Klaus Iohannist elnyelte a föld!

2024. január 19. 07:57

Adrian Axinia a performance-szerű, provokatív akció végrehajtását azért érezte szükségesnek, mert „Iohannis 2023. december 18-a után nem jelent meg a nyilvánosság előtt”.

2024. január 19. 07:57

Adrian Axinia, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusa egy bukaresti rendőrőrsön iktatta azt a kérvényt, amelyet azért nyújtott be, mert 

Iohannis 2023. december 18-a után nem jelent meg a nyilvánosság előtt”

– számot be a maszol.ro.

A képviselő Facebook-oldalán is megosztotta a már iktatószámmal is ellátott okiratot, melyben „ironikus hangnemben” fogalmazva azt írta, hogy 

ha az elnököt egészségügyi problémák gátolták abban, hogy megjelenjen a munkahelyén, akkor azt a munkaadóinak, azaz Románia állampolgárainak tudniuk kell.

„Ha bajban van, keresztényként segíteni szeretnénk rajta” – írta Axania. 

A politikus ugyanebben a kérvényben kiemelte, hogy Klaus Iohannis nem tett eleget a munkahelyi kötelességének, nem közvetített például a fuvarozók és gazdák tüntetése alkalmával az államhatom és a civil társadalom képviselői között – úgy, ahogyan azt Románia alkotmánya megkövetelte volna tőle – idézte a lap.

Jó ideje nincs nyilvános esemény feltüntetve az elnök naptárában

Axinia arra kérte a rendőrséget, hogy derítsék ki, mi történt az államfővel, akinek eltűnésére az állampolgárokat, a sajtót és az Államelnöki Hivatal alkalmazottait hívta tanúként. Kiemelte azt is, hogy a hivatal hivatalos honlapján az elnök naptárában semmilyen nyilvános tevékenység nincs bejegyezve 2023. december 18-a óta – tette hozzá a maszol.ro.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: DOMINIKA ZARZYCKA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2024. január 19. 17:06
Ha az a barom képviselő nem lármázik, senki sem vette volna észre ennek a kifakult tapétába beleolvadó, senki-bakszász hiányát.
Válasz erre
8
0
pesszimista
2024. január 19. 10:57
"Ügysek" ezek a Románok . Mondjuk a mieinket sem kell félteni , de az elkövetett tetteik nagy részét ránk kenik. Ezért jelenhetett meg az Osztrák boltokban a Magyar ne lopj felirat.
Válasz erre
4
0
pesszimista
2024. január 19. 10:40
Mi a különbség a libernyákok és a Románok politikája között? Az előbbiek alkalmazták roma- magyar politikájukban a régi oszd meg és uralkodj elvet. A romáknak a gyerekek után fizettek dolgozni sem kellet. Ha szükséges volt jövedelmüket "egyéb" módon büntetlenül kiegészíthették. A roma gyilkosságok is rejtélyes módon ekkor történtek. Az ezt vezénylő belügy miniszterük ma is büntetlenül oszthatja az észt. Ezzel szemben a ravasz Románok ki küldték Nyugatra őket pénzt keresni. Azok mivel erre nem voltak felkészülve szinte letarolták őket. Az így megszerzett pénzből cigodák épültek ,de az államnak is jutott
Válasz erre
5
1
Swansea2688
2024. január 19. 10:28
Valamelyik munkaadója ellopta. Szakmai ártalom.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!