Putyin nagy bejelentést tett a háborúval kapcsolatban, elmondta, mit foglaltak el

2024. február 21. 05:47

Krinki visszavétele pontot tett az ukrán ellentámadás végére, amelyben 166 ezer ukrán esett el az oroszok szerint.

2024. február 21. 05:47

Orosz ellenőrzés alá került Krinki település a Dnyeper bal partján, Herszon megyében, ahol az ukrán hadsereg hídfőállás kiépítésével próbálkozott – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden fogadta Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert. „Mihail Jurjevics (Tyeplinszkij vezérezredes) jelentette, hogy ez a település (...) teljesen a mi ellenőrzésünk alatt áll, kiépült ott a szükséges védelem” – mondta Putyin. Azt mondta, hogy négy-öt ukrán katona bujkál még a környéken, akinek felajánlották a megadás lehetőségét.   

Sojgu kedden a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy 

Krinki visszavétele „pontot tett” a nyáron elkezdett ukrán ellentámadás végére. 

Közölte, hogy az ukrán fél csak Krinkiben 1820 embert vesztett, általánosságban, a művelet során 3400-at, az ellentámadás során, a herszoni frontszakaszon 13 ezret, az egész ellenoffenzíva folyamán pedig 166 ezret.   

A folyam bal partja orosz ellenőrzés alatt áll, de Ukrajna ezen a részen többször is megpróbált deszantot partra szállítani, és Krinkinél a hídfőállást kiszélesíteni. Putyin a december 14-i televíziós sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy külön megkérte Valerij Geraszimov vezérkari főnököt: ne siessen az ukrán erők kiszorításával Krinkiből, mert 

az orosz félnek érdekében áll, hogy az ukrán fegyveres erők vezetése meggondolatlanul folytassa ott saját élőerejének felőrlését.   

Sojgu az ukrán fél által kilenc éven át erődített, általa orosz nevén említett Avgyejevka (ukránul: Avgyijivka) elfoglalásáról tett jelentésében azt állította, hogy 

a várost minimális veszteségekkel sikerült elfoglalni.

 Putyin külön kiemelte, hogy

 a Vetyerani orosz alakulat egy csaknem három kilométeres föld alatti csövön áthaladva foglalt el 19 épületet a városban, 

ott hídfőállást hozott létre, és várta a felmentést.   

Sojgu szerint az orosz csapatok elviselhetetlen körülményeket teremtettek az ukrán hadsereg számára a városban, és elérték azt a szintet, hogy naponta 460 csapást mértek rájuk. Mint mondta, „körülbelül 200 tonnát 24 óránként”, az 500 kilogrammos bombáknál pedig nyolc-tíz méteres volt a találati pontosság. Úgy vélekedett, hogy 

nagy meglepetés volt az ukrán hadsereg számára a város elvesztése,

 ahonnan a sebesültjeit és fegyvereket hátrahagyva menekült.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Libkos
 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. február 22. 09:28
"Avgyejevka elfoglalásáról tett jelentésében azt állította, hogy a várost minimális veszteségekkel sikerült elfoglalni." Ha csak az utolsó pár napot nézi, akkor igen. De ha novembertől, vagy korábbról, akkor nem.
lajajakab11
2024. február 21. 12:38
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a félkegyelműek válaszoljanak!!
istvanpeter
2024. február 21. 11:49
Nagyon szomorú ez a tömeggyilkosság. Hagyjátok már abba!
remi
2024. február 21. 08:48
"amit az oroszok 24 óra alatt elhasználnak." A ruszki vojenkorok szerint azért tudnak ilyen irdatlan mennyiségű FAB-ot dobálni, mert ezekből tízezrével áll a raktárakban földbuta változat amihez kifejlesztettek egy "okosító" szettet ami mostanra már tényleg pontos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!