Az október 7-i kegyetlen vérengzés egyébként szemléletesen bizonyítja a blokád szükségességét.
A baloldal soha nem vonta kérdőre a palesztinokat azt illetően, hogy miért nem fogadták el a békéért cserébe felajánlott területet. 1967-ben ugyanis, a hatnapos háború után Izrael felajánlotta az elfoglalt területrészeket – cserébe a békéért; azután 1977-ben is hiába hívták a palesztinokat, azok nem csatlakoztak az izraeli-egyiptomi béketárgyalásokhoz.
2000-ben Camp Davidben aláírás helyett Arafat inkább kirobbantotta a 2. intifádát. Pedig (ahogy azt korábbi írásomban is jeleztem) az akkori izraeli miniszeterelnök, Ehud Barak a vártnál jóval nagyobb engedményeket tett. Gáza teljes területét átadta volna, Ciszjordánia 95%-át, a palesztin ellenőrzés alá kerülő területeken a zsidó települések felszámolását(!) ígérte. Sőt, a Templom-hegyet is átadta volna.
Arafat viszont a menekülttáborban élők (több millió arab, aki soha nem élt Izraelben) teljes visszatérését is követelte.
Mindig Izraelt hibáztatták, hogy „megszállás alatt” tartja a palesztinokat – akik soha nem tagadták, hogy Izrael felszámolása a céljuk.
Semmit nem lehet elismerni, amit Izrael tesz, és semmit nem szabad bírálni, amit a palesztinok tesznek. A baloldaliak szerint a melegjogok izraeli elismerése csak azt a célt szolgálja, hogy elvonja a figyelmet arról, hogyan bánnak a palesztinokkal, illetve a törekvés a nyugati LMBTQ-normák univerzálissá tételére a kulturális imperializmus egy formája, aminek az a célja, hogy az arab országokat elmaradottnak és barbárnak stigmatizálja. (Ha a magyarokat akarják kényszeríteni az LMBTQ-normák elfogadására, az nem kulturális imperializmus, és minket nem akarnak stigmatizálni: mi tényleg elmaradottak vagyunk…)
Itt megint az ellentmondás teljes tagadását választják.
Íme egy jellemző példa a baloldali szellemi akrobatamutatványra, amivel a valóságot tagadják – a nagy múltú amerikai Harper’s Magazine szerkesztőjének tollából: „Szinte helytelennek tűnik analógia keresése a palesztinok világtörténelmi(!) léptékű merészségéhez, amivel az önrendelkezés összetevőit magukhoz ragadják; már csak azért is, mert a felszabadítás idiómája minden egyes alkalommal újból feltalálja magát, amikor a rabság igáját levetik.”
Vagyis zsidó gyerekek, nők és idősek, családok legyilkolása az otthonukban az önrendelkezés magukhoz ragadása, a rabság igájának levetése és a szabadság idiómájának újrafeltalálása.
A Gonosz mentegetője maga is gonosszá válik – hiába képzeli magát az elnyomottakkal szolidáris világjobbítónak!
(Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz)