EP-elnök: Ukrajna biztonsága az EU biztonságát is jelenti

2024. február 14. 19:55

Roberta Metsola szerint továbbra is minden segítséget meg kell adni Kijevnek.

2024. február 14. 19:55

„Az Európai Unió országainak továbbra is minden segítséget meg kell adniuk az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának” – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán Prágában sajtótájékoztatón.

Ukrajna biztonsága egyben Európa biztonságát is jelenti. Ezt nem szabad elfelejtenünk”

– hangsúlyozta az európai uniós politikus újságírók előtt. Roberta Metsola nagyra értékelte, hogy Csehország a kezdetektől fogva kiállt Ukrajna mellett, és több százezer ukrán menekültnek adott menedéket.

„Ukrajna támogatása továbbra is a cseh külpolitika egyik legfontosabb feladata” – szögezte le Petr Fiala cseh miniszterelnök a sajtótájékoztatón. Roberta Metsola azt követően találkozott a sajtóval, hogy a nap folyamán tárgyalásokat folytatott a cseh parlament két házának elnökeivel, valamint a cseh kormányfővel. Hivatalos programjában este a prágai egyetemek hallgatóival folytatandó beszélgetés szerepelt.

Az utóbbi hetekben Európában lezajló gazdatüntetésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Roberta Metsola hangsúlyozta, hogy párbeszédet kell folytatni az emberekkel és reagálni kell a problémákra, a frusztrációra. „Meg kell hallgatni az embereket, azután pedig tárgyalni kell a felmerülő problémákról” – szögezte le. Roberta Metsola prágai látogatása alkalmával felhívta a cseh politikusok figyelmét a júniusi európai parlamenti választások fontosságára.

Európa jövőjéről van szó”

– mutatott rá a sajtóértekezleten.

A vezető cseh politikusok egyaránt azt hangoztatták, hogy fontosnak tartják az európai parlamenti választásokat és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a választási részvétel magasabb legyen, mint öt éve. Akkor a csehországi EP-választásokon az arra jogosultak 28,75 százaléka vett részt. Csehországban a hagyományokhoz híven az EP-választás is kétnapos lesz, június 7-én és 8-án tartják. A csehek 21 európai parlamenti képviselőt választanak meg.

(MTI)

***

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2024. február 15. 18:20
Védje meg őt a zelenszkij, de ne nálunk! Mocskos némber, Európát elárultátok és eladtátok!
valerian-0
2024. február 15. 13:18
"Ukrajna biztonsága az EU biztonságát is jelenti" - na ez biztosan nem igaz. Ez baromság. De szépen rámutat az ep-elnök értelmi szinjtére.
auditorium
2024. február 15. 08:11
Ezzel a szöveggel hajtják Európát a háborúba. Ezt kell minden tagország vezetőjének hangoztatni, ellenkező esetben ott nincs jogállam, nem jár EU-s helyreállitási pénz, rázúdul a külső lejáratás a médián keresztül . A refrain : Ukrajna győzelme Európa győzelmét jelenti, tehát szükség van még több korszerű fegyverre és még több pénzre.
Uztu
2024. február 15. 07:37
Ezzel a fidesz is egyet ért, sőt még rá is kontráznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!