„Az EU nem egy föderális, hanem egy birodalmi projekt” – lengyel politikus a Mandinernek

Jacek Saryusz-Wolski (1948) lengyel politikus, diplomata. A lengyel uniós csatlakozás fődiplomatája volt az 1990-es években, 2004-től EP-képviselő, először a Polgári Platform, majd a Jog és Igazságosság párt színeiben, 2004 és 2009 között pedig az EP egyik alelnöke, 2006 és 2017 között pedig az EPP egyik alelnöke volt. 2019-től az ECR EP-frakciójának tagja.
 

***

A Bizottság igazságügyi biztosa, Didier Reynders minapi varsói látogatásán üdvözölte a Tusk-kormány jogállamisági intézkedéseit. Meglepődött?

Meg. Ugyanis a Bizottság biztosának nincs hatásköre arra, hogy tagállami kormányok intézkedéseit minősítse. Ez tehát leginkább egy beavatkozás volt egy tagállam belügyeibe, a biztos megsértette az eljárási szabályokat. A Bizottság régóta ezt a beavatkozási politikát folytatja Lengyelországgal szemben, Vera Jourová (jogállamiságért felelős biztos – a szerk.) és Reynders biztosok régóta nem legitim politikai nyomást gyakorolnak a lengyel politikára. Visszatartották az uniós forrásokat, bírálták a lengyel kormány döntéseit, bírálták a lengyel alkotmányos berendezkedést, a bírósági rendszert, 

Az uniós források visszatartásának fő indoka a lengyel bírósági rendszer volt. Helyes döntés volt a Morawiecki-kormány részéről, hogy nem engedett a brüsszeli követelésnek, nem módosította a bevezetett igazságügyi reformot?

Az első és legfontosabb: Brüsszel nem határozhatja meg, hogy egy tagállamnak milyen bírósági rendszere legyen – ez nincs benne az uniós alapszerződésekben rögzített bizottsági jogkörök között. A második: Brüsszelnek tisztelnie kell a tagállamok nemzeti identitását, intézményi sajátosságait – ez viszont benne van az alapszerződésben.

Donald Tusk kormánya megváltoztatja a bírósági rendszert és átalakítja a közmédia intézményeit. A brüsszeli kívánalmaknak Lengyelország most eleget tesz.

Először is, Tusk azt teszi, amit az uniós szervek tettek a megelőző években: a Bizottság és az EU Bírósága folyamatosan ekézték, támadták a lengyel Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság és az Igazságügyi Tanács intézményét. Nem csoda, hogy Tusk intézkedéseit most Brüsszel dicséri. Didier Reynders és Manfred Weber (az Európai Néppárt elnöke – a szerk.) most azt mondja, hogy a Tusk-féle lépések modellként szolgálhatnak a többi tagállam számára. Pedig ezek az intézkedések precedens nélküliek, botrányosak. Minden új kormánynak joga van változtatásokat tenni, de 

új változtatta meg a közmédia vezetését, szerkezetét, hogy előtte nem fogadott el egy új médiatörvényt a parlamentben, emberei rendőri karhatalommal hatoltak be a lengyel köztévé, közrádió és az állami hírügynökség épületébe, aztán két képviselőt letartóztattak, megsértve a mentelmi jogukat, ők még most is előzetesben vannak annak ellenére, hogy elnöki kegyelemben részesültek.

Reynders úr ezekről nem tett említést varsói sajtótájékoztatóján.

Nem hát, úgy tett, mintha vak lenne.

A jogállamiság objektív tényező a Bizottság szerint. Ha a Tusk-kormány is megsértette, akkor az igazságügyi biztos miért nem hívta fel ezekre a visszásságokra is a figyelmet?

A Bizottság nem pártatlan testület. És nem békéltető. És 

 akik végül megnyerték a választásokat.

A lengyel szavazók döntöttek viszont az urnáknál. Donald Tusk a kampányban világossá tette, mit fog tenni kormányon, a többség pedig ennek tudtával voksolt.

Ezzel ön azt sugallja, hogy a lengyel választók azért voksoltak Tuskra és a többi koalíciós pártra, mert változást akartak. De ez nem igaz. A választók egy része valóban ezért voksolt a Polgári Koalícióra (KO) és Tuskra, de a Harmadik Út (Trzecia Droga) szövetség két pártjára, a Lengyelország 2050-re  és a Lengyel Néppártra (PSL) azért, mert azt ígérték, hogy „se nem Tusk, se nem PiS”. Aztán a választás után a választóikat megcsúfolva összeborultak a KO-val, és kiderült: a két párt nem több, mint Donald Tusk bábja. Nélkülük Tusk nem került volna kormányra. Így nem igaz, hogy a lengyel választók többsége változást akart.

