Kiderült: ezért tudta kijátszani az izraeli hírszerzést a Hamász

2023. október 12. 13:03

Amir Avivi nyugalmazott izraeli tábornok osztotta meg a tapasztalatait.

2023. október 12. 13:03

A Mandiner korábban beszámolt róla, hogy Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában elmondta, hogy szerinte az elmúlt években Izrael titkosszolgálata és a civil biztonsági szervezetei elaludtak.

Tarjányi arra is rávilágított, hogy az elmúlt években jelentős változás történt a terroristák stratégiájában,

amit Izrael egész egyszerűen nem követett. Meglátása szerint ugyanis már nem arról van szó, hogy kis csoportok vagy magányos elkövetők indítanak támadásokat, hanem több száz fős, kiképzett fegyveresek hajtanak végre katonai akciókat.

Amir Avivi nyugalmazott izraeli tábornok azon az állásponton van, hogy a Gázai övezeten belüli támaszpontok nélkül az izraeli biztonsági szolgálatok egyre inkább a technológiai eszközökre támaszkodnak a hírszerzésben – írta meg a The Times of Israel.

A másik oldal megtanult megbirkózni a technológiai fölényünkkel, és felhagytak az olyan eszközök használatával,

amik leleplezhetnék őket” – mondta.

Ezt követően külön kiemelte, hogy a terroristák nem használnak telefonokat vagy számítógépeket, a bizalmas ügyeiket a technológiai kémkedéstől védett helyeken intézik el, esetleg a föld alá vonulnak.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MOSTAFA ALKHAROUF / ANADOLU / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajajakab11
2023. október 15. 20:06
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT! Körönként METILES VODKA GRÁTISZ! külön kérésre polóniumos KAVIÁR extra!
Nyugati_Adam
2023. október 12. 20:07
A médiával összenőtt pénz oligarchia a történelemben sokszor teremtett háborús helyzetet. Azok kétharmada kisebb-nagyobb fegyveres konfliktust idézett elő. Minden háború után úgy a nyertes, mint a vesztes fél is eladósodva zárta le a háborút, a pénz oligarchia hatalma pedig tovább erősödött. A pénz fölötti rendelkezés joga azonban egy hálózatosan kiépült kaszt kezében összpontosult, amely gyakorlatilag semmilyen kapcsolatban nem állt a többnyire integrálódott, az átlagosnál műveltebb, zsidó vagy nem zsidó vallású, vagy vallástalanná vált, baloldali-liberális felfogású zsidósággal. A zsidó államot szorgalmazó Herczel Tivadar elképzelései eleinte a nagyobb zsidó közösségek közül csak kevesek által voltak elfogadottnak mondhatók. Hiba volt a zsidóság államát Palesztinába, egy ellenséges muszlim közegbe telepíteni. E helyett jobb lett volna a zsidó többségű államot Európában, pl. Galíciában létrehozni. Az muszlim vallásúak soha nem fognak az európaiakkal, köztük a zsidósággal integrálódni.
Tommaso
2023. október 12. 18:16
Bármekkora hibákat is követet el a MASZAT, tuti, h okulni és tanulni fognak belőle, Hogy ez a szörnyűség SOHA többé ne ismétlődhessen meg. A háború után Géza és Izrael közé nem lesz elég az eddigi, a magyarhoz hasonló kerítés. Áthatolhatatlan falat kell létrehozni, és el kell aknásítani a határ menti területet. Palesztin vendégmunkások eddig naponta több ezren jártak át Izraelbe. Na, ennek vége.
kvmny
2023. október 12. 18:14
"Kiderült" Erre lehozza a mandiner valami nyugger katona véleményét. Mi derült ki? A véleménye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!