Azzal kapcsolatban, hogy számos nyugati média és közgazdász is a kínai gazdaság összeomlását jósolja, elmondta, hogy ezt jósolták már 2015-ben is, amikor az ingatlanpiac indult süllyedésnek. A kínai gazdaságot nagyrészt viszont a kínai állam irányítja. A kínai gazdaságban az összes beruházást nagyjából a Kínai Népi Bank és a kínai állami tulajdonú vállalatok irányítják. Így alapvetően a Kínai Kommunista Párt irányíthatja ezeket.
A kínai gazdaság tehát nem úgy működik, mint a nyugati gazdaságok.
És ezt a nyugati elemzők nem tudják megérteni – mondta. Hozzátéve, azóta már legalább három négy alkalommal szintén megjósolták, hogy a kínai gazdaság összeomlik, ami viszont sosem történt meg eddig.
Minden alkalommal tévedtek, és Kína nem omlott össze.
„Soha nem volt erős bizonyíték arra, hogy Kína nem fogja elérni az idénre kitűzött 5 százalékos növekedési célját. Három héttel ezelőtt az IMF felülvizsgálta a GDP-előrejelzését, és azt mondta, hogy Kína el fogja érni a növekedési célját, és ennek ellenére a nyugati média még mindig azt hangoztatja, hogy a kínai gazdaság össze fog omlani” – mutatott rá, hozzátéve: „Úgy gondolom tehát, hogy a múltban a nyugati kommentátorok egyszerűen nem értették a kínai gazdaságot. De azt hiszem, ezúttal a félelem is szerepet játszik. Az emberek kezdik felismerni, hogy Kína most már a világ egyik legnagyobb gazdasága, és ez geopolitikai következményekkel jár. És megpróbálnak, olyan előrejelzéseket készíteni, amelyek valójában csak a reményeiket fejezik ki”.