Hiába a hisztériakeltés, a szuverenitást védő magyar törvény nem egy leépülő demokrácia jele

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

***

Nemcsak a progresszívnek bélyegzett itthoni, hanem uniós és transzatlanti, kifejezetten ellenzéki vezetők körében is komoly vitaalapot szolgáltatott az a hír, miszerint Magyarország kiemelt figyelmet fog fordítani a külföldi befolyásszerzési kísérletek visszaszorítására. A magyar jogállamiság, illetve demokrácia állapotát immár több mint egy évtizede aggódó szemekkel figyelő nyugati establishment tagjai most egy újabb hullám keretében szinte egyként diktatúrát kiáltva fejezték ki nem tetszésüket a formálódó törvénycsomaggal kapcsolatban. 

Mint azt ezzel kapcsolatban a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté elmondta, az Országgyűlés őszi ülésszakán az ország függetlenségét megóvó törvénycsomagot kívánnak benyújtani, melynek célja, hogy azokat a sok esetben álcivil szervezeteket, amelyeket külföldről pénzelnek, számon kérhesse a jövőben a törvény. Majd az elfogult kritikusoknak szegezve kiemelte, számítanak a támadásokra, hiszen Brüsszel nem fogja jól fogadni a törvényjavaslatot, mert folyamatosan politikai alapon támadják Magyarországot. Mint hangsúlyozta, „a brüsszeli liberális-baloldali elit ugyanis nehezen viseli, hogy hazánknak nemzeti kormánya van és minden kérdésben, amitnők ott fontosnak tartanak – a migráció, a háború vagy a genderőrület ügye – mást képvisel. A lelkesedésük nem lesz nagy ettől a törvénytől, mi viszont sérelmezzük, hogy miközben a Magyarországnak járó pénzeket nem adják meg, addig a baloldali szervezeteknek, médiafelületeknek öntik a pénzt”. 

Tekintettel a Fidesz frakcióvezetőjének ellentmondást nem tűrő kijelentéseire, illetve a hangosodó nyugati kritikákra, talán joggal merül fel a kérdés, vajon eltúlzottnak mondható-e Kocsis reakciója, vagy csak arról van szó, hogy a most éppen Budapesten formálódó szuverenitásvédelmet szavatoló törvénycsomag valójában egy, a kormányzásban lévő nemzetközi konzervatívok által gondosan felépített, önvédelmet garantáló politikai trend részeleme, amelynek a további elterjedését a baloldali elit mindenáron meg akarja akadályozni. 

Amennyiben az uniós tagállamokból indulunk ki, érdemes megemlíteni Lengyelország példáját, ahol a magyar törvénycsomaghoz hasonlatosan már korábban, egy hivatalos állásfoglalás keretében született döntés arról, 

A nemzeti önvédelem logikájára épülő deklarációt a lengyel parlament alsóháza, a Szejm már augusztusban meg is szavazta, ebben pedig elfogadhatatlannak nevezte, hogy külföldi politikusok beavatkoznak az októberre kitűzött lengyel parlamenti választásokba. Ennek fényében kiemelt helyet kaptak a dokumentum szövegezésében a következő mondatok: a testület a választási folyamatba történő beavatkozást az európai értékekkel, a demokrácia és a nemzeti szuverenitás elvével ellentétesnek találja, s hangsúlyozza, hogy precedens nélküli, hogy valaki kívülről próbálja befolyásolni a lengyel politikai színtér alakítását.

Azonban ha eggyel hátrébb lépünk, túl Brüsszel hatáskörén, Izrael példája csak tovább erősítheti azt a feltételezést, mely szerint a Fidesz kezdeményezése egyáltalán nem számít precedens nélkülinek a nemzetközi térben. Mint ismert, a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali blokk már a tavalyi novemberi sorsdöntő győzelmét követően azon fáradozott, hogy a kulcsfontosságú politikai ügyek napirendjébe beleilleszthesse az eleve jól működő, ámde reformokra szoruló transzparencia-törvény szigorítását. Ennek értelmében a kifejezetten külföldről finanszírozott, ennél fogva idegen érdekeket képviselő „civilszervezetek” gazdálkodását felügyelő törvény egy olyan kiegészítéstervezetet kapott, mely arra kötelezi aaz érintett társulatokat, hogy a társadalmi kohéziót megbontó szándékuk miatt különadót fizessenek az államnak. 

Mondani sem kell, csakúgy, mint Budapest és Varsó, úgy Jeruzsálem is e kezdeményezést a szuverenitás kérdésének megóvásával indokolta. Hiszen egy független államnak nemcsak joga, hanem az állampolgári jogok és a demokratikus folyamatok védelme érdekében eljárási kötelezettsége is van abban a kérdésben, hogy a saját területén hogyan felügyeli az egyes szakirodalmak szerint „ügynöktevékenységet” végző szervezetek, valamint politikai formációk működését és finanszíroztatását. 

S ha már ügynöktevékenységről esik szó, e jelenség ellen való leghatékonyabb, kormányzati szintű védekezés kapcsán aligha elkerülhető az Egyesült Államok erre vonatkozó szigorú szabályozásának megemlítése. Hiszen annak ellenére, hogy a nyugati politikai és médiaelit elfogult módon, folyton-folyvást az imént említett országok demokrácia-indexével van elfoglalva, arról ritkán tesz említést, hogy 

Mint ismert, a szövetségi kormány a ’30-as éve vége óta figyeli azoknak a politikai, aktivista vagy éppen társadalmi feladatokat végző entitások tevékenységét, amelyeknek a pénzügyi forrásaik az ország határain túlról származnak. Ennek értelmében a Foreign Agents Registration Act nevezetű törvény a külföldi ügynökök beazonosítását, regisztrációját, majd azok bizonyos időközönként közölt pénzügyi beszámolójának leadását írja elő. Mi több még azt is, hogy jóváhagyás reményében a célfeladataikról részletes írásos anyagokat nyújtsanak át a legfőbb ügyész számára. 

Az imént említett példák tehát egyértelműen azt jelzik, hogy – a kritikus hangokkal szemben – a hamarosan a magyar Országgyűlés elő kerülő, és tulajdonképpen a választási törvény kibővítését megcélzó csomag nem egy leépülő demokráciával rendelkező ország kormányának a kétségbeesett manipulációja, hanem egy egészséges politikai immunrendszerrel rendelkező nemzet cselekvőképességének a kivetülése. S dacára a hisztériakeltésnek, ezt még a nemzetközi példák is kézzel fogható módon alátámasztják.

Nyitókép: Pixabay