Megerősítették Magyarország és Kína kapcsolatait az Egy Övezet Egy út Fórumon

2023. október 18. 15:13

A kínai csúcstalálkozón részt vevő Orbán Viktor szerint a magyar külpolitika nem a bezárkózást, hanem a kapcsolatépítést keresi mindenkivel, akivel lehetséges.

2023. október 18. 15:13
Pataki Zoltán
Pataki Zoltán

A harmadik Egy Övezet Egy Út Fórumon 130 ország képviseltette magát Pekingben, az Övezet és Út Kezdeményezés meghirdetésének tizedik évfordulóján. A 130 ország közül 30 állam, illetve kormányfői szinten képviseltette magát, köztünk hazánk is, hiszen Kínába látogatott Orbán Viktor miniszterelnök és több miniszter is. 

A nyugati országok közül egyedül Magyarország vett részt a fórumon. 

Orbán egyike azoknak a kormányfőknek, akik eddig mindhárom alkalommal meghívást kaptak a találkozóra. 

A fórum záró napján Hszi Csin-ping kínai elnök felvázolta, hogy a BRI-t milyen lépésekkel fejlesztik tovább: ezek között helyet kapott a projektek finanszírozását érintő átalakítás, valamint az egész kezdeményezés ellépett az intézményesülés irányába is. 

Ezt is ajánljuk a témában

Magyarország a kezdetektől Kína mellett áll

A magyar miniszterelnök a látogatásának első napján találkozott kínai kollégájával Li Csiang miniszterelnökkel. A kínai kormányfő elmondta, hogy jövőre lesz a 75. évfordulója a két ország közti kapcsolatok felvételének. Elmondta, hogy a politikai barátságnak szerinte van egy mélyebb, kulturális alapja is. Nem véletlen, hogy a szovjet blokkban Magyarország ismerte el elsőként Kínát, és ez az egyetlen olyan közép-európai állam, amely a kezdetektől fogva következetesen kitartott az egy Kína-elv mellett – fogalmazott a miniszterelnök. Azt is kiemelte, hogy

Kína kész együttműködni Magyarországgal, mint igaz baráttal, akik kölcsönösen támogatják egymást,

mint a fejlődés és a jólét közös céljára törekvő országok, valamint mint kölcsönös megértéssel és rokonsággal rendelkező jó partnerekkel.

A magyar miniszterelnök kiemelte, Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, idén ismét hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője. Orbán szerint Magyarország továbbra is jó barátja Kínának Közép-Európában, és továbbra is nagy reményeket fűz a két ország közötti együttműködéshez. Kifejtette: a világ útkereszteződéshez érkezett, és nagy kérdés, hogy mi legyen, háború vagy béke, bezárkózás vagy együttműködés.

Emlékeztetett, hogy

a bezárkózást a magyarok jól ismerik és tudják, mivel jár: elszegényedéssel és folyamatos háborús veszéllyel.

„Ezzel szemben mi a gazdasági kapcsolataink bővítésén dolgozunk, keleti és nyugati irányban egyaránt. Meggyőződésem, hogy csak így tudjuk megőrizni Magyarország versenyképességét és biztonságát. Ezért vagyunk itt Kínában, és erről fogunk tárgyalni a következő napokban” – hangsúlyozta Orbán.

A miniszterelnökök találkozóját követően több kormányközi megállapodást is aláírtak, köztük az Egy övezet, egy út kezdeményezés kiemelt kétoldalú projektjeit, az oktatási, valamint az ipari és befektetési együttműködési programot, továbbá megállapodást a gazdaság- és a technológiafejlesztésről, a digitális gazdaságról és a klímavédelem területén.

A Li Csiang kínai kormányfővel való találkozót követően a magyar miniszterelnök találkozott Tien Kuo-livel, a Kínai Építési Bank (CCB) elnökével is, a felek közös nyilatkozatot is aláírtak. A találkozó során áttekintették a Magyarországgal az elmúlt években folytatott baráti dialógust és együttműködést.

Tien Kuo-li köszönetét is kifejezte amiatt, hogy a magyar kormány támogatta  a CCB magyarországi fiókján létrehozását, és világossá tette, hogy a CCB a magyarországi fiók megnyitását új kiindulópontként fogja kezelni, hogy jobb pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson mindkét ország ügyfeleinek, és további lendületet adjon a kétoldalú partnerségnek.  „Magyarország több mint tíz Nobel-díjassal büszkélkedhet, és idén újabb két magyar tudós kapott Nobel-díjat, ami ismét megmutatja a világnak a magyarok tudományos és innovációs tehetségét” – emelte ki Tien Kuo-li.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben 

Magyarország továbbra is elkötelezett a keleti nyitás, valamint a Kínával folytatott párbeszéd és együttműködés erősítése mellett. 

