Bild: A saját katonáira lehetnek veszélyesek a Bundeswehr új fegyverei

2024. január 27. 18:23

Miközben Berlin már Oroszország elleni háborúra készül kérdés, mivel fognak lőni a német katonák?

2024. január 27. 18:23

Újabb botrány fenyegeti Németország ambiciózus, 100 milliárd eurós újrafegyverkezési tervét – írta a Bild című német lap. A német kormány már korábban döntött arról, hogy lecserélik a német Heckler & Koch által gyártott G36-os gépkarabélyt, mivel számos probléma merült fel vele kapcsolatban az évek során. Most azonban úgy tűnik, hogy fegyver még súlyosabb problémákkal küzd, ugyanis egyes vizsgálatok arra jutottak vele kapcsolatban, hogy

valós harctéri körülmények között nem lehet vele egyenesen lőni. 

A gyanú szerint ez azért nem derült ki korábban, mivel a szóban forgó H&K G95A1 típusú fegyvert a gyártó által meghatározott „enyhébb körülmények között tesztelték, ez persze felveti a korrupció gyanúját is a hadseregen belül.

A szövetségi ellenőrök által a német parlamentnek készített bizalmas jelentés szerint, amelyet a Bild és a Spiegel is ismertetett, az új fegyvert például katonai minőségű lőszerek helyett „speciális polgári lőszerrel” tesztelték, a tesztek során az előírt három másodperc helyett hat másodperc szünetet engedélyeztek a lövések között, és a NATO-szabvány szerinti céltáblákat a gyártó által biztosított saját céltáblákra cserélték le.

Ráadásul

a tesztelésre állítólag egy olyan létesítményben került sor, ahol a szoba hőmérséklete kellemes 21 Celsius-fok volt,

így nem világos, hogy a puska képes-e hatékonyan működni -30 és +52 celsius fok közötti hőmérsékleten, ahogyan azt megkövetelik. A tesztelés során egy kiegészítő mesterlövész távcső használatát is engedélyezték.

„A Bundeswehrnek olyan támadófegyverre van szüksége, amely valós körülmények között is kellő pontossággal rendelkezik” – állapították meg az ellenőrök, megjegyezve, hogy a tesztelés nem biztosította „a pontosság követelményeinek teljesülését”.

Az új fegyver minősítését 2023 januárjában hagyták jóvá, érdekes egybeesés, hogy Boris Pistorius német védelmi miniszter, pár hónappal később, 2023 tavaszán elbocsátotta a védelmi beszerzési ügynökség vezetőjét, Gabriele Korbot az új fegyverek átvételének lassú üteme miatt. „Az időtényező a legfőbb prioritás és mostantól kezdve a meghatározó tényező minden folyamatban lévő és új fegyverkezési projektben” – állt a védelmi miniszteri hivatal egy akkor kiadott utasításában.

Az ellenőrök a jelentésükben megjegyezték, hogy „a projektek felgyorsításának szándéka alapvetően érthető, de ez nem mehet a használhatóság és a funkcionalitás rovására”. 

A G95A1-et már használják a német különleges erők, valamint Franciaországba is exportálták. A hadsereg azt tervezte, hogy

2025-ig, az egész 180 ezer fős hadsereg számára elegendő darabot vásárol darabonként 5050 eurós áron (1,9 millió forint).

Pistorius a hét elején bejelentette, hogy „Németországnak fel kell készülnie egy esetleges katonai konfliktusra Oroszországgal valamikor a következő három-öt évben. Hozzátette, emiatt a Bundeswehrnek „hiteles elrettentő erővé” kell válnia. 

Német ellenzéki politikusok viszont ostorozták Pistoriust és Olaf Scholz kancellárt, az Oroszországgal szembeni politikájuk miatt, mondván, hogy az ország a második világháború óta a legsúlyosabb gazdasági válság közepén van, és nem engedheti meg magának az újrafegyverkezést. „Véleményem szerint Németország gazdaságilag és pénzügyileg nincs olyan állapotban, hogy egy masszív újrafegyverkezési programba kezdjen” – nyilatkozta korábban Gunnar Beck, az AfD európai parlamenti képviselője.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MARCUS BRANDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. január 27. 22:35
Ezt a cikket is valami diákmunkás fordította. "Támadó fegyverről" azok írnak, akik nem tudják, hogy mi az magyarul.
Akitlosz
2024. január 27. 22:32
"valós harctéri körülmények között nem lehet vele egyenesen lőni. " Ami kimondottan előnyös, ha az ellenség fal mögött van.
Akitlosz
2024. január 27. 22:31
"Miközben Berlin már Oroszország elleni háborúra készül kérdés, mivel fognak lőni a német katonák?" Mivel háború van.
survivor
2024. január 27. 21:38
M-N 1891es gyártas...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!