Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A Tesla új, Cybertruck nevű járművének elvileg törhetetlenek az üvegei. Elvileg.
Jókora beégés lett a vége a Tesla új, futurisztikus autójának bemutatója. A cég a többi között azzal reklámozta a Cybertruck névre keresztelt járművet, hogy annak az oldalsó ablakai is törhetetlen üvegbőlő készültek – állításuk szerint a tesztek alatt egy mosdókagylót is „hozzávágtak”, de semmi baja nem lett.
A platós járgány bemutatóján élesben szerették volna tesztelni az üveg strapabírását, ezért Franz von Holzhausen, a cég dizájnigazgatója egy jókora fémgolyót vágott az oldalsó üveghez, ami látványosan be is tört. Elon Musk azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy Franz talán túl erősen dobta a golyót, ezért pár másodperccel később a másik üvegnek is hozzávágták azt. Az eredmény ezúttal sem volt más, az autó ablaka jókora helyen betört.
