Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Ez arról tanúskodik, hogy az európai együttműködés konkrét sikerekre képes” – mondta Kajsa Ollogren holland védelmi miniszter.

Több NATO-tagállam, közöttük Németország és Spanyolország szerződés írt alá maximum ezer Patriot légvédelmi rakéta vásárlásáról - jelentette be szerdán közleményben a NATO.
Az észak-atlanti szövetség közölte: segítséget nyújt a tagállamoknak a rakéták beszerzésében,

hogy hatékonyabban védelmezhessék területüket, miközben Oroszország Ukrajna ellen intéz légitámadásokat.
Az 5,5 milliárd dollár értékű szerződés lehetővé teszi, hogy növeljék a manőverező robotrepülőgépek és a ballisztikus rakéták, valamint ellenséges repülőgépek ellen védelmet nyújtó rakéták európai gyártását – derül ki az NSPA, a NATO beszerzési és fegyveres erőket támogató hivatalának közleményéből.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üdvözölte a bejelentést. „A lőszergyártás növelése lényeges mind Ukrajna, mind a mi biztonságunk szempontjából” – tette hozzá. Az Egyesült Államok és Németország már küldött Patriot rakétákat Ukrajnának a városok és az ellátórendszerek védelmére. Ezek a szállítások részben kimerítették a készleteket, és az Egyesült Államok Japán és más országok segítségét kérte az újbóli feltöltéshez. Az NSPA közölte, hogy a szerződés előirányozza Patriot-gyártó üzem létesítését Németországban a német MBDA és az amerikai Raytheon közös vállalata üzemeltetésében.
Európa saját maga ezer Patriot rakétát gyárt majd.
Ez arról tanúskodik, hogy az európai együttműködés konkrét sikerekre képes – mondta Kajsa Ollogren holland védelmi miniszter, akinek hazája Németország, Spanyolország és Románia mellett szintén részese a szerződésnek. A szerződés a pótalkatrészekre és a karbantartásra is vonatkozik.
(MTI)
Nyitókép: BERND VON JUTRCZENKA / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP