A törhetetlen ablaktól a legrondább autóig: bemutatták a Tesla Cybertruckot (VIDEÓ)

2023. december 01. 21:38

Muskék megtiltották, hogy az autót megvásárlók egy éven belül továbbadják a szögletes járgányt.

2023. december 01. 21:38

Egy emlékezetes bemutatón már túl van a modell, 2019-ben a betörhetetlennek hitt ablakok nem állták ki a próbát, de most végre minden akadály elhárult a prezentáció előtt. Ráadásul egy különleges geggel tették emlékezetessé a megjelenést: a sokak által kifejezetten ronda Cybertruck ereje akkora, hogy legyorsul egy Porsche 911-et, miközben utánfutón vontat egy másik 911-et!

A tervek szerint kétféle összkerékhajtású kivitelt gyártanak majd a Tesla Cybetruckból. A szerényebb, AWD megnevezésű két villanymotorja összesen 600 lóerős lesz, 4 másodperc alatt gyorsul 100 km/óra sebességre, ez 80 ezer dollárba, nagyságrendileg 27 millió forintba kerül.

A másik járgány hatótávolsága több mint 500 kilométer lesz, 250 kilowattos töltésre alkalmas, kiegészítő akkumulátorral pedig akár 700 kilométer is megtehető vele. A rendszer összteljesítménye 845 lóerő, 2,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/óra sebességre, végsebességét azonban 210 km/órára korlátozzák.

Az Egyesült Államokban már most közelítenek a bűvös kétmilliós előrendelési számhoz...

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jose
2023. december 02. 21:46
Csak megjegyzem, hogy egy elektromotor alapból, különösebb fejlesztés nélkül is sokkal erősebb tud lenni, mint egy akármilyen robbanómotor. Tehát az, hogy a Tyeszla jobban gyorsul, az nem dicsőség. A formája viszont katasztrófa. Szerintem erre hajtott a Musk, tehát, hogy azért fogják venni, mer annyira otromba és ocsmány.
jóember
2023. december 02. 18:22
Jól bírja az utánfutót, az őstermelők szeretni fogják, sok káposzta elfér rajta.
lofejazagyban-2
2023. december 02. 12:43
randa. De mi lett volna a Teslával, ha véletlenül a piacravezetésekor nincs német diesel-botrány és folyamatos zöld apokalipszisvárás?
B_kanya
2023. december 02. 11:11
Kemény, villanyautó legyorsul egy Porschét 1 kilométeren. 200km-es verseny? Bp-Miskolc, oda-vissza autópályán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!