Köszönetet mondott a CCB által Magyarországnak az elmúlt években nyújtott támogatásért. A miniszterelnök gratulált a CCB magyarországi fiókjának megnyitásához, és bölcs döntésnek nevezte azt.

A két ország közötti kapcsolatok az elmúlt években a következő szintre lépett – szögezte le a magyar kormányfő, és hozzátette, hogy a CCB szívesen látott partner a hazai elektromosautó-gyártás (EV) területén és új energiaprojektekben, valamint a számos más területen is folytatott együttműködésben.

Magyar-kínai csúcs

A magyar delegáció látogatásának második napján Orbán Viktor Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokról, valamint találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. A magyar miniszterelnök elmondta, Hszi Csin-ping elnöksége alatt a kínai-magyar kapcsolatok „soha nem látott magasságokba emelkedtek”, és

ez Magyarország számára szerinte rendkívül előnyös és hasznos.

A BRI-ről szólva a miniszterelnök azt mondta, „meggyőződésünk hogy ez olyan kezdeményezés, amely megváltoztatja a világot, megváltoztatja a világgazdaságot, és olyanná alakítja, amely több ember jólétét szolgálja, mint korábban”. Kína a jövőben is számíthat arra, hogy az európai politikai vitáktól függetlenül Magyarország része marad a kezdeményezésnek, és keresi az együttműködést Pekinggel.

A kínai elnök elmondta:

nagyon örül, hogy régi barátjával újra találkozhat Pekingben,

miután a koronavírus-járvány óta nem volt lehetőségük személyesen megbeszélést folytatni, csak telefonon tárgyaltak egymással.

„Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy önnel és a többi résztvevő vezetővel együtt dolgozzunk az együttműködés víziójának megosztásán, a fejlesztések tervezetének kidolgozásán és az együttműködés nagyobb mértékű fejlesztésének előmozdításán az Egy övezet, egy út kiépítése terén a következő tíz évben” – hangsúlyozta. Hszi kiemelte, hogy Magyarország volt az egyik első olyan ország, amely elismerte és diplomáciai kapcsolatokat létesített a Kínai Népköztársasággal, így a két ország közötti barátság nagy múltra tekint vissza.

„Az elmúlt években a kínai-magyar kapcsolatok a nemzetközi környezet változásától függetlenül mindig magas szinten fejlődtek” 

– mondta el Hszi.

A kínai elnök azzal kapcsolatban, hogy jövőre lesz a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója, kiemelte: meg kell ragadni ezt az alkalmat, hogy a lendületet kihasználva továbblépjenek és új szintre emeljék a kínai-magyar átfogó stratégiai együttműködést.

Ezt is ajánljuk a témában

Blokkosodás helyett konnektivitás kell

Kedden, a csúcstalálkozó záró napján Orbán Viktor is felszólalt, beszédében a miniszterelnök a világpolitikai eseményeket elemezte: tusványosi beszédéhez hasonlóan kiemelte, hogy a a nyugati versenyelőny korszaka véget ért, a keleti világ megerősödött, és most 

az európai dilemma az, blokkosítsuk-e a világgazdaságot, versenyezzünk, protekcionisták legyünk, 

vagy keressük az új korszak adta együttműködési, összekapcsolódási lehetőségeket. Elmondta, hogy az Európai Unióban „decoupling”-ról és „de-risking”-ről beszélnek, melyek az európai és a kínai gazdaság egymástól való elszigetelését jelentenék. Ezt ugyanakkor  a konnektivitás hívei, köztük Magyarország, elutasítják. Közép-Európa évtizedeken keresztül szenvedett a blokkosodástól, ami nem volt jó, észszerűtlen, embertelen volt. Versenyképességünk a mélybe zuhant, a technológiai versenyben jócskán hátramaradtunk és elszegényedtünk. 

A magyarok Orbán szerint azt szeretnék, ha a blokkosodás helyett az összeköttetések, vagyis a konnektivitás időszaka következne, mert a konnektivitás esélyt adna Európa számára, hogy visszanyerje a versenyképességét. A mi történelmünk azt bizonyítja, hogy az összeköttetések és a kölcsönös tisztelet talajára visszatérő nemzetközi politika tudja elhozni a béke és a gazdasági fejlődés reményét.

Kiemelte: Magyarország célja, hogy a keleti és a nyugati gazdaság és technológia találkozási pontja legyen.

Ma Európában nálunk találkoznak az új technológiai korszakra átálló legjelentősebb keleti és nyugati beruházók. A kormányfő büszke arra, hogy mára Magyarország lett a kínai vállalati beruházások első számú közép-európai célpontja. Orbán szerint Magyarország készen áll a további együttműködésre Kínával és minden konnektivitást támogató országgal.

