Senki sem kívánhat Európának egy hanyatló, frusztrált Németországot

2024. március 04. 19:02

Egy fickó esik le az ötvenedik emeletről, és minden egyes emeletnél azt mondja magának: eddig minden rendben. A ma Európáját ez a félművelt, hübriszben szügyig gázoló, hőre lágyuló import-sötétség irányítja.

2024. március 04. 19:02
Political Ash Wednesday - Baden-Württemberg Greens
Király-Kiss Miklós
Király-Kiss Miklós
Mandiner

Változó intenzitással, de folyamatosan, évszázadok óta vívódik Európa önnön nemezisével. A díszlet gyakran változott, néha a szereposztás és a forgatókönyv is, és olyan is akadt, hogy látszólag eltűnt az egész sztori – de előbb-utóbb valahogy mindig visszamászott a kulcslyukon. Ami viszont változatlan és örök, az a módszer.

Európa nemezisét Német-Római Birodalomnak hívják, építőmesterei manapság Aachenben szokták egymást évről évre kitüntetgetni a Nagy Károly-díjjal.

Ezt is ajánljuk a témában

Hegyi Gyula tárgybéli, jól megírt és sok szempontból igencsak találó írását olvasván a sok egyetértő hümmögés mellett valahogy mégis marad némi hiányérzete az egyszeri olvasónak. Soraiból ugyanis mintha az világlana ki,

hogy a jelenlegi, még esztétai minisztervénával is egyre kevésbé tagadható, súlyos (és szigorúan monoton növekvő) gazdasági-társadalmi problémák mind a poszt-merkeli korszak eredményei lennének – ami mintha felcserélné ok és okozat viszonyát.

Mintha a kétségbeejtő kompetencia- és ötlethiány, a gondolkodás és az előrelátás dacos elutasítása, a bruttó-nettó vazallusi mentalitás és az obligát erénylóbálás toxikus kombinációja, a saját álláspontot Egyetlen Érvényes Igazságként elkönyvelő attitűd, vagy a Zöldek részéről minden lehetséges (és nem lehetséges) elv és gondolat permanens 360 fokos fordulatokkal történő elárulása mind csakis azután történt volna meg, hogy a Bundesmutti eltávozott a brandenburgi naplementébe.

Ezt is ajánljuk a témában

Zöld kancellár a láthatáron? – Robert Habeck portréja

„A hazaszeretettől mindig hányingerem volt. Soha nem tudtam mit kezdeni Németországgal, és máig sem tudok.” Ezt írta egy korábbi könyvében Robert Habeck, a népszerűségük csúcsára ért Zöldek népszerű társelnöke – akit egyre többen német kancellárként is el tudnak képzelni. A távoli északnémet faluból érkező, filozófusi-írói karriert hátrahagyó Habeck a német politika új sztárja. Portrénk!

Tökéletesen igaz a cikk azon állítása, miszerint a jelenlegi Németország „gazdasága, politikai rendszere és általános közhangulata egyaránt válságjeleket mutat, természetesen a maga szintjén, nagyságához és korábbi sikereihez képest”, ahogy azzal is csak egyetérteni lehet, hogy ezen kárörvendeni kizárólag mindenféle realitásérzék híján és egetverő ostobaság birtokában lehetséges. A káröröm és az őszinte aggodalom pedig egyáltalán nem keverendő össze.

Aki minimális érdeklődést mutatott a történelem iránt akár csak középiskolás fokon is, nem kívánhat Európának egy gazdaságilag gyengélkedő-hanyatló, társadalmilag pedig a végletekig frusztrált Németországot –

abban ugyanis a Weimar-recept minden egyes hozzávalója rendkívül magas koncentrációban lelhető fel. 

Ezt is ajánljuk a témában

A német külügyminiszter 360 fokos fordulatot vár Putyintól

Folytatódik Annalena Baerbock kommunikációs ámokfutása. A német külügyminiszter után általában Scholz kancellár takarít, de vannak olyan szituációk, amin valószínűleg ő is csak kínosan nevet. Pedig egy háború közepén annyira nem is vicces látni, ahogyan Németország egyik legfontosabb politikusa folyamatosan félrebeszél.

