Az az EU, amelyben ilyen sok döntést többségi szavazattal hoznak meg, többé nem lesz az egyenlők Uniója. A kisebb államok véleménye lényegtelenné válik.
A szerző Lengyelország külügyminisztere
Az Európai Parlament november 22-én elfogadta az Alkotmányügyi Bizottság jelentését és az azt kísérő állásfoglalást, amely az uniós szerződések módosítására vonatkozó javaslatokat tartalmazott. A jelentést 305 igen szavazattal, 276 nem ellenében és 29 tartózkodás mellett fogadták el. Az állásfoglalásról szóló szavazáson 291 képviselő voksolt mellette, 274 ellene és 44 tartózkodott. A főbb javasolt változtatások az EU Tanácsában az egyhangú szavazás elvének 65 területen történő feladására, valamint a hatáskörök tagállami szintről uniós szintre történő áthelyezésére, továbbá a megosztott hatáskörök jelentős kiterjesztésére vonatkoznak. A jelentésért felelős öt frakció (néppártiak, szociáldemokraták, liberálisok, zöldek és kommunista baloldal) összesen több mint 250 módosító javaslatot készített a szerződések módosítására.
Ezek az unió működésének valamennyi fontos területét érintik, többek között a kül-, biztonság- és védelempolitikát, az egységes piacot, a gazdaságot és a költségvetést,
a szociális és munkaerőpiaci politikát, az oktatást, az éghajlat- és környezetvédelmi politikát, az energiapolitikát, a migrációt és az egészségügyet.
Az Európai Parlament szerződésmódosítási javaslatai felháborították a közvéleményt Lengyelországban és a Közösség számos országában. A Parlament az Unió mélyreható belső reformjára irányuló kezdeményezéssel áll elő egy olyan időszakban, amikor keleti határainknál az orosz imperializmus újabb tragikus megnyilvánulásával, egy hatalmas emberveszteséget és pusztítást eredményező rendszerszintű háborúval kell szembenéznünk. Az izraeli-palesztin konfliktus új, forró szakaszába lépett, és a migrációs válság is folytatódik. Eme drámai események közepette az Uniónak belső stabilitásra és kohézióra van szüksége.
Az Európai Parlament azonban olyan módosításokat javasol, amelyek nem biztosítják az Unió megerősítését.
Épp ellenkezőleg, csökkentik a tagállamok hatáskörét többek között olyan területeken, mint a kül- és biztonságpolitika, aláássák az európai együttműködés közösségi jellegét. Mindezek pedig ténylegesen az Unió gyengüléséhez és a nemzetközi színtéren betöltött szerepének további csökkenéséhez vezetnek.
Az európai biztonságot fenyegető közvetlen veszélyhelyzetben a nemzetállamok szerepe továbbra is nélkülözhetetlen mind a problémák diagnosztizálása, mind az ellenintézkedések kijelölése terén. Az ilyen kritikus pillanatokban, amelyekkel manapság szembesülünk, érdemes visszaidézni az alapvető tényeket: az Európai Közösség egymással együttműködő, de ugyanakkor különálló, egyenlő, szuverén és szabad államok szövetségeként jött létre.
Nevén nevezve a dolgot, a centralizáció fokozása nem megfelelő válasz napjaink kihívásaira.
Mi több, az európai biztonság- és védelempolitikával kapcsolatos javaslatok alááshatják a transzatlanti egységet és a NATO kohézióját.
A javasolt módosításokat példákkal lehet a legjobban szemléltetni: beleegyezünk-e egy olyan Unióba, amely Lengyelország és a balti államok eltérő véleménye ellenére szavazattöbbséggel dönt az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok irányáról? Egy olyan Unióba, amely ugyanilyen eljárásban képes lesz olyan döntéseket hozni, amelyek ellentmondanak például Ausztria történelmileg semleges státuszának?
Lehet-e az államok stabilitása és biztonsága szempontjából rendkívül érzékeny bevándorláspolitikai kérdésekben többségi döntést hozni az összes tagállam sokszínű véleményeinek figyelembevétele nélkül?
Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy Lengyelország vagy a balti államok polgárainak miért kellene elveszíteniük a beleszólásukat saját energiamixük alakításába. Képzeljük el, milyen következményekkel jártak volna a hasonló döntések az Ukrajna elleni orosz agresszió előtti időkben, amikor Oroszország gyakorlatilag függővé tette az európai fogyasztókat saját nyersanyagszállításaitól. Éppen a tagállamok szava és nyomásgyakorlása kényszerítette ki azokat a megoldásokat, amelyek ma az egész Unió függetlenségét és energiabiztonságát szolgálják. Megértjük az atomenergiával kapcsolatos nézetek sokféleségét.
Egyúttal azt gondoljuk, hogy a döntéseket ebben a kérdésben Párizsban vagy Varsóban kellene meghozni, nem pedig Brüsszelben vagy... a lobbicégek vezetőségében.
Tényleg támogatnánk az Unió külső határainak biztonságáért felelős államok hatáskörének korlátozását? Gondolkodjunk el az ilyen döntések következményein, amikor Oroszország és Fehéroroszország következetesen bevándorlókat használ fel határaink destabilizálására. Ha az Unió szervei átvennék a döntés jogát arról, hogy ki lépheti át a határainkat, ez ellentétes lenne számos tagállam jelenlegi jogrendjével. Megkockáztatom azt is, hogy a józan észnek is ellentmondana.
Hasonlóképpen kellene minősíteni azokat a javaslatokat, amelyek megkövetelik a tagállamoktól, hogy vita és ellentmondási jog nélkül döntsenek a bevándorlók foglalkoztatásáról.
Különösen felháborítóak a határokon átnyúló családi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos vétójog eltörlésének következményei. A javasolt szabályozás következménye az lenne, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekeket a nemzeti hatóságok beleegyezése nélkül ki lehetne vinni az adott országból. A gyermekek biztonságának eme abszurd javaslatok oltárán történő feláldozása nem felel meg az európai integrációt létrehívó eszmék szellemiségének.
A lengyeleknek, mint ahogy az uniós tagállamok valamennyi társadalmának számos oka van arra, hogy javulást várjon az Európai Unió működésében, mind belső, mind külső szempontból. De vajon hozhat-e ilyen javulást az oktatáshoz vagy az egészségügyhöz tartozó döntések egy részének uniós szintre való áthelyezése? Lengyelország számára elfogadhatatlan, hogy ne gondoskodhasson eme területeken polgárai biztonságáról és jólétéről.
Az az Unió, amelyben a döntéseket ennyi területen többségi szavazattal hozzák meg,
többé nem lesz az egyenlők Uniója. A kisebb államok véleménye lényegtelen lesz.
Egyes államok álláspontjának figyelmen kívül hagyása elkerülhetetlenül az euroszkepticizmus növekedéséhez fog vezetni a kontinensen. Napjainkban a vétójog garantálja valamennyi tagállam szuverenitását és megvédi őket a belső szabályaik akaratuk ellenére történő befolyásolásának kísérleteitől. Nem nehéz előrelátni e kiváltság feladásának következményeit. Az uniós reform kezdeményezőinek számolniuk kell azzal, hogy tetteik a polgárok elfordulását eredményezik a Közösségtől. A változások ugyanis kihatással lesznek arra, hogy a tagállami kormányok nem lesznek képesek hatékonyan hatalmat gyakorolni. Egyre több hang fog felszólalni az Unióból való kilépés mellett, és egyre gyakrabban fogják hangoztatni ezt az álláspontot a tehetetlenségükkel elégedetlen vezető politikusok. Vajon ezt szeretnénk?
Minden bizonnyal ezért van az, hogy egy független véleményfelmérés szerint a lengyelek többsége nem akarja az uniós szerződések módosítását. Márpedig ha azt akarjuk, hogy az Unió erősebbé váljon, akkor erős társadalmi felhatalmazással kell rendelkeznie. Ezért meggyőződésem, hogy
a javasolt reformok a rövidlátó gondolkodás megnyilvánulásai, és a szándékolttal ellentétes hatást fognak kiváltani: gyengíteni fogják az Unió kohézióját és politikai legitimitását.
