Ugyanakkor Rishi Sunak sem hagyja magát. A brit baloldal radikálisait támadva Sunak „terroristaszimpatizánsnak” nevezte a munkáspárti elnököt, máskor pedig „balos ügyvédnek, aki terroristákat véd”. Sunak ezt is mondta Starmerről: „Ha én látok egy dzsihádot kiabáló csoportot az utcáinkon, betiltom őket. Ő meg számlázik nekik”.
A Politico szerint ugyanakkor a brit politika jelenlegi két vezető személyisége legalábbis beszél egymással a színfalak mögött, és ezzel jobb a viszony közöttük, mint Starmer és Boris Johnson előző tory kormányfő között. A Politicónak nyilatkozó bennfentesek szerint ugyanakkor
Keir Starmer „nyálasnak” tartja Sunakot,
aki szerinte nem veszi eléggé komolyan a politikát.
Márpedig a politikát mindketten komolyan kell, hogy vegyék: a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a brit választók mintegy 43-44 százaléka támogatja a 14 éve ellenzékben lévő Munkáspártot, míg az azóta kormányzó Konzervatív Pártra a szavazók mindössze 23-28 százaléka voksolna. Ha ilyen eredmény születne a közelgő választáson is, akkor