Orosz támadástól félti a NATO-t a német védelmi miniszter: naponta érkezik a fenyegetés a Kremlből

2024. január 19. 14:54

Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint a Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet.

2024. január 19. 14:54

Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet. „Szinte naponta érkezik fenyegetés a Kremlből – legutóbb ismét a balti államokbeli barátainkat fenyegették meg” – mondta Pistorius a Tagesspiegel című napilap pénteken megjelent cikkében. 

A német haderő, a Bundeswehr kapcsán a miniszter hangsúlyozta: „az égető fenyegetettségre tekintettel gyorsan meg kell erősítenünk védelmi kapacitásainkat”. 

A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy számolni kell azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nap akár meg is támadhat egy NATO-tagországot.

A miniszter arra számít, hogy áprilisra elkészül a javaslat a kötelező katonai szolgálat visszaállítására valamilyen formában. Németország 2011-ben szüntette meg a kötelező sorkatonai szolgálatot. A védelmi miniszter továbbá szívesen zöld jelzést adna a német útlevéllel nem rendelkező katonák hadseregbe való belépésének is. 

Pistorius szerint a védelmi ipart is hatékonyabbá kell tenni, és ennek érdekében változtatni kell a költségvetési korlátokon is.   

„Ilyen adósságfékkel nem fogjuk sértetlenül átvészelni ezeket a válságokat” – mondta. 

Pistorius elutasította az Ukrajnának nyújtott katonai segítség növelésére irányuló felhívásokat is, mondván, hogy a Bundeswehr nem adhat oda mindent, és nem hagyhatja „védtelenül” Németországot. 

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Gavriil Grigorov / POOL / AFP

 

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajajakab11
2024. január 29. 07:52
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a félkegyelműek írjanak vissza ide!!!
Kacorka
2024. január 28. 09:45
Európának egy használható béketerven kellene dolgoznia ami a vesztfáliai békéhez hasonlóan 100 éves ( vagy több) megbízható békét teremt az európaiaknak- akár Ukrajna beáldozásával ( ha minket belehetett, akkor őket is lehet..) -esetleg a Baltikum pacifikálásával.... Akár egy semleges országokból álló korridor is létrejöhetne a skandinávoktól indulva a görögökig. Ennek egyik feltétele, hogy amerika kotródjon el Európából. Nem kell ide NATO - vagy nem így kell.
Palatin
2024. január 21. 20:22
Majd az unió szépen felépíti Ukrajnát, hogy az amcsiknak érdemes legyen ott jövödelmezö vállakozásokat, gazdaságokat kialakítani. Konstancában az unió már most építi a kikötöt az USA-nak, hogy onnan kényelmesen exportálhassák az ukrán földeken termelt áruikat. Az unió is egy nagy barom, nem az európaiak, hanem az amcsik érdekeiben dolgozik. Hányadék társaság. Csak Orbánnak van igaza, az összes többi álnok, ócska jenky seggnyaló.
2024. január 21. 20:14 Szerkesztve
Egy ilyen hisztis hadügyminiszter veszélyesebb Európára, mint maga Putyin. Putyin egy normális vezetö, ellentétben minden idióta nyugati megnyilatkozással. Az USA be akarta tuszkolni Ukrajnát a Nato-ba, hogy aztán aztán atomfegyvereket telepítsen Moszkva alá. Ez Oroszország számára egy sakk-matt szituáció lett volna. Az oroszok jogos biztonsági igényeit az amcsik lexarták, tárgyalni sem voltak arról hajlandók. Putyinnak nem maradt más választása, mint a háború. Ha azt nem teszi, akkor ö egy hazaáruló lett volna, egyszerüene nem tehetett mást. De ettöl eltekintve az oroszoknak esze ágában sincs Európával háborúzni, ezt csak az amcsik által felheccelt ostoba, félörültek állíják. Oroszország már évszázadok óta kölcsönös elönyökön alapuló kooperációt akar a Nyugattal, nem háborúskodni. Még soha nem támadta meg Európát, mindig csak védekezésböl harcolt ellenük. A Nyugat ezzel szemben állandóan provokálja. Nagy barom az, aki az oroszokat el akarja szigetelni. Európának szüksége van rájuk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!