Ezt is ajánljuk a témában

Továbbra is nagy tervei vannak Kínának

A csúcstalálkozó záró napján Hszi Csin-ping kínai elnök egy nyolcpontos javaslatot is bemutatott, amellyel Kína az Övezet és Út együttműködés támogatását igyekszik biztosítani.

Először is, Kína egy többdimenziós Övezet és Út összeköttetési hálózatot fog kiépíteni. Az ország fel fogja gyorsítani a Kína-Európa vasúti expressz magas színvonalú fejlesztését, részt fog venni a Kaszpi-tengeri nemzetközi közlekedési folyosóban, és házigazdája lesz a Kína-Európa vasúti expressz együttműködési fórumnak – mondta a kínai elnök. Megjegyezte, hogy Kína más felekkel együtt

új logisztikai folyosót épít az eurázsiai kontinensen keresztül,

amelyet közvetlen vasúti és közúti szállítás köt össze. „Erőteljesen integrálni fogjuk a kikötőket, a hajózási és kereskedelmi szolgáltatásokat, felgyorsítjuk az Új Nemzetközi Szárazföldi-tengeri Kereskedelmi Folyosó és a Légi Selyemút kiépítését” – mondta Hszi.

Kína támogatni fogja a nyitott világgazdaságot, amelynek teljes áru- és szolgáltatás-kereskedelme várhatóan meghaladja a 32 billió amerikai dollárt, illetve az 5 billió amerikai dollárt a 2024-2028-as időszakban – fejtette ki Hszi. Elmondta, hogy az ország kísérleti zónákat hoz létre a Selyemút elektronikus kereskedelmi együttműködésére, és több országgal fog szabadkereskedelmi megállapodásokat és beruházásvédelmi szerződéseket kötni.

Az ország feloldja a külföldi befektetésekhez való hozzáférés korlátozását a feldolgozóiparban

– mondta.

Kína gyakorlati együttműködést fog folytatni a BRI érdekében. Az ország mind a nagy projekteket, mind a „kicsi, de intelligens” programokat támogatni fogja – mondta az elnök. Több finanszírozási támogatást ígért a BRI-projektek számára a piaci és üzleti működés alapján, megjegyezve, hogy a Kínai Fejlesztési Bank és a Kínai Export-Import Bank egyenként 350 milliárd jüan (48,75 milliárd dollár) finanszírozási ablakot hoz létre, és további 80 milliárd jüant juttatnak a Selyemút Alapba.

Peking továbbra is támogatni fogja a zöld fejlődést. Az ország tovább mélyíti az együttműködést olyan területeken, mint a zöld infrastruktúra, a zöld energia és a zöld közlekedés, és fokozza a BRI nemzetközi zöld fejlesztési koalíció támogatását. „Kína továbbra is megrendezi a BRI zöld innovációs konferenciát, és párbeszéd- és cseremechanizmusokat hoz létre a napenergia-ipar számára, valamint a zöld és alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztéssel foglalkozó szakértői hálózatot” – mondta Hszi. Hozzátette, hogy Kína végrehajtja az Övezet és Út zöld beruházási elveit, és 2030-ig százezer képzési helyet biztosít a partnerországok számára.

Kína folytatja a tudományos és technológiai innováció fejlesztését,

az Övezet és Út tudományos, technológiai és innovációs együttműködési cselekvési terv végrehajtását, és megtartja az első Övezet és Út tudományos és technológiai cserekonferenciát – jegyezte meg Hszi.

Az ország emellett a következő öt évben százra növeli a más Övezet és Út felekkel épített közös laboratóriumok számát, és támogatja más országok fiatal tudósait, hogy rövid távú programokon dolgozzanak Kínában – mondta. Kína az idei fórumon előterjeszti a mesterséges intelligencia (AI) kormányzására vonatkozó globális kezdeményezést. „Készen állunk arra, hogy fokozzuk a cserekapcsolatokat és a párbeszédet más országokkal, és közösen előmozdítsuk az egészséges, rendezett és biztonságos mesterséges intelligencia-fejlesztést a világban” – mondta a kínai elnök. 

Kína támogatni fogja az emberek közötti kapcsolatépítést. Kína házigazdája lesz a Liangzhu Fórumnak, hogy fokozza a civilizációs párbeszédet a BRI-partnerországokkal – mondta az elnök. Kína folytatja a kínai kormány ösztöndíjas Selyemút Programját – jegyezte meg. Továbbá folytani fogják az országok kutlurális intézményei közötti együttműködést is.  Kína a BRI-partnerországokkal együttműködve erősíteni fogja a multilaterális együttműködési platformok kiépítését, amelyek az energia, az adózás, a pénzügyek, a zöld fejlődés, a katasztrófacsökkentés, a korrupció elleni küzdelem, az agytrösztök, a média, a kultúra és más területek területére terjednek ki – mondta Hszi.

