Így nyerhet Ukrajna a Guardian szerint
A nyugati elemzők még mindig látnak esélyt arra, hogy le lehet győzni az oroszokat.

A lapnak nyilatkozó források szerint már a Biden-kormányzat is nyitottabb az orosz-ukrán háború lezárásával kapcsolatban.

Érdekes információk birtokába jutott a Politico. A lap számára több, a neve elhallgatását kéri tisztviselő árult el nagyon sok fontos információt az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikájáról. Az egyik személy például azt közölte a Biden-kormányzatról, hogy Ukrajnának immár a védekező háborúban segítenek elsősorban. Ennek megfelelően a háttérben folyó tárgyalások során arra biztatják a kijevi vezetőket, hogy kezdjenek el védekezni.
Valaki szerint azért is jobb lenne, ha Ukrajna inkább a megmaradt és visszaszerzett területeinek védelmére koncentrálna, hogy

minél jobb helyzetben legyen a háború végét elhozó tárgyalások esetén,
hiszen azok idővel elkerülhetetlenek lesznek.
„Ezek a megbeszélések (a béketárgyalásokról) megkezdődtek, de (a kormányzat) nem hátrálhat meg nyilvánosan,
mert ez politikai kockázatot jelent Biden számára” – erről már egy kongresszusi tisztviselő beszélt a lapnak.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A nyugati elemzők még mindig látnak esélyt arra, hogy le lehet győzni az oroszokat.

***
Nyitókép: MANDEL NGAN / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
