A Hezbollah vezetője eszkalációval fenyegette meg Izraelt

2023. november 03. 16:12

Megtartotta első nyilvános beszédét a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta Haszan Naszr Alláh.

2023. november 03. 16:12

Haszan Naszr Alláh pénteki beszédében a Hamász október eleji Izrael elleni támadását méltatta, valamint kijelentette, hogy teljes egészében palesztin szervezés volt. Arról is beszélt, hogy a Hezbollah minden eshetőségre felkészült – köztük az amerikai hadihajók térségbe érkezésére is, amelyek nem ijesztik meg őket. Hozzátette,

a Hezbollah támadasai Izrael ellen nem fognak csak az eddig látott mértékre korlátozódni.

Elmondta, hogy a Hezbollah már most is rendszeresen hajt végre támadásokat az izraeli haderő ellen, amelynek emiatt jelentős méretű csapatokat kell a libanoni határ mellett állomásoztatnia, amelyek így nem tudnak a Gázai övezetben vagy Ciszjordániában harcolni. 

A Hezbollah vezetője arra hívta fel az arab és muszlim országokat, hogy tegyenek meg mindent, hogy a háborúnak vége legyen, és az a Hamász győzelmével végződjön. Ennek elérése érdekében szerinte az említett országoknak meg kellene szüntetni a kőolaj és az élelmiszer exportot Izraelbe. 

Naszr Alláh arra is felhívta a figyelmet, hogy az eszkalálódás lehetősége nyitott, és aki ezt elakarja kerülni annak azon kell dolgoznia, hogy minél előbb véget érjen a háború Gázában. 

A Hezbollah vezetőjének beszédet Bejrút-szerte élőben közvetítették, több ezren gyűltek össze, hogy végignézzék, és ünneplő lövések hallatszottak a fővárosban.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Képernyőfelvétel 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hohokam
2023. november 03. 21:37
Ezeket a barbár 7. századi fanatikus állatokat kéne tucatjával ritkítani - ezekkel nincs egyezség, alkudozás vagy megértés. Vagy ők, vagy mi - és ebben a zsidók és keresztények érdeke ugyanaz, bárhol is legyenek.
x450x00220x14658450x77xxx
2023. november 03. 20:24
Nincsenek orvosok, bezárják az urológiai fekvőbetegosztályt a szolnoki kórházban https://telex.hu/belfold/2023/11/03/elmentek-az-orvosok-bezarjak-az-urologiai-fekvobetegosztalyt-a-szolnoki-korhazban Ettől nem rettegnek a magyarok?
Takagi
2023. november 03. 18:32
Allah hullsjtsa ki a szakállát. Milliárdos mikulás bácsi.
SzkeptiKUSS
2023. november 03. 18:27
Fenyegetődzik, de nem indít nagy arányú nyílt támadást, pedig legalább kétszer annyi rakétája van, mint a Hamasznak. Valami oka csak van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!