A kínai elnök beszédében kiemelte, hogy a kezdeményezés elmúlt tíz éve alatt arra törekedtek, hogy kiépítsenek egy többféle hálózatból álló globális összeköttetési hálózatot, amely fellendíti az áruk, a tőke, a technológiák és az emberi erőforrások áramlását az érintett országok között,

új lendületet adva ezáltal az új selyemútnak.

A kínai elnök továbbá azt is elmondta: a tapasztalatok azt mutatták, hogy a nagyszabású kezdeményezések elindításakor a mindenki számára előnyös együttműködés a biztos út a sikerhez.  „Ha mások fejlődését fenyegetésnek tekintjük, vagy a gazdaságilag kölcsönös függőséget kockázatnak tekintjük, az nem teszi jobbá a saját életünket, és nem gyorsítja fel a saját fejlődésünket” – hangsúlyozta Hszi Csin-ping.

***

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. október 18. 20:09
Gorbacsov 1990 körül naivan hitt abban, hogy eljött az új világ, mindenki mindenkinek a barátja lesz. A Nyugat ezt játszotta el elötte. Elhitte a szóbeli igéretet, de Clintonnak egyetlen szava se volt öszinte. A Nyugat már a NATO bövítését tervezte, amikor Gorbacsovot éppen átverte. De most már az oroszok is, Kina is tudja, hogy a Nyugatban semmi esetre nem lehet és nem is szabad megbízni. A világ kettészakadt, egy erkölcsileg kiégett, élösködö, demográfiailag és morálisan is hanyatló Nyugatra, kb 1 milliárd lakossal, és a másik oldalon egy fiataloktól duzzadó, ambiciózis, gyors tempóban fejlödö Keletre, kb. 6 milliárd lakossal. Várj 10-20 évet és megtudod a meccs végeredményét. Megsúgom, Kelet nyerni fog. Tanulj kinaiaul. 几十年后,中国将成为世界领先强国。
Palatin
2023. október 18. 20:04
Szerintem Kina és Oroszország, talán a BRICS is már azon gondolkodik, hogy kilépnek az ENSZ-böl és új világszervezetet alapítanak. Az ENSZ ugyanis a nemzetközi globalista libernyákok szervezete lett, teljesen elavult struktúrával, müködési elvekkel. Hogy férhet be pl. a Biztonsági Tanács állandó tagjai sorába pl. Francaiország, ha India, Brazília, egész Afrikából senki stb. nem férhet be? Az ENSZ elavult, nem szolgálja a világ összérdekét, az USA kisajátította magának.
Palatin
2023. október 18. 20:03
Kinának 3 ütökártya is van a kezében. A mentalitása, a lakosság száma és a minösége továbbá az idö. Csak nyertesek lehetnek. A kinai mentalitás egészen más mint a nyugati. Hosszú távon terveznek, rendkívül jó stratégák, és a taktikában is jók. Nem kapkodnak össze vissza, nem akarnak minden lében kanál lenni, nem kell nekik rohangászni az egyik zürös helyszinröl a másikra. A mentalitásukra nagyon jellemzö, amit ottjártamkor megismertem. Megkérdeztem tölük, hogy miért nem térnek át a latinbetüs írásra. Azt mondták, hogy ez szóba nem jön, mert a kinai írás egy olyan intenzív memóriát és fantáziát fejleszt ki, aminek szellemileg óriási haszna van, a kreativitást nagyon fejleszti. A kinaiak rugalmas, találékony emberek. A konfuciuszi világszemlélet más, mint a nyugati gyülölködö, képmutató, übermensch-mentalitás. Már dolgoznak a nyelvük egy olyan egyszerüsített, a lomhaagyú nyugatiak számára is emészthetö, változatának a kidolgozásán. 2050-töl teljesen át fog alakulni a világrend.
Palatin
2023. október 18. 20:01
Én szeretem a dolgokat tovább gondolni, jelenségen túl is kitekinteni.. Vannak ugye óriási problémák, amit az emberiségnek együtt kell, mert csak együtt lehet megoldani. Vegyük a klimát. Ha a Nyugat összerugja a port az oroszokkal és a kinaiakkal stb., akkor hogyan is képzelik el a klimaprobléma megoldását. Ez a felsoroltak nélkül egészen biztosan nem lehetséges. Tehát a Nyugat ezt vagy nem tudja, vagy az egész klima-hisztériát nem is gondolják komolyan, hanem abban is csak egy erödemonstrációt és a hatalmuk kiterjesztésének lehetöségét célozzák meg. A klima-üggyel nagyszerüen lehet az embereket kiszipolyozni, zsarolni, megfélemlíteni, szabadságukban korlátozni. Én ezt igy összegfüggéseiben nézve biztosra veszem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!