Alex Soros mellett ült Ursula von der Leyen a gálavacsorán, ott voltak más politikusok is

2024. február 21. 18:51

Nagy gálavacsorát tartottak Soros szervezetei Münchenben, több politikus is a Soros-örökössel mutatkozott.

2024. február 21. 18:51
Alex Soros és Ursula von der Leyen a Nyílt Társadalom Alapítvány és az ECFR közös vacsoráján 2024-ben

Jobbra tolódásra számít a Soros-féle EU-s agytröszt, a Nemzetközi Kapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) – írtuk nemrég.  Ugyanez a szervezet készített nemrég felmérést arról, miként gondolkodnak az európaiak az ukrajnai háborúról. Ebből az derült ki, hogy a válaszadóknak csak a 10 százaléka gondolta úgy, hogy Ukrajna nyeri a háborút. Míg 20 százalék szerint Oroszország.

Alex Soros, Soros György fia, a Soros-szervezetek új vezetője február 19-i Instagramra posztolt képei alapján a Nyílt Társadalom Alapítvány és az ECFR közös vacsoráján vett részt a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia keretében.

A vacsorát Ursula von der Leyen beszéde nyitotta meg, s jelen volt többek közt Mark Rutte volt holland kormányfő, Edi Rama albán kormányfő, Mette Frederiksen dán kormányfő és Chris Coons amerikai demokrata szenátor. Von der Leyen egyenesen Alex Soros mellett kapott helyet.

„Megtiszteltetés, hogy házigazda lehetek az Open Society Foundations, az ECFR és a müncheni Biztonságpolitikai Konferencia idei közös vacsoráján. Nagyszerű nyitóbeszédet mondott Ursula von der Leyen. Köszönjük az uniós vezetőknek, szenátoroknak és az amerikai adminisztráció munkatársainak, hogy csatlakoztak hozzánk” – írta a posztban Alex Soros.

Ezt is ajánljuk a témában

Ahogy azt a Mandiner is megírta 2023 decemberében, az ECFR-t 2007-ben alapította meg a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által fenntartott Project Syndicate szerzője, Mark Leonard. A berlini székhelyű szervezet, amely további hat európai fővárosban (London, Madrid, Párizs, Róma, Szófia, Varsó) rendelkezik irodákkal, a kezdetektől a Nyílt Társadalom Alapítvány társfinanszírozza. Az ECFR Tanácsának kilenc magyar tagja van: a magyar tagok közé számít George és Alexander Soros, de ott ül Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Bajnaihoz köthető DatAdat tulajdonosi körében helyet foglaló Dessewffy Tibor szociológus, Dobrev Klára DK-s EP-képviselő, Kalotai Péter, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóhelyettese, Korányi Dávid, az Action for Democracy elnöke és Karácsony Gergely volt városdiplomáciai főtanácsadója, Meszerics Tamás CEU-s oktató, az LMP volt EP-képviselője, valamint Orbán Anita, a Vodafone Magyarország külkapcsolati vezetője.

Nyitókép forrása: Alex Soros közösségi oldala

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. február 22. 19:11
Ez nagyon komoly... 😂😂😂😂😂😂😂
Antifleto
2024. február 22. 15:37
Ki a faszom választotta meg ezt az Alex Soros nevű patkány férget és milyen minőségben tárgyal Európáról ?
catalina11
2024. február 22. 12:23
A vacsorát Ursula von der Leyen beszéde nyitotta meg, s jelen volt többek közt Mark Rutte volt holland kormányfő, Edi Rama albán kormányfő, Mette Frederiksen dán kormányfő és Chris Coons amerikai demokrata szenátor. Von der Leyen egyenesen Alex Soros mellett kapott helyet." összenő, ami összetartozik...
Mátyás01
2024. február 22. 05:38
A háttérhatalom már rég nem a háttérben működik, csak az nem látja, aki nem akarja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!