Lengyelország sorsára figyelmeztet a Budapestre menekült jobboldali politikus

Marcin Romanowski korábbi lengyel igazságügyi miniszterhelyettes írása a Brussels Signals lapból

Október 23-án – az 1956-os forradalom évfordulóján – Magyarország ismét olyan hellyé vált, ahol a nemzet kifejezte ragaszkodását a szabadsághoz és a szuverenitáshoz.

Ez a nap emlékeztet minket a lengyel-magyar testvériségre és arra a kemény igazságra, hogy valódi cselekvőképesség és a külső nyomástól való függetlenség nélkül a szabadság üres szlogenné válik, míg egy társadalom jövőjét külső döntések alakítják.

Évekig védték és építették Magyarország szuverenitását számos politikai fenyegetéssel szemben. És nyolc évig a PiS-kormány alatt Lengyelország Magyarország szoros szövetségese volt az Európai Unió centralizációjával, a gyermekeket és fiatalokat célzó „woke” ideológiával, az illegális migrációval és számos más európai fenyegetéssel szemben.

A globalisták 2023-as varsói győzelme megakasztotta ezt az együttműködést, de amikor ugyanezek az erők vereséget szenvedtek a 2025-ös lengyel elnökválasztáson, a győzelem visszatért Közép-Európa hazafiaihoz.

A lengyelek gyorsan rájöttek, hogy Donald Tusk miniszterelnök ígéretei megtévesztések voltak, és hogy hatalma a félelemre és a propagandára épül.

Idén a Lengyelország és Magyarország közötti párhuzamok még nagyobb jelentőségre tettek szert. 

Ő és támogatói nyíltan beismerik, hogy Tusk példáját követik. És valóban, a hasonlóságok szembetűnőek: ugyanazok a brüsszeli mecénások – Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke – zsarolással és propagandával gyakorolnak nyomást.

Ugyanazt a forgatókönyvet alkalmazzák most Budapesten, mint amit 2023-ban Lengyelországban alkalmaztak: egy „megtört állam” fekete vízióját teremtik meg, „mosolygó országot”, „nemzeti megbékélést”, „megújulást” és az elit állítólagos „megtisztítását” ígérve.

A 2023-as lengyel parlamenti választási kampány során Tusk centrista bábpártokkal vette körül magát, egy széles „demokratikus blokk” illúzióját keltve.

A globalisták megértették, hogy a nemzeti szimbólumok és a hagyományos értékek évekig tartó megvetése után változtatniuk kell az álruhájukon. Tusk, aki egyszer azt mondta, hogy „a lengyelség abnormalitás”, elrendelte, hogy az EU-zászlókat és a szivárványos transzparenseket tüntessék el a gyűléseiről.

Hirtelen minden „lengyeles”, „hazafias” és „mosolygós” lett. „Igazi Lengyelország”, „az állam újjáépítése”, „új kezdet” – mind üres szlogenek egy globalista politikus szájában. Bárki, aki figyelemmel kíséri a magyar politikát, már láthatja ugyanezt az álarcosbált a globalisták táborában.

Tusk hónapokig támadott, „elszámoltathatósággal” fenyegetőzött, félelmet keltett, harmóniát és jobb kormányzást ígért, mindezt anélkül, hogy valódi, konkrét ötleteket mutatott volna be. Végül közvetlenül a szavazás előtt hozta nyilvánosságra hírhedt „100 részletét az első 100 napra” – túl későn ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen.

Illúzió volt: 100 nap után ezekből az ígéretekből csak nyolcat teljesítettek. Majdnem két év után sikerült elérnie a 30-at, azzal mentegetőzve, hogy pártja 30 százalékos támogatottságot szerzett.

Eközben uralma alatt a lengyelek rekordméretű költségvetési hiánnyal, emelkedő árakkal és az olcsó ukrán termékek ellenőrizetlen importja által okozott mezőgazdasági válsággal néznek szembe, ami miatt a lengyel gazdák nem tudják betakarítani terményeiket. Tusk elfogadta a kötelező migránsáthelyezést, és engedélyezte Németországnak, hogy a migránsokat visszaszorítsa Lengyelországba. Az iskolákban kormánya agresszív genderideológiát erőltet, amelyet a szülők és a diákok túlnyomó többsége elutasít.

Megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy jogellenesen fogva tartott engem – egy hivatalban lévő képviselőt –, ami ahhoz vezetett, hogy politikai menedékjogot kaptam egy másik EU-tagállamban.

