Kuleba elismerte: Orbán és Szijjártó nem orosz, hanem magyarpártiak

2024. január 30. 13:31

„Elindultunk azon az úton, amelyen ezek a viták rendezhetők” – közölte az ukrán külügyminiszter.

2024. január 30. 13:31

Hétfőn a Mandiner beszámolt róla, hogy Szijjártó Péter megérkezett Ukrajnába, Kárpátaljára, hogy az ukrán delegációval tárgyaljon.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elárulta, hogy a legtöbbet a nemzeti kisebbségek helyzetéről beszéltek, ezt a vitás kérdést pedig mindkét oldalról szeretnék megfelelően rendezni.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy tavaly az ukrán parlament elfogadott egy kisebbségi kerettörvényt amely ezt a negatív spirált megállította. „De nekünk van egy elvárásunk, ez pedig az hogy a magyar kisebbség visszakapja a 2015 előtti jogokat, nem kérünk sokat. Tizenegy pontban foglaltuk ezeket össze.

Köztük az iskolai jogállást, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségét, a magyar nyelv használatát a kultúra, a felsőoktatás területén”

– fogalmazta meg az elvárásokat Szijjártó Péter.

A külügyminiszterek tárgyalását követően a Telex interjút készített az ukrán külügyminiszterrel. Szerinte Orbán Viktor és Szijjártó Péter is magyarpártiak.

Én úgy gondolom, hogy ők magyarpártiak.

Ha oroszpártiak lennének, akkor Péter a mostani találkozón nem jelentette volna ki, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és szuverenitását” – fogalmazott.

A magyar kisebbség helyzete

„Ne feledkezzünk meg egy dologról: Szijjártó Péter azt mondta, 2015-ben kezdődtek a viták. Csakhogy ez egyenes következménye a 2014-es eseményeknek, amikor Oroszország Ukrajnára támadt azzal az ürüggyel, hogy védelmet kell nyújtania az orosz nyelvű lakosságnak” – fogalmazott Dmitro Kuleba.

Ezután az ukrán társadalom akkor nagyon érzékenyen reagált a nyelvi kérdésre és annak politikai felhasználására.

Tehát tulajdonképpen azok a viták, amelyekkel magyar–ukrán viszonyban küzdünk és azok a problémák, amelyeket meg akarunk oldani, valójában az orosz agresszió következményei.

De elindultunk azon az úton, amelyen ezek a viták rendezhetők”

– foglalta össze a véleményét az ukrán külügyminiszter.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
La Piovra
2024. február 02. 12:02
Kemény ez a magyar virtus! 1000 év alatt nem csak az idegennel kellett harcolni, hanem a saját kishitű véreinkel szemben is. Mégis fenn maradtunk, sőt meghatározó a Kárpát medencében a nemzetünk. Ez a Kuleba meg egy Ságvári Endre imitátor, nem csak kinézetre hanem mentalitásra is.
Hoked_ly
2024. február 01. 08:28
Eddig sem tartottak be semmiféle megállapodást, ezután sem fognak betartani semmit!
Libernyákkomcsi nem hülye csak aljas
2024. február 01. 06:51
Hatalmas agyi teljesítményre utal, ha ez ilyen gyorsan összejött neki. Sajnos vannak magyar polgártársaink, akiknek ez még nem jött össze, mehetnének Kulebához szemináriumra.
blondibarbi
2024. február 01. 01:55
Kulabácsi nem változik, hazudik most is, mint a vízfolyás. Aztán ha megkapják a 19 billió forintnyi (19.000.000.000.000) támogatást, már másképpen beszél majd. Csak jelzem, hogy eddig már kaptak 60 billiót (60.000.000.000.000). Meddig mehet ez még...???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!