Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

„Alaptalanok azok a feltételezések, amelyek szerint Iránnak köze lehetett a Hamász támadásához” – véli az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök „szörnyűnek” nevezte az Izraelben zajló eseményeket, miközben mindkét felet a polgári áldozatok számának minimalizálására szólította fel – olvasható a BBC-n.
Egy moszkvai konferencián Putyin azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy szítja a feszültséget.
„Nem értem, hogy az Egyesült Államok miért hoz repülőgép-hordozó csoportokat (a térségbe)” –mondta. Ezzel arra utalt, hogy az USA extra katonai támogatást küld Izraelnek.

Putyin azt is mondta, hogy
„alaptalanok azok a feltételezések, amelyek szerint Iránnak köze lehetett a Hamász támadásához”.
Irán ünnepelte a Hamász Izrael elleni támadását, de legfelsőbb vezetője tegnap tagadta, hogy részt vett volna benne. Teherán évek óta a Hamász egyik fő támogatója, pénzügyi támogatást és fegyvereket biztosít a szervezetnek – írta a portál.
A lengyel elnök felvetette, hogy Putyin hasznot húzhat az izraeli válságból, remélve, hogy az eltereli a figyelmet az ukrajnai háborúról – bár Grant Shapps brit védelmi miniszter szerint semmi esély nincs arra, hogy a háborúról elvonják a figyelmet – olvasható a BBC hasábjain.
Nyitókép: Mikhail METZEL

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.


Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.
