Az izraeli seregben szolgál egy magyar lány

2023. november 02. 20:10

Másfél hónapos kiképzést követően máris éles háborús helyzetbe csöppent.

2023. november 02. 20:10
null

Az Euronews készített interjút K. Kirával, egy Izraelben élő magyar lánnyal, akinek nyár végén az izraeli-palesztin háború kitörése előtt kötelezően be kellett vonulnia az izraeli seregbe. Másfél hónapos kiképzést követően máris éles háborús helyzetbe csöppent.

Kira felidézte azt a helyzetet, amikor a háború kitöréséről értesült:

A másfél hónapos alapkiképzés utáni éppen rövid szünetünket töltöttük otthon, amikor jött a hír. Amikor visszamentünk a bázisra, már nem volt lehetőségünk a kurzus folytatására, hanem egy gyors, kétnapos pszichológiai és technikai kiképzést kaptunk, majd egy teljesen új és ismeretlen csapatba helyeztek át. 

Nagyjából másfél hónapos tréning után találtuk magunkat egy valós háborús helyzetben. Erre tényleg senki nem számított”.

Hol teljesít szolgálatot? Fegyverrel vagy anélkül?

A lapnak elmondta, hogy idén augusztusban, a gimnáziumi érettségi után vonult be a hadseregbe, ahol a légierőhöz osztották be. Feladatáról annyit elárult, hogy 

a vadászrepülők felszállás előtti és leszállás utáni részletes ellenőrzése lesz majd a feladata, a gépek egész fegyverzetére kiterjedően.

Arra a kérdésre, hogy volt-e lehetősége választani, hogy fegyveres vagy nem fegyveres szolgálatot teljesítsen Kira elmondta, hogy „a fiúktól eltérően a lányok választhatnak a bevonulás előtt”.  

Hozzátette: „Itt azt is figyelembe veszik, hogy a van-e testvérünk, és úgy egyébként milyen a családi helyzetünk. Mivel én egyedüli gyerek vagyok és az édesanyámmal élek Izraelben, 

a személyes meggyőződésemen túl ezek a körülmények is egyértelművé tették, hogy nem fegyveres szolgálatra kerülök majd.”

Arról, hogy most mit csinál pontosan a seregben, úgy nyilatkozott, hogy „jelenleg még csak egyéb, a helyzet által megkívánt kisegítő feladatokat végzünk el egy katonai légibázison, de a konkrét munkánkról nem árulhatok el részleteket”. 

Nyitókép: illusztráció, Ahmad GHARABLI / AFP

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bambuci
2023. november 03. 16:20
Az ukran háború óta tudjuk, hogy egy harcoló katonára két-három kiszolgáló katona kell. Bőven van feladat a front mögött is. Semmi gond azzal hogy nők is kapnak kiképzést. Nálunk sem volt ismeretlen dolog a védők segitése a var háborúknál. Gondoljunk az egri nőkre , akik forraltak a vizet es a szurkot a torok ellen.
lutra
2023. november 03. 09:58
A hadititok: hadtáp (krumplipucolás, mosogatás, stb.)
Zsolakomarom
2023. november 03. 09:16
"egy Izraelben élő magyar lánnyal, akinek nyár végén az izraeli-palesztin háború kitörése előtt kötelezően be kellett vonulnia az izraeli seregbe" ki gondolta volna, hogy a magyar allampolgaroknak kotelezo beallni a jizraheli seregbe....ja nem. Jizrahelo allampolgar, ott is erettsegizett. Nem erdekelte a vilagelso magyar oktatas. Nem erdekelte a legelhetobb europai orszag se, a homokban harcolni a terroristak ellen is szebb jovo neki mint az orbanisztani konjunktura csoda Hagynek erre idot
CsiguMigu
2023. november 03. 08:41
Imádkozom értük minden nap!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!