Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

Meglepő információk birtokába jutott a New York Times.

A „kifinomult” hírszerző képességeiről ismert Izrel túlságosan bízott abban, hogy kordában tudja tartani a Hamászt. Bár a biztonsági szervek számítottak arra, hogy támadás érheti az országot, azt nem gondolták, hogy Gáza felől érkezik a csapás.
A politikusok azonban nem voltak hajlandók meghallgatni a figyelmeztetéseket
– ismertetette a New York Times tényfeltáró cikkében.

Mint kiderült, egy évvel az országot ért októberi támadást megelőzően az izraeli hírszerzés úgy ítélte meg, hogy felesleges erőforrásokat fordítaniuk arra, hogy lehallgassák a Hamász harcosainak kézi rádióit. Azonban miután leverték az inváziót, a terroristák tetemei mellett ezeket a rádiókat találták meg.
Az összeállításban hangsúlyozták, hogy az izraeli biztonsági erők és a hírszerzés számított arra, hogy az ország ellenségei a „zavaros belpolitikai helyzetet” kihasználva támadást indítanak, de alábecsülték a fenyegetéseket, mert úgy gondolták, hogy
a szervezetnek nem áll érdekében háborúzni.
Felidézték, hogy a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét már órákkal a Gáza övezetből érkező támadást megelőzően figyelte az éjszakai órákban szokatlanul aktív Hamász tevékenységét, de majdnem a támadás kezdetéig „senki nem látta olyan súlyosnak a helyzetet, hogy felébresszék miatta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt”. A Sin Bét igazgatója, Ronen Bar hajnali három órakor még nem tudta megállapítani, hogy hadgyakorlatnál többről van-e szó – írta a lap.
Azonban az idő előrehaladtával Bar úgy értékelte a helyzetet, hogy
a Hamász egy kisebb támadással próbálkozhat.
A határhoz vezényelték a belbiztonság terrorelhárító alakulatát, melynek tagjai órákon belül szembe találták magukat több ezer felfegyverzett terroristával, akik „az áthatolhatatlannak gondolt falon keresztül” behatoltak Izrael területére. Több mint 1400 embert megöltek, és százakat túszul ejtettek – köztük nőket, gyerekeket, idős embereket – hangsúlyozta a New York Times.
***
Nyitókép: MENAHEM KAHANA / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A támadás áldozatokat követelt, a hivatalos jelentések több tucat sérültről szólnak.


A Die Tageszeitung szerint a magyar miniszterelnök csúnyán beleköpött a liberális mestertervbe.


A palesztin agressziót mértékkel kezeli a zsidó állam.
