Demkó Attila: Ha Európa jövőre nem ébred fel, akkor óriási nagy bajba fog kerülni

Ha a 2023-ban is erősödő nagy trendeket nézzük, az látszik, hogy inkább befelé mentünk a válságok sorába, mint kifelé belőlük. A háborúk mellett láttunk elképesztő természeti katasztrófákat. A líbiai árvíztragédiát együtt okozta az infrastruktúrának a 2011-es nyugati beavatkozás és a gyakorlatilag máig tartó polgárháború miatti elhanyagolása és a Mediterráneum keleti felét sújtó óriási vihar.

A klímaváltozás számos jelét tapasztalhattuk az Amazonas-medencétől Görögországig, és mivel minden mindennel összefügg, ezek is hatással voltak világunk biztonságára. Az enyhe tél viszont segített az Európai Unió országainak átvészelni az orosz gázról való részleges leválást, az őszünk pedig rekordmeleg volt, ami megkönnyítette a 2023–2024-es télre való felkészülést. A szerencse azonban nem stratégia, és a nem is tart örökké.

Jó hír, hogy sem az izraeli–palesztin, sem az orosz–ukrán háború nem eszkalálódott. 2023-ban igazán nem dőlt el semmi a világban. Ez a patthelyzetek éve volt, senki nem merte borítani a sakktáblát, mindenki kivárt – okkal. 2024-ben több mint hetven választás lesz, a bolygó lakosságának nagyobbik fele, 4,2 milliárd ember járul urnák elé. Választ az USA és az Egyesült Királyság, választ Oroszország és Tajvan, választ India és az Európai Unió is. Az utóbbi választásnak, bármit képzelnek is magukról az Európai Parlamentben, nem lesznek globális konzekvenciái – igaz, az EU jövője szempontjából fontos.

Vár Peking, vár Moszkva, mert annak fényében fog továbblépni, hogyan dönt az amerikai nép.

Nyugati csalódás

Az, hogy a Nyugat nemcsak kulturálisan, hanem geopolitikájában is utat tévesztett, már régóta látszik. Fizikailag csak most távozott el Henry Kissinger, a külpolitikából viszont már jóval korábban. Reálisabb, kevésbé provokatív és messianisztikus geopolitikával az ukrajnai háború és Oroszország beszorulása Kína alá minden valószínűség szerint elkerülhető lett volna – bár ez nem menti fel Moszkvát a végső felelősség alól.

A Nyugatot hosszabb távon nem is annyira a háború, hanem Kína hatalmi potenciáljának növekedése aggaszthatja a 2023-as fejleményekben. Az Ukrajnára költött összeg az USA-nak nem nagy tétel, az átadott katonai segély sem az, talán a tüzérségi lőszer kivételével. De ez utóbbi esetében sem az anyagi oldal a döntő, hanem az, hogy hány év alatt lehet visszaépíteni a lecsökkent készletet úgy, hogy havonta még 30 ezer tüzérségi lőszert sem gyárt az ország. Az Egyesült Államok alapvetően megőrizte katonai ütőerejét, annyit adott, amennyivel nem ásta alá akcióképességét. Ez teljes mértékben érthető. Globális hatalomként nem egy „ügye” van, hanem sok potenciális viharra kell készülnie.

Az Európai Unió katonailag kimerítette magát, eleve kicsi és kevés eszközzel bíró hadseregei tovább gyengültek. Csehország nehézfegyverkészleteinek az egyharmadát, Norvégia, az Egyesült Királyság és Lengyelország az egynegyedét adta át vagy adta el Ukrajnának a háború kezdete óta. Németországnál ez a nehézfegyverek 20 százalékát érinti. Az EU legnagyobb hatalma némi habozás után Ukrajna második legnagyobb katonai támogatója lett 17 milliárd eurós segítséggel, de közben nagymértékben leszerelte magát, egy eleve megdöbbentően gyenge Bundeswehr gyengült még tovább. Nem csak eszközben – mert a német katonai hagyományokhoz való „progresszív” hozzá­állás a morált sem segíti.

Persze lehet azzal érvelni, hogy az oroszok többet veszítettek. Igen, ez számszerűen igaz, de jóval nagyobb készletből és nagyobb termelési mutatók mellett. Az Európai Unió raktárai üresek, a nagy hadiipari beruházások pedig Lengyel­országban és Magyarországon összpontosultak 2023-ban. Az Európai Védelmi Alap kevesebb mint 900 millió eurót költött új fejlesztési projektekre, 2021 és 2027 közötti költségvetése nem egészen 8 milliárd euró. Ment még pár száz millió a lőszer- és rakétagyártás felgyorsítására.

