Izrael bejelentette: hamarosan indulhat a szárazföldi offenzíva, a hadsereg benyomulhat Gázába

2023. október 27. 19:58

Széles körű légi csapásokkal készítik elő az offenzívát.

2023. október 27. 19:58

Cikkünk frissül!

Izrael szerint a szárazföldi erők péntek este kiterjesztik a műveleteket, ami azt jelenti, megkezdődik a szárazföldi hadművelet a gázai övezetben. A hadsereg szóvivője, Daniel Hagari közölte, a légierő széles körű támadást indított földalatti célpontok ellen is.

Azt állítják, hogy csak hírszerzésen alapuló célpontokat vesznek célba. Ha több szárazföldi csapatot küldenek, az azt jelenti, hogy a háború ritmusa megváltozik – írta a BBC.

A hadsereg arra szólította fel a palesztinokat, hogy meneküljenek az övezet déli részére.

 „Azért cselekszünk, hogy megvédjük Izrael államának nemzetbiztonsági érdekeit” – szögezte le a szóvivő.

Összeomlott az internet- és telefonszolgáltatás Gázában

A Gázai övezetben a fokozódó bombázások miatt összeomlott az internet- és telefonszolgáltatás. Megközelítőleg 2,3 millió lakost vágtak el a külvilágtől és egymástól – írta az AP News értesüléseire hivatkozva a Times of Israel.

Idézték a A Vörös Félhold nevű szervezetet is, mely szerint minden kapcsolat megszakadt a műveleti központtal és az orvosi csapatokkal. A szervezet hangoztatta, hogy attól tartanak, 

az emberek már nem tudnak kapcsolatba lépni a mentőszolgálatokkal sem. 

A Palesztin Távközlési Társaság, a Paltel pedig bejelentette, hogy a bombázások miatt „minden kommunikációs és internetszolgáltatás teljesen megszakadt”.

***

Mint ismert, a Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek és mintegy 200-at elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta több mint hétezer ember halt meg az övezetben, a sebesültek száma pedig 18 500-hoz közelít.

***

 

Nyitókép: ABED RAHIM KHATIB / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona.2.0
2023. október 28. 09:02
Többen felteszik a kérdést, hogy a magyar kormány miért köteleződött el ennyire Izrael mellett. Több ok is van, de az egyik leginkábbi az, hogy a magyar kormány nyilván megvásárolta a VASKUPOLA technológiáját Izraeltől. Ez ugye egy TITKOS dolog. Ez a vaskupola nem egy izraeli találmány, hanem inkább amerikai, ha nem német inkább, de az izraeli üzleti körök, többek között az itt lakó zsidók miatt is, meg a jó haszon miatt engedte át Magyarországnak a "licenszet". Most ott állunk, hogy hálásnak kell lennünk Izraelnek (meg Netanjahunak), hogy ilyen KEGYESEK voltak velünk szemben. Ez van valójában a NAGY barátság mögött. Hogy ez mikor szűnik meg ? Ezt mindenki maga ítélje meg.
karakter-2
2023. október 28. 07:52
Ebben a háborúban nem lesz nyertes. Jó lenne ha a zsidók könyörületességet mutatnának.
szeekely
2023. október 28. 07:23
“It is crucial that Israel acts in a targeted manner in Gaza, which means by fighting terrorism without endangering the lives of civilians.” French President Emmanuel Macron
szeekely
2023. október 28. 07:22
Van a dolognak egy Izrael altal jol ismert es alkalmazott trukkje. Uvoltsd teli a vilagot teljes hangerovel par hetig, hogy "Hamasz"! Utana tetszesed szerint olhetsz halomra barkit, akt csak akarsz. Igy lett a Hamaszbol egy terrorista istenseg a heber vilag szamara, akinek invokacioja azonnal es teljes hatallyal folment mindenfele gazemberseg alol. Ez mar tobb, mint urugy es hivatkozasi alap. Ez mar egy balvanyisten, akihez fodulva a gazai civilek nagy szamban pusztithatok el. Szabadon es bermentesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Ezek is érdekelhetik