Elege lett a NATO-nak: orosz rakéták lelövésén gondolkozik a szövetség
A lengyel hadügyminiszter-helyettes azt is elmondta, mikor kerülne sor erre a drasztikus lépésre.
Oroszország elmúlt évekbeli kedvenc stratégiája volt, hogy tucatnyi különböző összeesküvés-elmélettel árasztották el a nyilvánosságot.
Nyitókép: Pavel Byrkin / POOL / AFP
„Amikor az összeesküvés elméletek visszaütnek. Oroszország elmúlt évekbeli kedvenc stratégiája volt, hogy amikor kiderült valami durva esemény Moszkva érintettségével, akkor a beismerés vagy megfelelő kivizsgálás helyett tucatnyi különböző összeesküvés elmélettel árasztották el a nyilvánosságot. A nyilvánosság pedig sajnos nagyon fogékony az összeesküvés elméletekre.
(...)Most ugyanilyen összeesküvés elméletek terjednek az orosz biztonsági szervek (és személyesen Putyin) szerepéről a múlt hét pénteki szörnyű terrotámadások során. Hasonló ruhába öltözött (kék farmer és kék póló), hasonló kiállású, és a merénylet első perceiben hasonló módon viselkedő emberek csoportját vélték felfedezni a krokuszi koncertterem felső soraiban ülve, akik irányították a tömeget, majd pedig – a terjedő elméletek szerint – a terroristák elfogásában is részt vettek, ugyanazok az emberek.
Tehát – állítják a különböző orosz (és nyugati) telegram csatornákon és közösségi médiában terjedő elméletek hívei – hogy itt egy jól beazonosított, FSZB által koordinált munkát lehet látni. Vagyis az egészet az orosz hatóságok szervezték, hogy tovább konszolidálják az orosz társadalmat Putyin köré, és folytassák az eszkalációt. Az egyik állítást képekkel csatolva lehet látni, egy videót linkelek.
Ezek mind ugyanolyan összeesküvés elméletek, mint az oroszok által gyártott fent felsoroltak. Számos cáfolat van már ezekre is, ahogy a fentebb már említett orosz verziókra. De az összeesküvés elméletek gyártása most visszaütött Moszkvára.”
***
Ezt is ajánljuk a témában
A lengyel hadügyminiszter-helyettes azt is elmondta, mikor kerülne sor erre a drasztikus lépésre.
***
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Saját honfitársaikat küldik minden eszközzel a halálba az ukrán toborzók. Gyomorforgató jelenetek.
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette: precíziós fegyverekkel semmisítették meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat kijevi központját.