Christian Sewing Deutsche Bank-vezér szerint pedig az ilyesfajta populista politika „közvetlenül a gazdasági hanyatlásba vezet”.
Sewing a Reuters tudósítása szerint hozzátette, hogy az idei keletnémet választások döntőek lesznek „demokráciánk és üzleti helyszínünk jövője szempontjából”, mert a nemzetközi befektetők egyre inkább szkeptikusak, „megkérdőjelezik, hogy bízhatnak-e a demokratikus értékekben és struktúrákban, amelyek oly fontos szempontok hosszútávú németországi befektetéseikben”.
Németország gazdasága egyébként – anélkül, hogy az AfD bármikor akár csak kormányközelben lett volna – katasztrofális évet zárt 2023-ban.
Javarészt a német gazdaság 0,3 százalékos zsugorodásának köszönhető az, hogy az Európai Unió a világ nagy gazdasági térségei közül egyedüliként nem növekedett tavaly. Emellett Olaf Scholz szociáldemokrata-liberális-zöld kormánya alkotmánysértően fogadta el tavaly az idei költségvetést, így idén egy történelmi léptékű, 15 milliárd eurós (5 800 milliárd forintos – nagyjából ennyit költ a magyar állam egy évben összesen nyugdíjakra) megszorítócsomagot kellett elfogadniuk.
Ann-Marie Utz / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP