Amerikának, mint globális birodalomnak a menetrendszerű összeomlása önmagában is nagy dráma.
„Amerikának, mint globális birodalomnak a menetrendszerű összeomlása (akárcsak az elmúlt öt évszázad ezt megelőző birodalmaié) önmagában is nagy dráma, de a modern nyugat egész létszerveződési módjának közelgő összeomlása ennél is nagyobb és az egész emberi létezést átható tragédia. Legfőképpen azért, mert a világ szellemi értelemben teljesen felkészületlen ennek a következményeire. Nincs semmiféle elméleti talapzata egy az eddig kényszerűen követett »nyugatosság« alternatíváját jelenteni képes létszerveződési módnak, így a legvalószínűbb forgatókönyv a káosz további elmélyülése.
Az egyetlen vigasztaló eleme ennek az eléggé vigasztalannak tetsző helyzetnek, hogy e globális örvénylés egyetlen lokalitás számára sem teszi teljesen lehetetlenné azt, hogy gyakorlatias és kreatív lét-kísérletekkel próbálja üzemeltetni az üzemeltethetetlent. A 2024-es év két választása számos tanulsággal szolgálhat arra nézve, hogy a lokalitásoknál nagyobb léptékű társadalmi aggregátumokban van-e bármilyen esély, megmutatkozhat-e bármilyen jel a reménykeltő irányú változásokra. Az egyik az Európai Parlamenti választás, a másik az amerikai elnökválasztás.
Nem nagyon lehet persze illúziónk, mindkét választás a narratívák háborújának kaotikus örvénylései közepette zajlik majd, hisz a dolgok néven nevezésére aligha nyílik tér. De hogy a dolgok néven nevezésére irányuló szándékok egyáltalán képesek-e megmutatni magukat, meddig s miként jutnak el a dolgok kimondásáig az sok tanulsággal szolgálhat.
Az egyre nyilvánvalóbb, hogy Kína, mint a »nem-Nyugat« meghatározó entitása egyre fontosabb szerepet játszik majd e végzetesnek látszó történelmi zsákutcából való békés kihátrálásban. A legmélyebb paradoxon Kína és az egész »nem-Nyugat« számára az, hogy éppen a nyugat létszerveződési elveinek elképesztő sikerességű megvalósításával jutottak el a Nyugattal való lételméleti mélységű szakításig. Hogy erre a soha nem látott mélységű paradoxonra milyen válasz születhet egyáltalán, azt egyelőre nem tudjuk. De hogy a keleti Sárkány elmélyült bölcsességére nagy szükség lesz 2024-ben abban egészen biztosak lehetünk.”
Nyitókép: Tayfun Coskun / ANADOLU / Anadolu via AFP