NATO 25, NATO 75: az atlanti béke őrzője

Nyitókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Miután kimúlt a Szovjetunió, csatlakoztunk az eredetileg vele szemben létrejövő Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. 1999. március 12-én Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt a NATO teljes jogú tagjává vált.

Első főtitkára, Hastings Ismay szerint a szervezet azért alakult meg, hogy „az oroszokat kint, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent tartsa”, és ezáltal létrehozzon egy „pax atlanticát”. 1966-ban amerikai elemzők úgy fogalmaztak: a NATO egyik célja az, hogy a szovjetek ne felügyeljék az európai, különösen a német erőforrásokat, azaz az oroszokat Nyugat-Európán kívül tartsák, másik célja pedig az, hogy a német katonai erő ne legyen független, és ne kezdjen megint ámokfutásba, tehát legyenek elfogadható nemzetközi politikai keretei a német fegyverkezésnek. Mindkét cél fő biztosítéka az amerikaiak európai jelenléte volt. A dolgok 1990-re sem változtak, akkor a NATO biztonsági tanácsa ugyanezen célokat fogalmazta meg másképp: biztosítani a tagok kollektív védelmét a szovjet veszély ellen, összeegyeztetni a németek szuverenitás iránti jogos törekvését Európa biztonságával, valamint fenntartani a transzatlanti kapcsolatot.