Nem értünk egyet a módosítás híveinek azon érvelésével sem, hogy Európának intézményi átalakításon kellenne átesnie ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan tudjon cselekedni. Ne feledjük, hogy az egyhangúság eddigi szabálya nem akadályozta meg az EU-t abban, hogy a közelmúlt válságaira reagálva gyors és hatékony döntéseket hozzon.
Az Unió tervezett bővítése miatt sincs szükség messzemenő reformokra a szerződések terén. Az új tagok csatlakozása természetesen szükségessé teszi az uniós intézményekben való képviseletükre vonatkozó szabályok kiigazítását. De az olyan kiterjedt módosítások esetében, mint amilyeneket az EP állásfoglalása javasolt, a bővítés nem hiteles indok, legfeljebb kétes ürügy.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy szükség van az Unió működésének javításáról szóló vitára. Vannak olyan területek, amelyeken az együttműködés erősítése minden országnak, így Lengyelországnak is érdeke. Meggyőződhettünk erről a Covid-19 világjárvány idején. Ehhez azonban nincs szükség a szerződések módosítására.
A szerződésekről szóló vita megnyitása helyett helyénvalóbb lenne hozzálátni az ágazati politikák reformjának kidolgozásához. Ebben a tekintetben az Unió további országokkal – például Ukrajnával – tervezett bővítése azt fogja jelenteni, hogy szükségessé válik például a Közös Agrárpolitikának a megvitatása, egy olyan vita formájában, amely konszenzusos megoldásokat eredményez, nem pedig olyanokat, amelyeket a többség – még ha minősített is – rákényszerít a kisebbségre. Lengyelországnak, mint minden más országnak, ki kell tudnia fejezni e kérdésben a szavát, amelyet nem lehet ignorálni.
Az elmúlt napokban több európai fővárosban is tárgyaltam. Tudom, hogy érveinket számos partnerünk osztja.
Nem igaz, hogy minden tagállam reformokat akar és csak Lengyelország ellenezné azokat.
Más a helyzet. Nemcsak Varsóban, hanem Prágában, Vilniusban vagy Rigában is felhangzanak aggályok, kritikus és ellenző hangok, bár a médiában nem mindig hallhatók az érveik.
Nyilvánvaló, hogy a lengyel államérdek iránti aggodalom vezérel, de az Európai Unió egysége és kohéziója is fontos számomra. A szerződések módosításával szembeni ellenállás nem egyenlő az Unióval szembeni ellenszenvvel. Éppen ellenkezőleg, ez a napjaink Uniója iránti támogatás megnyilvánulása,
azon Unió iránt, amely talán nem tökéletes, de garantálja a tagok közötti egyenlőséget.
Lengyelországnak csakúgy, mint a 27 országból álló közösség bármely tagjának joga, sőt kötelessége kifejteni véleményét arról, hogy az Európai Unió milyen irányba tart.
Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Pawel Supernak
Stratégiai hiba a Tisza részéről Kapitány, Orbán Anita és Kármán András szerepeltetése. Nem véletlen, hogy Lázár János mondatait próbálja életben tartani az ellenzék. Trükkökkel manipulálnak a baloldali elemzők annak érdekében, hogy a Tisza fölényét kommunikálhassák.
Az Európai Parlament megmérte: a négy fal között egész derűlátó a magyar. Francesca Rivafinoli írása.
A számok nem hazudnak: így verte kenterbe a magyar családpolitika a lengyeleket és a spanyolokat. Szalai Piroska elemzése.
Kaja Kallas immár a 20. brüsszeli szankciós csomaggal riogat – ha az előző 19 nem ért semmit, majd ez fog!
Zelenszkij helyettese szerint Kijev „gyors ütemben” halad az uniós csatlakozáshoz szükséges előkészületekkel.
Az Egyesült Államok már az ország kapuin belül tárgyal a zsíros üzleti lehetőségekről, és Brüsszel sem szeretne kimaradni belőle.
A világ felforgatásával vádolta meg a sértődött lengyel politikus az amerikai elnököt, nem tette zsebre, amit Washingtontól kapott.
Már ott tartanak az ukrán polgárok, hogy hólevet kénytelenek inni.
Schiffer András kőkemény üzenetet küldött azoknak, akik el akarják hallgattatni.
