Több mint száz év telt el azóta, de az örmény népirtás mindmáig egy fájó és élő emlék az örmények számára, éljenek a világ bármely pontján. Mindezek ellenére nem túl sok film foglalkozik ezzel a tragédiával. Érzett a film készítése közben egyfajta belső vagy akár külső nyomást, megfelelési kényszert?
Nagy felelősség volt számomra a film művészi koncepcióját kidolgozni és a művészeti osztályt vezetni. A történelmi eseményekhez hűen, és mindemellett erős művészi döntésekkel kellett újraalkotnunk a több mint száz évvel ezelőtti világot, az akkori eseményeket, hogy azt eljuttassuk a széles közönséghez. Kollégám, a film rendezője, Inna Sahakyan korábban sosem gondolt arra, hogy filmet készítsen az örmény népirtásról. Amikor dokumentumfilmes lett, a túlélők többsége már elhunyt, és kevés archív anyag állt rendelkezésre, ami korlátozta a lehetőségeit. Ezenkívül a legtöbb népirtásról szóló történet az áldozatok története. Ám amikor felfedezte Aurora Mardiganian történetét,
rájött, hogy képes beszélni nemzetünk fájdalmáról egy ellenálló nő hangján,
aki az őt árt fájdalom és a szenvedés ellenére soha nem lett áldozat. Aurorának több alkalommal is sikerült elmenekülnie a népirtás elől, majd új életet kezdve sztár lett az Egyesült Államokban, és több ezer hozzá hasonló sorsú embernek segített. Inna azt akarta, hogy Aurora példakép legyen mások számára, és egyúttal az ő történetén keresztül tanítson az örmény népirtásról.
Aurora Mardiganian története egy jól dokumentált dráma. Az önéletrajza mellett milyen forrásanyagokat használtak a gyártás megkezdése előtt?
Egy olyan filmet akartunk létrehozni, amely túlmutat a népirtás hideg tényein, ezért a különböző anyagok dinamikus kombinációja mellett döntöttünk: archív interjúk Aurora Mardiganiannal, digitálisan restaurált felvételek Aurora 1919-es, „A lelkek árverése” című filmjéből és az általunk készített animációk.
Dokumentumfilmesként kézenfekvő volt a filmet felépíteni az Aurora Mardiganiannal készült dokumentumfilm-felvételekre. Fantasztikus karakter, nagyon érzelmes és erős,
és azt szerettük volna elérni, hogy ő maga is el tudja mesélni a történetét,
és emlékeztesse a közönséget arra, hogy mindez valóban megtörtént. Az első lépés tehát az volt, hogy a Zoryan Intézet és az Örmény Filmalapítvány birtokában lévő tanúvallomásai alapján kiválasztottuk azokat a részeket, amelyek bekerülnek a filmbe.