A másik tényező a médiatúlsúly. A két nagy kereskedelmi tévé baloldali, a lengyel médiacégek 80 százaléka pedig külföldi kézen van – az ellenzék folyamatosan nyomta sok csatornán a hazugságait, igazából a saját kormányzati ciklusaikban elkövetett bűneiket vetítették ki a PiS-kormányra: korrupciót, rossz kormányzást kiáltottak. Óriási hatása volt ennek az agymosásnak az emberi fejekben.

Ők éppen ezzel vádolják a PiS-kormányt, vagyis hogy a lengyel közmédia intézményeit agymosásra, a kormánypropaganda sulykolására használták. Nem így volt?

A közmédia valóban a kormányerőkkel szimpatizált. Ez igaz. De 

 Ugyanis a kommunizmus öröksége a médiaviszonyokban még ma is velünk él Lengyelországban: még egyszer, két nagy kereskedelmi tévé van, az egyiket Czesław Kiszczak volt kommunista miniszterelnök emberei alapították, mégpedig a rendszerváltás idején történt, nem teljesen törvényesen magánosított állami forrásokból – a kereskedelmi televíziók a régi pártelit, a kommunista mélyállam embereinek az irányítása alatt maradtak. Amikor a Jog és Igazságosság (PiS) kormányra kerülése után a közmédia más narratívát kezdett sugározni, akkor a monolit véleményegyoldalúság megtört – ez paradox jelenség, de ez a valóság.

Jelen pillanatban a jobboldalnak egy kereskedelmi tévéje maradt, minden más tévé – már a köztévé is – a jelenlegi kormánypártok oldalán áll. Ráadásul – ahogy már említettem – a lengyel médiacégek 80 százaléka külföldi kézen van, többnyire német tulajdonban, az Axel Springer, a Ringier és mások, illetve a Soros-hálózathoz köthető cégek tulajdonában. Érdekes módon éppen a Tusk-kormány médiapolitikája hoz visszalépést, éppen most sérül a médiapluralizmus, a sajtószabadság, a más vélemények egyenlő eljutási lehetősége a hallgatósághoz.

A PiS ezek szerint a két ciklus alatt elaludt a médiapolitikát illetően.

Igen. Részben ezért is jöttem Budapestre, hogy 

Ismerjük a polgári körök mozgalmát, és a többi innovációt, amit a Fideszt csinált ellenzékben, tanulni akarunk a magyar párt történetéből.

Mit hibázott a PiS a kampányban? A stílus, a program, a túl konzervatív vízió, vagy milyen tényező játszhatott közre a vereségben?

A PiS-kormány jól kormányzott, a gazdaság növekedett, a leszakadó rétegeket sikerült felzárkóztatni, nőtt az életszínvonal, a vidéki társadalom előnyökhöz jutott, volt családtámogatás, megerősítettük a hadsereget. Egy furcsa pszichológiai helyzet alakult ki a választások előtt: a szavazók többsége az irányokkal elégedett volt, azt szerette volna, amit a PiS tett, de a médiából folyó negatív kampány hatására már a PiS nélkül.

A választási vereség fő oka nem a kormányzás vagy a hibák voltak, hanem az, hogy minden párt egyesítette az erejét az erős kormánypárt ellen. 

A PiS ellen küzdő ellenzéki pártok többségének a kommunista időkbe vezetnek vissza a gyökerei, régi káderek ülnek a vezetőségeikben, a kapcsolati háló, az ingatlanvagyon és így tovább. A nyugatiak nem értik, amikor erről a mélyállamról beszélünk, azt mondják, hogy 35 év telt már el a kommunizmus bukása óta, az a múlt, de ez nem így van. A harmadik ok az erős külföldi befolyásolás volt: a Biden-kormányzat, az EU testületei és más szereplők mind hozzájárultak a kormányváltáshoz.

Amit a lengyel kormánnyal tettek, az egy nagy kísérlet volt ahhoz, hogy ezt a modellt máshol is be tudják majd vetni. Bár már Berlusconival korábban megtették, és a görög kormányt is így szedték le, a lengyel eset volt eddig a leglátványosabb.

Éppen erről írnak ma Magyarországon sokan: amit most látunk a lengyel közéletben, az történhet meg nálunk is az Orbán-kormány bukása után. Egyetért?

Igen. Ahogy a PiS-t eltették az útból, hasonlóképpen tudják majd más államokban is letörni az ellenállást. 

Milyen nagyobb projektnek az akadályai ezek az „ellenálló” kormányok?

