Elárulta a NATO-parancsnok, miért tört ki az orosz-ukrán háború

2024. március 22. 13:46

„Putyin elnök fél valamitől, ami akármelyik fizikai fegyvernél sokkal erősebb a földön” – fogalmazott Rob Bauer.

2024. március 22. 13:46

Nyitókép: MAXYM MARUSENKO / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Óva intett a túlzott pesszimizmustól Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke Ukrajna azon képességével kapcsolatban, hogy képes megnyerni a háborút, és Kijev folyamatos támogatására szólított fel. „Míg a világ 2023-ban túlságosan optimista volt, nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy 2024-ben pedig túlságosan pesszimistává válunk” – fogalmazott a holland tengernagy csütörtökön egy kijevi biztonsági fórumon.

Megjegyezte, hogy „a pesszimisták nem nyernek háborút”.

Bauer hangsúlyozta: ha a tényeket nézzük, minden okunk megvan arra, hogy bízzunk Ukrajna sikerében. „Az egyetlen dolog, amire szüksége van Ukrajnának, az a segítségünk. A NATO-tagországok és a világ számos más országa példátlan támogatást nyújt Ukrajnának, és ez valóban jobbra változtatta a helyzetet, de még több támogatásra van szüksége Ukrajnának” – mondta, kiemelve, hogy az ukrán hadsereg „alapvetően megváltoztatta a modern hadviselés számos aspektusát”.

„Az első világháborús lövészárkok és tüzérségi védvonalak mellett gyorsan alkalmazkodtak a 21. századi drónokkal és mesterséges intelligenciával folytatott hadviseléshez, és visszavágtak, úttörő szerepet játszva az innovációban, ötvözve a szovjet technológiát a modern nyugati fegyverekkel” – magyarázta Bauer.

„Ez a háború annak következménye, hogy Putyin elnök fél valamitől, ami akármelyik fizikai fegyvernél sokkal erősebb a földön: a demokráciától.

Ha az ukránoknak valódi demokratikus jogaik lehetnek, akkor hamarosan az oroszok is azokat fogják követelni maguknak”

– mutatott rá.

Rob Bauer NATO-küldöttség élén most először látogatott Kijevbe az Ukrajna elleni orosz támadás bő két évvel ezelőtti kezdete óta.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 246 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2024. március 23. 18:04
Az orosz embereket megkérdezte valaki, hogy mennyire vannak elnyomva? Nem hinném, hogy terrorban élnek! Csak akkor hiszem el, ha a brit hírszerzés állítja!
remi
2024. március 22. 19:03
"az ukránoknak valódi demokratikus jogaik lehetnek, akkor hamarosan az oroszok is azokat fogják követelni maguknak” Csak úgy mondm, a ruszkiknak már voltak "valódi demokratikus jogaik", ezt az időszakot ma úgy hívják jelciniáda és ez vezetett putyin sokévi uralmához. Úgyhogy ez az "érvelés" még viccnek se jó arrafelé.
Vladiszláb
2024. március 22. 18:04
Azt hiszem ez a Bauer Robi késsel-villával eszi a lekváros palacsintát, miután franciául jó étvágyat kívánt neki egy libériás pincér.
2024. március 22. 18:04 Szerkesztve
Aha onnan, Atlantiából nézve, az oroszoknak le kellett volna nyelni, hogy; - az ukránok bérbe adják az amcsiknak a krími - orosz - haditengerészeti bázisokat, - a határaik mellé telepített CIA kém/megfigyelő központokat, - az orosz ajkú lakosság elleni pogromokat. Kíváncsi vagyok, mikor vezetik az oroszok a Fekete tenger vizét a kiszáradó Kaszpi tenger medrébe, esetleg tovább a Bajkál tóba? Jelentősen javítva a Kaszpi környéki klímát és csökkentve a globális tengerszint emelkedést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!