Palesztina megmenekült: Greta Thunberg is velük van
A klímaaktivista szerint a világnak fel kell emelnie szavát.

A klímaaktivisták ezen a pénteken a palesztinok jogaiért is tüntetnek.

Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, Greta Thunberg Instagram-bejegyzésben állt ki Palesztina mellett az Izrael elleni konfliktusban.
Ezt is ajánljuk a témában
A klímaaktivista szerint a világnak fel kell emelnie szavát.

A klímaaktivista csütörtöki, 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetében ismét ennek adott hangot, amikor azt írta:

„A Fridays For Future elítéli Izrael etnikai alapú tisztogatását Palesztinában.”
Hozzáteszi, szolidaritást vállalnak Palesztinával, és kiállnak a meghódítás, a blokád és a kolonizáció ellen. Hangsúlyozza, elítélik a civilek elleni erőszakot mind Izrael, mind a Hamász részéről.
„A palesztinoknak igazságot kell szolgáltatni, és elnyomás nélkül kell élniük”
– olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a pénteki Fridays For Future tüntetéseken Svédországban ez alkalommal ezért az ügyért tüntetnek.
A klímaaktivisták emellett adományokat is gyűjtenek a gázai palesztinok számára, derül ki a bejegyzésből.

***

Nyitókép: Malte Ossowski / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.


A műveletet Irán legfelsőbb vezetőjének meggyilkolása miatti „bosszúból” vállalta magára a síita terrorszervezet.
