Kína egyszerre lehetőség és kihívás – brit szakértő a Mandinernek

Mik Kína geopolitikai ambíciói?

Valószínűleg túl korai lenne megmondani, hiszen Kínának vannak komoly belső problémái. Kínát gyakran úgy ábrázolják, mint egy hatalmas, központilag irányított államot, de valójában a költségvetéséből és a hatalmából többet ruház át a tartományokra, mint bármely más ország a Földön. A kínai GDP 80%-át valójában a tartományok ellenőrzik, nem a központi kormányzat. És a legtöbb ember nincs ezzel tisztában, és ez nagyfokú zavart okoz. Kínában gyakran előfordul, hogy az elnök, Hszi Csin-ping valami nagyon homályos, nagyszabású rendeletet hoz, 

és hogyan kell ezt megvalósítani. Számomra nagyon érdekes, hogy például amikor az Egy Övezet, Egy Út nevű projekt elindult, nagyon világos nevet kapott, elvégre volt egy útvonal, amely Kínán keresztül vezetett. Aztán sok tartományi párttitkár azt mondta, hogy nem, nem, az út egyértelműen az én tartományomon keresztül kell, hogy vezessen. Így lett belőle Övezet és Út. Most már sok övezet és sok út van, pontosan azért, mert ez sokkal zavarosabb, mint ahogy azt a legtöbb ember felfogja.

Milyen történelmi tapasztalatok formázzák a kínai gondolkodást?

Egyrészt ott van a száz évnyi szolgaságról szóló narratíva, amelyet megpróbálnak maguk mögött hagyni. Egyszer egy befolyásos kínai iskola igazgatójával ebédeltem, amikor Trump volt az elnök. Azt mondta: „Tudja, mi miatt aggódunk Kínában? Nem az ujgurok miatt Hszincsiang tartományban. Nem a dél-kínai-tengeri viták miatt a szigetekről. Nem Hong Kong, és nem Trump elnök miatt. Amiatt aggódunk, mert nem tudjuk, mi lesz a gyerekeinkkel. Fogalmunk sincs, hová mennek, mit csinálnak, mit gondolnak. Egész nap a telefonjukon vannak.” Nagyon érdekes, hogy Hszi Csin-ping alatt nagy hangsúlyt fektettek a történelemtudat helyreállítására, a párt hagyományait újra bevezették az összes pártiskolába. És megértették, hogy fennáll a veszélye annak, hogy elveszítik a múltat és a következő generációt. És azt hiszem, ez mindennél jobban aggasztja őket.

Mi a szerepe a BRICS-csoportnak?

Ez nyilvánvalóan a világgazdaság fontos szereplőinek egy csoportosulása, akik egy kicsit kívül érzik magukat a domináns G-7 vagy G-20 elrendezésen, és akik a saját pályájukat keresik, ha úgy tetszik, gazdaságilag. De természetesen 

Nem tudom, hogy Dél-Afrika meddig maradhat meg ebben a csoportosulásban, mert komoly gazdasági és belső problémái vannak. Azt látjuk, hogy Kína komolyan barátkozik közel-keleti államokkal, szövetségeket, sőt pénzügyi és gazdasági partnerségeket köt velük. Mi a szerepük? Ismétlem, ez inkább a nyugati biztonsággal kapcsolatos, hogy vajon együttműködnek-e, és nem tudom, mennyire hatékonyan.

Új hidegháborúban vagyunk?

Kínával? Nem hiszem. A nagy konfliktus, amely a világnak ezt a részét érinti, jelenleg az orosz-ukrán konfliktus. 

A kínai hadsereg a második világháború vége óta komoly konfliktust nem vívott. Az egy dolog, hogy szép nagy a sereg, de ami igazán számít a konfliktusban, az a szellem, a hűség és a kötelességtudat. Nem kétlem, hogy a kínai hadsereg nagy részének van hűségérzete és jó harci szelleme. De Tajvan egy hatalmas potenciális gyújtópont lett. Különböző elemzőktől ellentétes véleményeket hallani arról, hogy milyen hamar jöhet egy kínai lépés, vagy hogy ez egyáltalán megtörténhet-e valaha. Ukrajna azért volt érdekes, mert lehetővé tette az Egyesült Államok számára, hogy ténylegesen megerősítse tekintélyét a nyugati világban, amit nem utolsósorban az európai vezetők véleménykülönbségei és az Európai Unió kudarcai is elősegítettek. Lehetővé tette az USA számára, hogy közvetve fegyvereket adjon el Ukrajnának. Lehetővé tette az USA számára, hogy kőolajat és földgázt adjon el Európának. Lehetővé tette az USA számára, hogy azt mondja Németországnak, szabaduljon meg a Huaweitől, és nyomást gyakoroljon másokra, hogy ne üzleteljenek Kínával. És így egy nyolcvanéves elnök, aki általában azt sem tudja, hol van, majdnem jól is néz ki ebben a konfliktusban, szóval azt hiszem, ezt érdemes figyelni. De nem mennék olyan messzire, hogy azt mondjam, egy új hidegháborúban vagyunk.

Lesz-e független Tajvan mondjuk 10 év múlva?

Soha nem lehet tudni, hogy milyen kiváltó okok változtatják meg a történelmet. De most azt mondanám, igen. Van egy nagyszerű tanulmány, amit egy amerikai szociológus írt az 1950-es években, amit úgy hívnak, hogy az önbeteljesítő jóslat. Szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Azt vizsgálja, hogy az emberek kivetítése az ellenfelük motivációiról, amit az ellenfelüknek tulajdonítanak, hogyan készteti az ellenfelüket arra, hogy megváltoztassák a viselkedésüket a motivációkat kivetítő emberekkel szemben. És ez egy olyan dinamikává válik, ahol a dolgok gyorsan felerősödhetnek, és a váratlan kiváltó okok pusztító hatással lehetnek. 

A csendes-óceáni térség országai joggal aggódnak Kína miatt?

Ezen országok kapcsolatát Kínával kettősség jellemzi. Kínát fontosnak tartják a saját gazdasági növekedésük és fejlődésük szempontjából. Szerintem elég okosak ahhoz, hogy ne engedjék, hogy Kína irányítson. A diákjaimnak azt szoktam mondani, hogy 

Kína egy hatalmas, összetett, ellentmondásos viszonyrendszer. De ha magabiztosnak érzed magad, és világos küldetéstudatod van, Kína egy lehetőség. Ha bizonytalannak érzed magad, és nem tudod, hová tartasz, Kína fenyegetést jelent. De ez többet mond el rólad, ám nem mond semmit Kínáról.

Mit mond ez a mai Egyesült Államokról? Mind a republikánusok, mind a demokraták félnek Kínától.

Volt egy időszak, amikor lehetőséggént tekintettek Kínára, de ma már inkább félnek tőle. Azt hiszem, a változás a 2008-as pénzügyi válság idején következett be. Aztán jött a felismerés, hogy Kína talán nem szenvedett akkora károkat, mint amekkorát ez okozott. Amikor fiatal voltam, azt mondták, hogy ha Amerika tüsszent, Ázsia negyedévre megfázik. De most úgy tűnik, hogy ennek az ellenkezője igaz. Szerintem túl korai lenne azt mondani, hogy Amerika hanyatlik. 

és amelyekkel Kína nyilvánvalóan nem rendelkezik. És ez valójában még mindig lehetőségeket biztosít Amerikának, ha visszatérne az alapító értékeihez. Nagy kérdés, hogy ez megtörténik-e.

Nyitókép: Mandiner-archív