Mindez az orosz erőfeszítések töredéke, egyszerűen nem tétel az, amit az Európai Unió le tud gyártani. Ha az EU komolyan akarná venni a védelmet, megtehetné. De akkor sok olyan területre nem lehetne költeni, amely a kormányok jelentős részének fontos. Például a megrendült belső biztonság fenntartására. Ha valaki azt mondja ma, zavargás vagy merénylet Franciaországban, legfeljebb az a kérdés, melyik hónapról beszélünk. Sok-sok milliárd extra euróba került számos nyugat-európai országnak 2023-ban csak annak megakadályozása, hogy az utcán elszabaduljanak az indulatok.

Nem is sikerül leszállítani Ukrajnának a márciusban megígért egymillió tüzérségi lőszert – hiszen az egész unió csak háromszázezer darab legyártására képes évente. Közben Észak-Korea egymaga több mint egymillió lőszert adott el Oroszországnak, és Belarusz szállításai is hasonló nagyságrendűek lehettek. Ha az USA esetében óvatosságról beszélünk a fegyverszállítások terén, akkor az Európai Unió esetében impotenciáról. A kevésből keveset lehet adni.

Orosz kitartás, ukrán kitartás

Sem az oroszok, sem az ukránok kitartása nem volt meglepetés 2023-ban. A két szláv népet más fából faragták, mint Európa népeinek nagy részét – Finnország tiszteletteljes kivételével. Látszott előre a patthelyzet, az, hogy Ukrajna mindent megtesz majd a győzelemért, de Oroszországot megverni nem lehet. Annak látszott legalábbis, aki látni akarta. A politikai korrektség világában a realitásokat sokszor nem lehet kimondani, még azoknak sem, akik egyáltalán felfogják őket.

2023-ban a közös torzítások határozták meg az információk értékelését, és aki nyilvánosan eltért a konszenzustól, az az „oroszpropagandista” bélyegtől tarthatott. A tények és a számok nem érdekelték a narratívákat, a „csoportgondolt”, de a tényeket sem érdekelte, mit gondol Európa zöme. Súlyos tudati torzulást mutat, hogy nemcsak a közvélemény, hanem újságírók, sőt szakértők és politikusok is őszintén elhitték, Ukrajna döntő módon megnyerheti a háborút jóval nagyobb szomszédja ellen. Nem majd valamikor, hanem 2023-ban. Egy olyan szomszéd ellen, amely a legnagyobb nukleáris hatalom, és adott esetben, ha tényleg megszorul, kész is használni a világ legpusztítóbb fegyvereit. Ez még akkor is igaz, ha Dmitrij Medvegyev mondja. A nukleáris opciót figyelmen kívül hagyni az „Ukrajnának győznie kell” érvelésben önmagában ellentmondás: Oroszország „rettenetesen elvetemült” ugyan, de nem annyira, hogy atomfegyvert használjon. Hibás és életveszélyes logika ez.

Miközben a német vegyipar egy része a távozást fontolgatja Oroszországból, és az egész gazdaság vergődik, Moszkva 2023-ban tovább exportálta olaját, nyersanyagait: a szankciók nem törték, nem is törhették meg. A sokkal kisebb és kiszolgáltatottabb Jugoszlávia ennél többet kibírt a kilencvenes években, és végül az amerikai katonai nyomás térítette jobb belátásra 1995-ben, nem a gazdasági embargó. Ez nem jelenti azt, hogy egyes szankciók ne fájtak volna az oroszoknak, és ne lennének hasznosak – ám felárral jött minden, és olcsóbban ugyan, de mehetett a gáz és az olaj.

Az orosz hadsereg ráadásul meglepően jól összeszedte magát, és olyan védelmi vonalakat épített ki, amilyeneket rendkívül nehéz áttörni légi fölény és jelentős túlerő nélkül. Ukrajnának egyik sem volt meg az offenzíva kezdetekor. Eleget csak az Egyesült Államok adhatott volna – talán. Kijevnek egyetlen igazi reménye volt 2023-ban, az, ha Oroszország belül meghasonlik. Egy rövid ideig lehetett erre tétet tenni a Prigozsin-puccskísérlet alatt, de most már nincs értelme. Moszkva tehát kitartott, a 2022. őszi csapások után nem szenvedett el újabb nagy vereséget.