Még az Emberi Jogok Európai Bíróságának is, annak ellenére, hogy a magyar-amerikai milliárdos, George Soroshoz köthető hálózatok uralják, meg kellett vizsgálnia a Tusk-kormány alatt elkövetett kínzásokkal kapcsolatos ügyeket. De ez csak a kezdet.

Az állami finanszírozásban részesült nem kormányzati szervezetek végtelen ellenőrzéseken esnek át. A konzervatív és egyházi szervezetek különösen nagy célpontot jelentenek. Több tízezer állampolgárra nehezedik nyomás: tűzoltókat hallgatnak ki, mert támogatást kaptak felszerelésekhez; az adóhatóságok figyelmen kívül hagyják az áfa-maffiákat, és kizárólag a PiS nyolcéves uralma alatt végzett tevékenységekre összpontosítanak, hozzájárulva ezzel az óriási költségvetési lyukhoz; speciális kiberbiztonsági egységek késleltetik a bűnözői hálózatok elleni nyomozásokat, hogy ehelyett a PiS politikusainak lefoglalt eszközeit vizsgálják.

Tisztogatások söpörnek végig a közintézményeken: 

Ráadásul a hétköznapi polgárok sincsenek biztonságban.

Egy idős nőt őrizetbe vettek és rendőrőrsre vittek pusztán azért, mert online kritizált egy liberális hírességet.

A „felelősségre vonás” Magyar bejelentéseinek egyetlen olyan eleme, amelyet valóban „konkrétként” lehet azonosítani. Gyakorlatilag ez az egyetlen, amely az október 23-i beszédében szerepelt.

Ez azt jelenti, hogy a Tisza párt győzelme esetén lengyel stílusú tömeges üldöztetésre kell számítani. A globalisták nemzeti megbékélésről szóló narratívája mesévé válik. Mert a baloldali-liberális körök a megosztottság – sőt a gyűlölet – fő katalizátorai a közszférában. Politikai projektjük a saját felsőbbrendűségükbe vetett hitre épül, ami megfelel a „provinciális, műveletlen jobboldal” megvetésének, amely régimódi nézetekhez kötődik.

És ha a Fidesz vagy a PiS – saját polgáraik felhatalmazásával – megzavarná hatalmukat és érdekeiket, akkor bármit megtesznek – külföldi segítséggel –, hogy visszaszerezzék ezt a hatalmat és elpusztítsák politikai ellenfeleiket, hogy a hatalom soha többé ne vesszen el. A nemzeti egység jelszavai a szájukban üresek. Politikai üzemanyaguk a konfliktus, politikai céljuk pedig a de facto abszolút hatalom.

Magyarországnak egy újabb fontos lengyel leckét kellene megtanulnia. Tusk biztosította a szavazókat, hogy „senki sem fogja kijátszani őt Európában”. A győzelem után viszont teljesen alárendeltté vált Berlinnek és Párizsnak, feláldozva a lengyel érdekeket.

A lengyel tapasztalat azt mutatja, mi történik, amikor a globalisták elfoglalják az államot: be nem tartott ígéretek, gazdasági károk, elnyomás és kulcsfontosságú intézmények gyors illegális átvétele – mindezt a „demokrácia helyreállítása” hamis szlogenje alatt. Brüsszel tapsol, mert Lengyelország most segíti, nem pedig akadályozza az EU centralizációját, a kényszerített migrációs kvótákat és a radikális társadalmi manipulációt.

Lengyelország és Magyarország ismét hasonló nyomással és hatalmi praktikákkal néz szembe. Magyar Péter korrupt elitről beszél, amely visszaél a hatalommal – miközben ő maga azokat az eliteket szolgálja, amelyek Magyarország vagyonához szeretnének hozzáférni, pontosan úgy, ahogy ők hozzáfértek Lengyelország vagyonához.

A szuverenitást nem üres kampányszlogenekre hallgatva kell védeni, hanem a mögöttük rejlő valódi mechanizmus felismerésével: ideiglenesen elrejtett EU-szimbólumok, semlegesített ideológiai emblémák, a mosoly és a megbékélés lágy nyelvezete, valamint a színfalak mögötti eszközök az állam megragadására és hatalmának kifelé irányítására.

A lengyelek ezt a leckét a nehezebb úton tanulták meg, sok nehéz hónap alatt. A magyaroknak van esélyük megtanulni, mielőtt bezárul a csapda.

Nyitókép: Wojtek RADWANSKI / AFP