Putyin befolyásától retteg a Politico és az Európai Bizottság is

2024. március 29. 15:45

Kreml-barát propagandát emlegetnek uniós tisztviselők.

2024. március 29. 15:45

Nyitókép: Getty Images / Oleksii Liskonih

 

Orosz politikai befolyásolási kampány rázza meg Európát, mivel vezető tisztviselők figyelmeztettek, hogy Moszkva azért fizetett európai parlamenti képviselőknek, hogy beavatkozzanak a közelgő uniós választásokba – írta a Politico.

„Ez megerősíti azt, amit eddig is sejtettünk: a Kreml pénzzel vásárolt titkos befolyást” – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, aki „nagyon aggasztónak” nevezte a felfedezéseket.

A botrány akkor robbant ki, amikor

a cseh kormány szerdán szankciókkal sújtotta az Európa Hangja (Voice of Europe) nevű hírportált, amely Prága szerint egy oroszbarát befolyásolási akció része volt. 

Alexander De Croo belga miniszterelnök csütörtökön pedig arról beszélt, hogy Oroszország megkeresett uniós parlamenti képviselőket, és „fizetett nekik, hogy orosz propagandát terjessznek”.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökének szóvivője közleményben tudatta: „Az elnök asszony tudatában van a felhozott vádaknak, és vizsgálja a konkrét állításokat.”

A Politico különösen is aggasztónak tartja, az új orosz befolyásolási kampányra kevesebb mint három hónappal a június 6-9-i európai parlamenti választások előtt kerül sor. A kampány a korrupcióval és a külföldi beavatkozással kapcsolatos aggodalmakat idézi fel, amelyeket az Európai Parlamentet kevesebb mint két évvel ezelőtt megrázó Qatargate korrupciós botrány hozott felszínre.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy lépéssel Putyin és propagandahadserege mögött maradjunk a sakktáblán.

Folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy a dezinformációt és a külföldi beavatkozást fegyverként fogja használni Európa megosztására”

– fogadkozott Jourová.

A cseh külügyminisztérium szankciókkal sújtotta Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchát, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségesét, valamint magát az Európa Hangját és egy Artem Pavlovics Marcsevszkij nevű személyt is, akinek feltételezhetően köze volt az akcióhoz. „Medvedcsuk orosz befolyásszerző műveletet folytatott Oroszországból Csehország területén az Európa Hangja segítségével”– áll a hatóságok közleményében. A külügyminisztérium azt közölte, hogy „ez a döntés a Cseh Köztársaság biztonsági érdekeit szolgálja, valamint hozzájárul a közelgő európai parlamenti választások demokratikus jellegének védelméhez”.

A lengyel biztonsági szolgálatok csütörtökön jelezték, a határokon átnyúló nyomozás részeként házkutatásokat tartottak Varsóban és a nyugat-lengyelországi Tychyben – jelentette a Reuters. A helyi média idézte a biztonsági szolgálatok közleményét, amely szerint a hatóságok 48 ezer 500 eurót (19 millió forint) és 36 ezer dollárt (13 millió forint) foglaltak le. A lengyel belbiztonsági hivatal honlapja csütörtök este óta nem elérhető.

Az Európa Hangja portálon rendszeresen feltűntek olyan politikusok, akik az euroszkeptikus jobboldalhoz tartoznak

arra azonban semmi jel sem utal, hogy szerepléseikért pénzt kaptak volna

– írta a portál. 

A honlap gyökerei Hollandiában vannak – jelentette az NRC holland napilap. Egy, az oldalhoz annak idején kötődő vállalkozó 2016-ban együttműködött Thierry Baudet jobboldali politikussal „az ukrajnai népszavazás összehozásában” – írta a lap, utalva arra a nem kötelező erejű szavazásra, amelyen a holland választók ellenezték az Ukrajna és az EU közötti politikai társulási megállapodást.

Az Európa Hangja honlapja csütörtökön nem volt elérhető, és az X-en lévő fiókja szerda óta nem jelentkezett.

 

 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-86
2024. május 27. 20:49
🍓 ️ ­­É­r­­t­­­é­­­k­­­e­­l­­­d­­­ ­a­­­ ­s­­z­e­­x­­i­­­ ­p­­u­n­c­­­i­m­­­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­.­𝐗­𝟏­­𝟖­­­.­­𝐅­­𝐔­­­𝐍
Lajoss
2024. április 10. 14:33
Egy csüngőhasú még nem csinál nyarat…😉
zabszem
2024. április 01. 13:37
Ezek hülyének nézik az embereket teljesen!! Jobboldali és OROSZ befolyás az EU - ban! Besz@rok!
Antifleto
2024. március 29. 22:42
Kurová asszony, vajon ki az a mocskos gazember aki már felvásárolta az EU képviselők 80%-át? Segítek, nem orosz neve van hanem esperanto.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!