Európa egyszerre gazdag, gyenge, és láthatóan egyáltalán nem érti az új világ realitásait”

Az persze már 2022-ben is látszott, hogy Oroszország stratégiai értelemben nem nyerheti meg a háborút Ukrajnában, azaz nem tudja az egész országot az érdekövezetébe vonni. Nem lesz bábkormány, nem lesz belarusz modell. És Ukrajna is kitartott, keményen, hatalmas áldozatokat vállalva. Messze nagyobbak ezek, mint a nyugaton emlegetett hetvenezer halott és sok tízezer amputált. Százezer felett van mind a két szám bőven. Igen, 2023-ban bebizonyosodott, Moszkva legalább arra képes, hogy tönkretegye Ukrajnát. A 30 millió alatti maradék lakosság egy százaléka már halott vagy súlyos sebesült. A téli stratégiai bombázás nem ütötte ugyan ki Ukrajna energetikai rendszereit, de meggyengítette. Ha nincs olyan meleg egész télen, sokkal többet szenvedett volna az ország.

A mögöttünk hagyott esztendőben sem az orosz, sem az ukrán haderő nem jutott sokat előre. A nyári ukrán offenzíva néhány falut bevett, és a nyugati technikával sikerült súlyos haditengerészeti veszteségeket okozni. De ez nem katonai vereség az orosz oldalon, főleg nem a 2023-ra sokak által vizionált kiütéses vereség. Nagyon nem valószínű Oroszországnak a vérmesebbek által megjósolt összeomlása és darabokra szakadása. Az ilyen típusú víziók egyáltalán nem szolgálták Ukrajnát, az orosz elit narratíváit viszont igen.

A legvalószínűbb forgatókönyv valósult meg. Sem Oroszország, sem Ukrajna, de a Nyugat sem nyert. Ettől Oroszország még stratégiai vesztese a háborúnak – de az árat lassan, részletekben, évtizedekig fogja fizetni. Ukrajna 2023-ban mindennap fizetett, mindennap pusztult, 2024 pedig még rosszabb lesz.

Kína és India csendes térnyerése

A nevető harmadik szerepében két nagyhatalom áll. Sőt, az egyik szuperhatalom. Kína és India alkupozíciója 2023-ban minden szempontból erősödött. Márciusban Peking hozta össze Iránt és Szaúd-Arábiát, csapást mérve Washington presztízsére a Perzsa-öbölben. Kína már egy ideje a szaúdiak legnagyobb vevője, megelőzve Dél-Koreát és Japánt. A 21 százalékos részesedés a szaúdi olajból önmagában nem érdemelne ekkora befolyást, de Rijád láthatóan ráunt az amerikai kioktatásra, és olyan új partnert keres, amely érdemi hatással tud lenni Iránra – mert az amerikai szankciók nem jutottak sokra. Nos, Irán esetében Kína a kitermelt olaj 91 százalékát vásárolja meg. 

Ez 2011-ben csupán 26 százalék volt, hihetetlen a növekedés. 2023-ban a kínai érdekek nyugtatólag hatottak a Hamasz izraeli támadása után kialakult feszült helyzetben. Ha van ugyanis ország, amelynek nem érdeke, hogy a Hormuzi-szorosban is elszabaduljanak az indulatok, az Kína, hiszen onnan szerzi importált olajának jelentős részét.

Amennyiben a katonai együttműködést nézzük, Irán fő partnere Oroszország. De az igazi nehéz­súlyú a kialakulni látszó hármasban mindenképpen Kína. Peking a legkevésbé hangos, a legóvatosabb, de a legnagyobb hatalmú szereplő. Oroszország és Irán agresszív és kockázatvállaló. Nem formális szövetség ez, nem is a bizalom a kötőanyag a Keleten, hanem a Nyugattal szembeni ellenérzés. Kína persze nem problémák nélküli ország. Gazdasági növekedése 2023-ban nem lesz túl erős. Az 5,2 százalék a korábbi évek fényében szinte sokkoló. De a brit –0,6, a német 0,1 vagy az amerikai 1,4 százalék még kevésbé acélos. A magához képest igencsak gyengélkedő Kína egyértelműen közelebb került az USA-hoz 2023-ban.

