszülöttek szabadsága az Untermenschek szabadsága, akikkel szemben – ahogy John Stuart Milltől, a liberálisok egyik apostolától tudjuk – „a zsarnokság jogosult kormányzási forma, ha a cél viszonyaik jobbá tétele (…)” (A szabadságról). És ugyan ki vitatná, hogy a brüsszelita elit célja viszonyaink jobbá tétele? A képviseleti kormányzatról szóló művében ugyancsak Mill helyénvalónak tartotta, hogy Indiában „erőteljes despotizmus van”, hiszen „ez a legalkalmasabb kormányzati forma a nép képzésére, hogy alkalmasak legyenek a magasabb civilizációra”.

A reakciós ösztönnel rendelkező politikai irányzatok – jobboldaliak, konzervatívok, nemzetiek – nem utaznak az absztrakt szabadságígéretek licitjében, viszont védelmükbe veszik a nagyon is konkrét, már meglévő szabadságokat. A természettől, a nemünktől, a kultúránktól való absztrakt felszabadítás helyett azt mondják,

A brüsszeliták bánatára ezeket a szabadságokat épp a kultúránk, hagyományaink, a nemzetünk biztosítja. Az evilági megváltások ígéretével tele a padlás, az eredményeket ismerjük, ahogy azt is, hogy ezek nevében szokták felszámolni a létező szabadságunkat. (Arról nem is beszélve, hogy a magyar szabadelvűség együtt született a nemzeti függetlenség elvével, így itt a végeken ezeket igen nehézkes elválasztani egymástól. Nem is sikerült.)

A létező szabadságunk konkrét politikai küzdelmek, alkuk, kiegyezések révén valósult és szilárdult meg. Amit ismerünk, abban érthető módon jobban bízunk.

Semmi szükség arra továbbra sem, hogy bármelyik fontos elvből ideológiát barkácsoljunk. A reakció akkor mozdul, ha az általa kedvelt és ismert viszonyokat valamiféle veszély fenyegeti. Ezért szálltak szembe a szocialista-kommunista kísérlettel, majd a vele konkurens nemzetiszocialista variánsokkal.

Ez a szabadság kétségtelenül a bennszülöttek szabadsága, de a tapasztalat – sajnálatos módon – csak ezt ismeri.

*