A történelemformáló személyiségek erejével kapcsolatban már csak részleges az egyetértés, Tony Blair ebbéli, pozitív konnotációjú emlegetését pedig – külpolitikai örökségét tekintve különösen – tudjuk be a politikai együttállás miatti kesernyés kötelezőnek. Az viszont már inkább furcsa, hogy ha a piros-sárga-zöld Ampel „egyetlen összetartó ereje a Merkel-korszak tagadása volt”, ahogy Hegyi állítja,

akkor vajon miért pont egy hasonmásversenyt rendeztek a kancellári posztért a legutóbbi szövetségi választás alkalmával,

 és miért igyekezett az SPD erőnek erejével Olaf Scholz számára „Angela Merkel XY-kromoszómákkal”-imázst építeni – mint utólag kiderült, sikerrel.

A valóságban jóval több a hasonlóság és a folytonosság a merkeli korszak, különösen annak 2015 utáni időszaka, valamint az egyre gyászosabb eredményeket produkáló jelen között. Egy kép többet mond ezer szónál: a 2015-ös, dél-bajorországi Schloss Elmau festői környezetében tartott G7-csúcson készült felvétel testbeszéde igencsak kifejezi azt a viszonyrendszer-trendet, ami azóta eltelt majd’ egy évtizedben az átlagember számára is kőkemény, saját bőrön megtapasztalható valósággá vált.

Nemkülönben beszédes adat, hogy az Altbundeskanzlerin viszonylag magas tetszési indexe utolsó hivatali éveiben leginkább úgy állt össze, hogy lényegesen népszerűbb volt a saját pártján kívüli választóknál, mint hazai pályán.  

Úgy gondolom, hogy Hegyi magyarázatával szemben az okok jóval mélyebbre, politikai ciklusokon messzebbre nyúló időtávra vezetnek. Választ pedig Hamvas Bélánál találhatunk, aki a tiszapalkonyai száműzetés (1954-1962) alatt született Patmosz esszégyűjtemény Németség című, szemfelnyitó hatású írásában fogalmaz eképpen:

“A németség mindig egy kicsit zavaros, végső gondolataiban megalapozatlan, nem végiggondolt volt, amely igaz, hogy állandóan kereste önmagát, de nem találta még a szüntelen keresésben sem. Ez a talajtalan és bizonytalan labilitás önmagát túlvéglegességgel fedezte. A németség, mondják, a rendről ismerhető fel, nem valódi rend, inkább csak pedantéria. Mert a pedantéria túlrend, alapja nem az értelem, hanem a rögeszme.

A normális és univerzális humánumhoz képest minden nemzetség deformált. Ha ez a deformált lét kibontakozik és megerősödik, a normalitást el is nyomhatja, sőt a normalitással és az univerzális humánummal szembe is kerülhet, ezenfelül ebben a deformált létben minden más nemzetiséggel szemben különösen agresszív és türelmetlen lehet, mint ahogy ténylegesen az is. A német rendszerezésben mindenesetre sajátságos szerkezetû elmezavar nyilatkozik meg. 

Az elmezavarnak két fokozata van: az egyik a kutatás monomániája, a másik az eredmény támadó érvényesítése.”

Fájdalmasan igaznak és élesnek tűnnek e megállapítások manapság is. Mintha az ideológia kicserélődött volna (nem kicsit, nagyon), de a gondolatiság és főként a monomániás modus operandi ugyanaz lenneamit ráadásul az önmaga hatása alá került, magukat Európa kizárólagos letéteményeseinek tartó, woke-progresszív „értelmiség” és „politikai vezetők” is ugyancsak magukévá tettek. A „német”, mint kvázi-nemzetkarakterológia így lényegül át birodalmi gondolattá és attitűddé – az eredmény támadó érvényesítését hol fajelméleti, hol genderológiai kartácstűz-támogatással megalapozva. Egy a lényeg: aki nem lép egyszerre, nemhogy rétest, száraz kenyérhéjat sem kap estére, apelláta és elhajlás nincs, az inditványok pediglen agyonüttetnek. A végtelen mennyiségű, kényszeres erőlködéssel végrehajtott wiedergutmachen eredményeképpen pedig leginkább az sejlik fel, hogy drága „németjeink” – de nevezhetjük őket korunk bráhminjainak is, mert valóban nem a nemzetiség az elsődleges jelölő – minél jobban megváltoztak, annál inkább ugyanolyanok.