Ezek nem elszigetelt események, ezek egy nagy terv részei. A nagy terv az, hogy megváltoztatják az EU és vele együtt a tagállamok állami jellegét és alkotmányos rendjét. Az uniós alapszerződés módosításának előkészítése zajlik egy éve az Európai Parlamentben, ha ez megvalósul, annak eredményeként az EU egy szuperállammá változik – a tagállamok szuverenitása jelentősen csorbulni fog, az alapállás nem az lesz, hogy a tagállamok egyes hatásköröket átadnak Brüsszelnek, hanem fordítva: Brüsszel fogja eldönteni, hogy milyen hatáskörök maradnak még a tagállamoknál. A jelenlegi tagállami hatáskörök közül továbbiak kerülnek majd uniós szintre: kül-, biztonság- és védelmi politika, ipar, infrastruktúra-fejlesztés, egészségügy – ha ezek nem maradnak tagállami hatáskörben, akkor onnantól kezdve az uniós államokat nehezen lehet majd önálló államnak nevezni, inkább egy birodalom tartományai lesznek.

Tévedés ezt föderális Európának nevezni – a föderációk, mint amilyen Németország, Svájc vagy az Egyesült Államok, úgy működnek, hogy tagállamaik egyenrangúak, az EU azonban négy állam, Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország vezetésére fog épülni – négyüknek megvan a többség –, a többi huszonnégy kis állam szava jelentéktelen lesz. 

A harmadik jellemző az lesz, hogy ez az entitás nem lesz demokratikus. Az EU felső döntési szintjén már most óriási a demokrácia-deficit, de ha a tagállamok további kompetenciákat adnak át az EU testületeinek, akkor az egész EU antidemokratikussá válik – egy alkotmányos puccs ez, az emberek háta mögött meghozzák a döntést, nem lesz népszavazás, se médiafelhajtás, a politikai elit a kezébe veszi az irányítást, létrejön egy szuperállam.

Nem Schuman, hanem Spinelli uniós víziója fog valóra válni – mivel az alapszerződés módosításával kapcsolatos előkészítés hat európai parlamenti jelentéstevője közül az egyik vagyok, pontosan látom, hogy 

Jó döntés volt a Fidesz részéről, hogy otthagyta az Európai Néppártot (EPP), és a jobboldali erők egyesítésén dolgozik?

Én is, és Orbán Viktor is az EPP alelnökei voltunk évekig, mindkettőnket eltávolítottak: engem akkor, amikor Tusk ellen fordultam, Orbán pedig a kiszorítása előtt távozott. Mindketten a Schuman-féle kereszténydemokrata víziót képviseltük, de az EPP elmozdult onnan, így nem volt maradásunk. Az ECR pártjainak a fele volt EPP-tagpárt, ők az EPP-„árvák”. A Fidesz egy kicsit sokat hezitál, de majd az EP-választások után kiderül. Frakciótagként alkalmazkodnia kell minden tagpártnak, viszont mindenki jobban hozzáfér a döntéshozatalhoz.

Az EP-választások után ECR-tag lesz a Fidesz?

Annak kellene lennie, és akkor legkésőbb.

Ami a Fideszt elválaszthatja az ECR víziójától, az a különutas orosz-politikája. Az ECR nem elnéző ez ügyben, a másik jobboldali frakció, a Identitás és Demokrácia (ID) igen.

Igen, az orosz-politika. Lenne megoldás erre: az EPP pártszabályzata a brit Konzervatív Pártnak mentességet (opt-out) adott a föderalista kérdésekben – 

De abban reménykedünk, hogy a Fidesz is hajlandó lesz néhány kompromisszumra, például nem állja útját, hogy egy eddig magyarellenességéről is elhíresült román párt is belépjen az ECR-ba.

Lehet-e az ID frakcióval egyesülés?

Az ukrajnai háború előtt volt erre törekvés. A háború a „nagyfiúk” ügye, és a háború kérdését sürgősen meg kell oldani, de a mi elsődleges problémánk az EU rendszere, azt kellene orvosolnunk, mert lassan megfosztanak bennünket saját államiságunktól, szuverenitásunktól és demokráciánktól. Az alapszerződés módosítása, az európai szuperállam kialakítása elleni küzdelemben és a legtöbb politikai ügyben együtt tudunk működni az ID-vel. Szóval most a birodalmi törekvésekkel szemben egyesülnünk kell. 

Az európai birodalmat a mainstream német-francia tandem irányítaná, Amerikától le akarják választani magukat, Oroszországgal együtt akarnak működni az Eurázsia-projekt égisze alatt, és le akarják törni Közel-Európa befolyását. Közép-Európa most két tektonikus lemez találkozási pontjánál fekszik, ez egy veszélyes helyzet. A NATO alapításánál az alapítók azt mondták: Amerika bent, Oroszország kint, Németország lent. A jelenlegi uniós megaterv pedig most azt mondja: Amerika kint, Oroszország bent, Németország fent. És ezzel újra visszakerülünk a Ribbentrop-Molotov-időkbe.
 

Fotó: Földházi Árpád