Az indiai gazdaság 6,1 százalékos bővülése sem égrengető, de nem szabad lebecsülni azt a magabiztosságot, amit most Újdelhi szerez. Érzi, hogy fontos lett a többi nagynak, és ezt ki is használja. Peking és Újdelhi olcsóbban juthat hozzá az orosz ásványkincsekhez, amíg a szankciók tartanak. Oroszország Kínából sok mindent tud vásárolni, Indiában viszont az olajért kapott rúpiával nem tud mit kezdeni. De még így is eladta az olajat 2023-ban, amit finomítva az indiai cégek hatalmas nyereséggel adtak tovább.

Narendra Modi miniszterelnök fajsúlyos szereplővé tette a világ legnagyobb lakosságúvá váló országát, 2023-ban már nem lehetett megkerülni Indiát – sem megsérteni. Ezt tanulta meg a maga kárán Kanada, amikor egy állítólag az indiai titkosszolgálat által ott elkövetett gyilkosságot a nyilvánosság szintjére emelt. Az indiai szolgálatok, akárcsak a kínaiak, már régóta beszivárogtak a Nyugat országaiba, ez nem új dolog, és néha túllépnek bizonyos határokat. Újdelhi, ha igazak a vádak, megtette, amit a többi nagy is tesz – az oroszok és az amerikaiak biztosan. Kanada viszont megpróbált „jó ember” lenni. Nos, 41 diplomatával és jó pár gazdasági lehetőséggel lett szegényebb – meg azzal az illúzióval, hogy angolszász szövetségesei majd kiállnak mellette. Nem tették, mert a mai Indiával szembemenni nem kifizetődő.

A narratívák csatája

A Nyugat a narratívák csatáját még Oroszország esetében sem nyerte meg 2023-ban. A világ nagyobbik fele fenntartotta kapcsolatait az oroszokkal, nem csatlakozott a szankciókhoz, sok ország még szóban sem ítélte el Moszkvát. Persze a Nyugat igazán döbbenetes veresége a 2023-as gázai háború, már csak azért is, mert országainak többsége meghasonlott. A világ többsége egy kolonialista Nyugatot és Izraelt lát – akárcsak a „progresszió” egy jelentős része. Ez az elszigetelődés és belső törés valódi és fájdalmas.

A nyugati ideológiaexport nagyban tehet az elszigeteltségről – mert az az igazi szellemi kolonializmus, nem Izrael önvédelme. A nyugati liberális demokráciát egyetlen útként hirdető, magát értékalapúnak gondoló, de valójában ideologikus, kioktató retorika és politika, ami a Nyugatot jellemezte és máig is jellemzi, nagymértékben felelős India, sok afrikai ország vagy az öbölállamok elidegenítéséért. A nyugati liberális fővonal és a nála is károsabb, még mindig nagy befolyású amerikai neokonzervatívok bolygónk túlnyomó részén gyűlölet tárgyai. A woke-on röhögnek. 

A nyugati termékek, filmek továbbra is vonzók, az ideológiaexport nem az. Érdemes ezt egyszerre látni, és változtatni a narratíván, ahol lehet. Izrael esetében nem lehet, mert nincs hova hátrálni. De más területeken a hangnemváltás erősíthetné a Nyugat narratíváját, növelhetné világszerte porladó hitelét.

Jobb lesz 2024?

Az eltelt évben ismét elkerültük az eszkalációt a nagyhatalmak között, és ez a legfontosabb. 2024-ben, „a választás évében” szerencsére több érv utal arra, hogy a hidegháborúból nem lesz forró háború.

A kérdés az, hogy elindulunk-e a feloldás felé. Valószínűleg nem, pedig a mostani logika a mindenki veszít logikája. Mindenki persze nem nyerhet, ideális megoldás nincsen a világ problémáira és a nagyhatalmi ellentétekre. De talán lehet mérsékelni a veszteségeket. Ehhez az kellene, hogy a realizmus felülkerekedjen végre az ideológiákon. Ebben leginkább a Nyugat érdekelt, mert ugyan kétségtelenül a leggazdagabb, az már nem biztos, hogy a legerősebb is.

Nyitóképen: Palesztin gyerekek a háborús Gázában novemberben. Fotó: AFP / ANADOLU AGENCY / ASHRAF AMRA

***