Korábbi francia külügyminiszter: Népszavazást kell tartani Franciaországban a migránskvótáról

2023. november 20. 20:39

Michel Barnier szerint az Európai Bíróság rosszul tette, hogy csökkentette a tagállamok hatáskörét a migráció szabályozásának kérdésében.

2023. november 20. 20:39

Michel Barnier, Franciaország korábbi külügyminisztere, és az EU fő tárgyalója a Brexit megkötésekor, a Financial Timesnak nyilatkozva kritizálta az EU és Franciaország migrációs politikáját.

Az Európai Néppárt egykori alelnöke már a 2022-es választások előtt úgy vélekedett, hogy a bevándorlás problémájának a kezelése kicsúszott a franciák kezéből. Akkor azt javasolta, hogy az ország függessze fel három-öt évre a nem uniós országokból érkező migránsok fogadását. 

A vele szemben megfogalmazott kritikára, miszerint csatlakozott a populista hullámhoz, amelyet egykor megvetett, úgy válaszolt:

„Én már előttük is európai voltam, és utánuk is európai leszek.”

Barnier egyúttal kritikát fogalmazott meg az Európai Bírósággal szemben, amiért csökkentették a tagállamok jogkörét saját határaik megvédése szempontjából. Szerinte komoly probléma, hogy sem a francia, sem más európai országok alkotmányaiban nincs szó a migráció szabályozásáról, és ezeket az alkotmányokat 30-40 éve úgy értelmezik, hogy azzal a bevándorlóknak kedveznek. Megoldásként azt javasolja, hogy írják át az uniós szerződéseket. 

Hozzátette, a bevándorlás szabályozásának kérdéséről, és a migránskvótákkal kapcsolatban népszavazást kellene tartani Franciaországban.

Nyitókép: JUSTIN TALLIS / AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. november 21. 08:20
Sokkal jobb elnöke lett volna a bizottságnak, mint vonder néni. Macron támogatta, de Merkel megtorpedózta..
Skywalker_bp
2023. november 21. 07:13
Amint úgy alakul a közvélemény, a teljes európai néppárt - helyesen be fog állni amögé, hogy az illegális migrációnak bármely formában is útját állja. Csakhogy a baj nemcsak az, hogy az illegális migráció tömeges és nő és nem látszik egyelőre az erő, ami útját állja. A nagyobb baj az, hogy az EU őshonos lakossága, ami naggyá tette anno az európai kultúrát, nem szaporodik már. Olyannyira, hogy ezt az AI sem fogja kiváltani. Meg a digitalizáció sem. A vendégmunkások pedig csak egy fokkal jobbak. Társadalmilag ugyanúgy felismerhetetlenné formálják az adott országot. A török vendégmunkások visszamentek tán Törökországba Németországból? Naugye. 1986-ban (!) is voltak már München-nek Ankarához közelebb álló negyedei. És a törökök kulturálisan és civilizációs értelemben közelebb vannak Európához az arab világnál és fekete Afrikánál is.
luisbathhelena
2023. november 21. 05:44
Érdekes hogy ezek mindig a hivatal letelte után vilagosodnak meg... Addig némán bologatnak
Szerintem
2023. november 21. 04:15
Úgy látszik, hogy már nincs státuszban, lekerült a DS fizetési listájáról és el meri mondani a saját véleményét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!