Ezt is ajánljuk a témában

Az is merészen optimista kijelentésnek tűnik Hegyi írásában, hogy „természetesen butaság lenne teljes összeomlást vizionálni, hiszen Németország gazdag állam, fejlett gazdasággal és infrastruktúrával, megrendült, de még működő demokratikus renddel”. Vajon miért is?

Netán a „teljes” az állítás lényegi eleme, és ha nem egy fekete lyuk marad Németország helyén záros határidőn belül, akkor tulajdonképpen olyan nagy baj nincs is?

Mintha összecsúsznának az idősíkok – a jelen a múlt erényeinek és hibáinak eredményeként áll előttünk, de honnan is tudnánk bármi konkrét következtetést levonni a jövőre nézvést a ma (még) rendelkezésre álló adottságokból? Az összeomlás természetéhez – békeidőben főleg –  ritkán tartoznak pontszerű események, azokat leginkább utólag szeretjük kijelölni, történetírási-narratívaépítési szempontok alapján. A hanyatlás természete más: sebessége ingadozhat ugyan, de ha az irány lefelé tart, abból sok jó nem szokott kisülni – épp Németország múltja szolgálhat intő például ezügyben. Vagy Franciaország jelene, ahogy azt Matthieu Kassovitz 1995-ös, már akkor is erősen jelen lévő, azóta pedig jelentősen súlyosbodó társadalmi válságtünetekre reflektáló mesterművének nyitójelenete esszenciává párolt formában bemutatja: „Egy fickó esik le az ötvenedik emeletről, és minden egyes emeletnél azt mondja magának: eddig minden rendben. Eddig minden rendben. Eddig minden rendben. De nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés.”

A polihisztor (antropológus, biológus, történész és geográfus) Jared Diamond Összeomlás című alapművében számos olyan eseményt tett vizsgálata tárgyává, amik távolról sem érdemelnék ki a “teljes” jelzőt, kifutásukat illetően mégis megfelelnek az összeomlás definíciójának.

Hogy mást ne mondjunk, észak-amerikai indiánok szép számmal élnek ma is, mégse nagyon vitathatja senki, hogy a XVI. században meglóduló európai hódításokkal egy civilizációs összeomlást voltak kénytelenek elszenvedni,

ami évszázadokig húzódott ugyan, de a XIX. század közepére nagyjából bevégeztetett. A kötet magyar alcíme sajnos nem jól adja vissza az eredetit, amit pedig maga a szerző is fontosnak tartott és ami itt is kiemelt többletjelentéssel bír. A How Societies Choose to Fail or Succeed ugyanis azt jelenti, hogy társadalmak miként választják a siker vagy a bukás útját, vagyis Diamond az egyéni és közösségi döntések egymásra halmozódó következményeként értelmezi a civilizációs összeomlásokat, amelyek kifutása ugyanakkor sokféle lehet: hódítás áldozatává válás, alárendelődés, eljelentéktelenedés, elnéptelenedés-elvándorlás, vagy legsúlyosabb esetben a teljes megsemmisülés. Utóbbira viszont csakis csendes-óceáni szigetek izolált körülményeiből hoz példát, melyek legismertebbje a Húsvét-sziget.

A civilizációs összeomlásokat előidéző tényezők között Diamond első helyen említi a preemptív problémafelismerés képességének hiányát.

Ez a képesség tudja (tudná, tudta volna) biztosítani, hogy a társadalmak még azelőtt azonosítani bírjanak egy számukra egzisztenciális fenyegetést jelentő problémát, mielőtt az ténylegesen megjelenik.

Ha tekintetünket végighordozzuk az elmúlt egy-másfél évtized európai értelemben vett meghatározó döntésein, elég lehangoló tájképet vagyunk kénytelenek szemlélni, amiben a hamvasi értelemben vett németségnek kiemelt szerep jutott. Az a nagyon rövid idő alatt végbement, kétségbeejtő szellemi kiüresedés – amit nyugodtan nevezhetünk Fack ju Göhte-jelenségnek is (a magyar fordítás elkövetőinek ezúton is gratulálunk) –, ami a fentebb idézett, meglehetősen konstansnak bizonyuló attitűddel kombinálódik, ennek a lehangoló eredménynek egy kiemelten fontos összetevője.

Érdemes rászánni fél órát Eva Vlaardingerbroek és Jan Karon Zombieland című dokumentumfilmjére, a hanyatlás/lecsúszás természetének szomorú kordokumentumaként.

Különösen fájdalmas lehet a látvány azoknak, akiknek még volt alkalmuk megismerni a „régi” Németországot is.

Amikor jelen sorok szerzője valamikor a daliás kilencvenes években mindent jobban tudó fiatalként egy városi főút aszfaltját hasította görkorcsolyán egy álmos szombat délután, a hazaérkezés előtti utolsó kanyarnál egy járőrkocsi fordult mellé, nyomatékosító kék villogóval. A konkrét büntetés szerencsére elmaradt (nem is nagyon lett volna miből kifizetni), de a fiatal közeg lakonikus helyzetértékelése és elbocsátó szép üzenete, miszerint „ez itt még nem Amerika, reméljük, nem is fog ideérni”, egy életre bevésődött. 

Nos, jelentem, Amerika itt van és visszainteget – nem csupán fentanillal, crystal meth-szel és crackkel,

hanem olyan kulturális-ideológiai portékákkal is, amelyeknek köszönhetően olyan szépen vágnak extra szűk konfekcióméretre minden egyes egyéniséget a sokszínűség nevében, mint Tóték az őrnagy úrral a dobozokat.

Akinek pedig valami (bármi) nem tetszik, az mehet szépen a színes-szagos Macskafogó-átneveldébe toleranciát tanulni, de legalábbis befoghatja a mocskos fasiszta pofáját és örülhet, ha nem ugrik rá az antifa Hammerbande-különítménye bátran, felfegyverkezve, csoportosan, hátulról. A be- és elfogadás természetesen mindenkire vonatkozik, aki szabad akaratából, szabadon azt mondja, amit szabad. Mert posztmodern korunkban nem a munka, nem is az igazság, hanem az a tolerancia tesz szabaddá, aminek népszava-kalapácsa gondolkodás és kétség nélkül sújt le bárkire, aki akár csak töredékszázaléknyit el merészel térni az Egyetlen Érvényes Igazság útjától.

A ma Európáját ez a félművelt, hübriszben szügyig gázoló, hőre lágyuló import-sötétség irányítja,

az egyszeri szemlélő pedig Faludy Györgyöt parafrazeálva kiálthat fel fájdalmasan a jutalomjáték láttán: „ez Európa szellemi elitje!”

Kapcsolódó vélemény

Faludy György

Idézőjel

A marxista tanok bordásfalán ki tud nálad több testgyakorlatot?

Ezt is ajánljuk a témában

A birodalmi átok nem tréfadolog, ahogy azt – ha már német konnotáció – Luther Márton is kénytelen volt 1521-ben, a wormsi birodalmi gyűlés után saját bőrén megtapasztalni. Kései, kéretlen, keresetlen és méltatlan utódaiként a csakis a teljes, feltétel nélküli uniformizációt elfogadni képes prés árnyékában, a saját álláspont ódiumát felvállalni kényszerülve mondhatjuk ma mi is: „itt állunk, másként nem tehetünk”. Ahogy azt is, hogy „ha tudnám, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát. ”

Nyitókép: Silas Stein / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-84
2024. május 26. 18:42
🍓 ️ ­É­­r­t­é­k­­­e­­­l­d­ ­­a­ ­­­s­­z­­e­x­­i­­ ­­p­­u­­n­­c­i­­­m­a­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­­.­­𝐗­­𝟏­­𝟖­­.­­𝐅­­𝐔­𝐍
Jose
2024. március 07. 06:18
Nagy baj, hogy az angolok kiléptek. Most már csak a franciák tudják ellensúlyozni a náci, önpusztító, barom németeket. És ez kevés, mert Fro. gyengébb. Az olaszok gazdaságilag gyengék, kiszolgáltatottak, a többi kicsi meg túl kicsi és ráadásul a 80%-uk félkomcsi, félhülye (főleg az északi erős gazdaságúak).
Pelso j.
2024. március 05. 17:49
pubi, nézz körül pár napig pl Baden-Württemberg vagy Tirol tartományban, figyeld, hogy s mint élnek az emberek. - már ha képességeid lehetővé teszik. Na ott te leszel a félművelt sötétség.
contractor-2
2024. március 05. 11:50
"Senki sem kívánhat Európának egy hanyatló, frusztrált Németországot" Nem kívánság műsor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!